Pesti Srácok

Garázdaság és rongálás miatt emelhetnek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen

Garázdaság és rongálás miatt emelhetnek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen

Garázdaság és rongálás miatt emelhet vádat Lengyel László baloldali megmondóember ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A politológus-közgazdászt tavaly decemberben vették elő a rendőrök, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.

Befejeződött a nyomozás rendőrségi része és már az ügyészségen vannak Lengyel László baloldali megmondóember büntetőügyének iratai, így, ha a vádhatóság is úgy dönt, hamarosan vádat emelhetnek a véleményvezér ellen – értesült a PestiSrácok.hu. A Fővárosi Főügyészség megkeresésünkre, név nélkül annyit közölt, hogy az általunk kérdezett ügyben "a rendőrség az iratokat megküldte a Budapesti II. és III. kerületi Ügyészségnek az érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából".

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a baloldali politológust, közgazdászt, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját tavaly decemberben gyanúsították meg rongálással és garázdasággal, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját a II. kerületben. Lengyel László legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat a borsodi időközi választást követően, miután a Fidesz jelöltje megverte az összellenzék által támogatott antiszemita Bíró Lászlót. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy szerinte csak a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre.

PestiSracok facebook image

– mondta a politológus.

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.