
PestiSrácok.hu információi szerint garázdasággal és rongálással gyanúsítja a rendőrség Lengyel László baloldali politológust, közgazdászt, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Úgy tudjuk, Lengyel még decemberben egy parkolási vitát követően rongálta meg egy férfi autóját a II. kerületben.
Az ügyben kerestük a rendőrséget is, ők nevet nem közöltek, de azt megerősítették, hogy történt ilyen eset a fővárosban. Hozzátették: a II. kerületi Rendőrkapitányság feljelentés alapján garázdaság és rongálás vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelyben a nyomozók az autót megrongáló, szabadlábon védekező férfit – idézését követően – gyanúsítottként hallgatták ki.
Lengyel László ismert baloldali véleményvezér, az elmúlt évek során politikai elemzőként többször megnyilvánult az ellenzéki összefogással kapcsolatban. Gyurcsány Ferenc néhány éve azzal vádolta meg, hogy „királycsinálóként” ki akarja fúrni őt az ellenzéki együttműködésből. Lengyel tagadta, hogy bármikor is szervezkedett volna a DK ellen.
A gyanúsításról szerettük volna Lengyel Lászlót is megkérdezni, de telefonon nem értük utol.
Berkó Imre
2020-01-16 at 17:31
Mr. Szürke pulóver!
Már örültem,hogy lepasszoltál, és eltűntél a balfenéken. Nagy vátesz a pali inkább próbálkozzon a cigány-kártyával az is kihoz ilyen baromságokat. Egyébiránt mióta politológus. ez a papír is elveszett ill. meg sem íródott?
Akkora,mint Kossuth Lajos …szakálla.
Helga
2020-01-16 at 08:33
1986-ban volt szerencsém személyesen találkozni ezzel az “úrral”. Ő és másik három társa (többek között Kéri László, a most leköszönő alkotmánybíró, a harmadik nevét nem jegyeztem meg) azt mondták egy fórumon, hogy ” három év múlva olyan változások lesznek Magyarországon, amiről az emberek álmukban sem mernek gondolni”. Történt változás, csak felemásra sikeredett.
Hülye Hümér
2020-01-15 at 23:45
Szánalmas kis senki,akinek eddig egyetlenegy választási előrejelzése sem jött be,enn3k ellenére futtatják,mint megmondót!
Lajtai János György
2020-01-15 at 20:47
Ha volt is esze mára mind elment, de nagyon …
Torockó
2020-01-15 at 20:25
Ezek, a magyaroknak ártók általában ilyenek….
Borsmenta
2020-01-15 at 20:23
A stucni /seggdugasz/ nem fèr a bőrébe.Jól pofán kellene vágni.
Királytigris
2020-01-15 at 20:16
Ezek a Lengyel féle disznók, azt hiszik, hogy nekik mindent lehet!
TS
2020-01-15 at 19:39
Hoppá! Kezdenek türelmetlenek lenni a “demokraták”!
Poppy
2020-01-15 at 17:32
Szegeny beteg! Túlzott ballibsi szindróma az agresszíó.
For Whom the Bell Tolls
2020-01-15 at 17:25
Ez ki ?
aladin
2020-01-15 at 17:15
Lengyel, húz el a francba, te már azt josoltad ezelött 5 éve, hogy a Fidesznek nemsokára vége, vagy most akarsz adni a Fidesznek még 5 évet. Nagyon helyes, igy kell ezt kisfiam.
olszal
2020-01-15 at 17:03
A pulóvere rajta volt?
Lehet, hogy elvesztette (a józan eszével együtt) azért akadt ki.
Most akkor ki fogja megjósolni a Zorbán kormány pénzügyi bukását? ☺☺☺
Zita
2020-01-15 at 16:55
ennyire flusztlált a kis latol…??? 😀
gyurcsányiviktor
2020-01-15 at 19:06
Köszönöm kedves Zita, megcsinálta az estémet !!! :))) kukisz fikusz (B.É.)
Zita
2020-01-15 at 19:29
😀 😀 szívesen!
Vizi János
2020-01-15 at 20:35
Eledetiben: Gigus Dicus!!
Vizi János
2020-01-15 at 20:36
Boc, eliltam!! Telmészetesen BIGUS DICUS!!!
khm
2020-01-15 at 16:22
Az már mennyire nyúl lehetett,akinek ez a szutyok megrongálhatta a járművét?!?
A szájával töröltem volna ki a seggét. (tudom,ez önbíráskodás….)
ed4go
2020-01-15 at 16:09
Politikai Mikiegér még ezt is tudja ?