lengyel lászló
Kutyának nevezte a kormánypárti politikusokat Lengyel László politológus
Elképesztő és felháborító az a gyűlöletbeszéd, amit a baloldal megmondóemberei megengednek maguknak. Legutóbb Bánó András Heti Egyenleg című műsorában Lengyel László politológus egyenesen lekutyázta a kormánypárti politikusokat. A kérdéses felvételre Deák Dániel hívta fel a figyelmet.Senkit nem érdekel Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom
Még májusban, Karácsony Gergely nagy felhajtást csapva bejelentette, hogy elindul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztáson, és egyúttal közölte azt is, hogy kampánya támogatására megalakult a 99 Mozgalom, amely a tervek szerint jobb- és baloldaliakat, liberálisokat, a pártpolitikától eddig inkább távol maradókat akarta-akarja megszólítani. A nagy bejelentés után a főpolgármester egy héttel később már azt írta szokásos Facebook-posztjában: „Több mint harmincezren vagyunk! És napról napra egyre többen leszünk!” Ehhez képest inkább úgy tűnik, a szerveződés kezd kiüresedni.Még Lengyel Lászlónak sem tetszik, hogy Gyurcsány vezeti a baloldalt
Lesújtó véleményt fogalmazott meg a baloldalról Lengyel László, aki maga is emblematikus figurája a hazai balliberális holdudvarnak. A közgazdász-politológus ezúttal tűpontosan mutatott rá, hogy az előválasztás csupán színjáték, a baloldali szereplők, élükön Gyurcsány Ferenccel régen lejáratódott, kormányzásra alkalmatlan politikusok, akikkel nem lehet választást nyerni 2022-ben. Az interjút Rákay Philip elemezte a Patrióta csatornán látható videójában.Rongálás és garázdaság miatt emeltek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen
Garázdaság és rongálás miatt emelt vádat Lengyel László baloldali megmondóember ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A politológus-közgazdász terhére azt róják, hogy 2019 decemberében egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.Garázdaság és rongálás miatt emelhetnek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen
Garázdaság és rongálás miatt emelhet vádat Lengyel László baloldali megmondóember ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A politológus-közgazdászt tavaly decemberben vették elő a rendőrök, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.Lengyel László szerint a legnyomorultabbak szavaznak csak a Fideszre
A baloldali politológus hol máshol, mint a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat.Garázdasággal és rongálással gyanúsítja a rendőrség a baloldali véleményvezért, Lengyel Lászlót
PestiSrácok.hu információi szerint garázdasággal és rongálással gyanúsítja a rendőrség Lengyel László baloldali politológust, közgazdászt, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Úgy tudjuk, Lengyel még decemberben egy parkolási vitát követően rongálta meg egy férfi autóját a II. kerületben.Szürke Kardigán szerint Szürke Kardigán azért tévedett, mert az ellenzéki pártok vezetői egytől egyig hülyék
Ki lenne mégis az illetékesebb az ügyben, hogy helyre tegye honi elemzői szcénánk 30 éve vakítóan fénylő állócsillagát, Lengyel Lászlót, mint Lengyel László? A kellemetlenül ingerült, klimaxos hőhullámokat könnydeszkákon meglovagló beszélgetés során Kálmán Olga aziránt érdeklődött Lengyel Lászlónál, hogy Lengyel László miért tévedett akkor, amikor kijelentette, hogy 70 százalék körüli részvételnél a „rendszernek vége”.Ambrus Csaba: Kuss legyen, tiszteletes úr!
A papok ne politizáljanak! Úgy végképp ne, hogy a helyi jobboldali képviselőt támogatják. Oké, hogy a pápa fogadta a „diktátort”, de ettől még az Isten nem lesz Orbán-párti. Sőt, mint tudjuk, az Úr „azt bünteti, kit szeret”, és ezt a legutóbbi közvélemény kutatások is megerősítik, már ami a biztos szavazók preferenciáit illeti. (PolgárPortál-publicisztika)Ajánljuk még

















