
A háborús idők ellenére az elmúlt 30 évben még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma hazánkban, mint idén májusban. Az év ötödik hónapjában mindössze 228 600 fő szerepelt a nyilvántartásban, ami új történelmi mélypont – közli a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
A minisztérium közlése szerint az eddigi legkedvezőbb adat 2021 júniusában volt megfigyelhető, ezt a májusi 2 ezer fővel javította tovább, 2010 elejéhez képest pedig több mint 430 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – áll a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiban.
A kormány a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédi a családokat és a munkahelyeket, kivédi a recessziót és letöri a szankciós inflációt. A gazdaságvédelmi intézkedések működnek, az infláció tetőzött és mérséklődésnek indult, az álláskeresők létszáma tovább csökkent
– olvasható a közleményben. A minisztérium hozzáteszi: a kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatás elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. Magyarországon 2010-hez képest ma 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,7 milliót.
A tavaly decemberben indított Vállalkozások Munkaerő Támogatása és a Munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás programok keretében eddig már több mint 20 ezer álláskereső foglalkoztatására érkezett be kérelem, 20 milliárd forint értékben. A programok érdemben segítik elő a munkát keresők mielőbbi elhelyezkedését; mára már több mint 16 ezren helyezkedtek el a támogatási programok segítségével
– írják.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Drazsen
2023-06-04 at 09:48
A regisztrál álláskeresők száma valóban alacsony, mivel 3 hónap után kikerülnek a rendszerből. Gyurcsány idején még 9 hónapig folyósították a munkanélküli segélyt. Ha most is 9 hónapig maradnának a rendszerben mást mutatnának a számok.
Orientál
2023-06-02 at 21:11
Fogy a magyar Nem szabadott volna az olyan balliberális elvtársaidnak szétlopniuk az állami vagyont mint a te Gyurcsány elvtársadnak. AKKOR NEM VOLNA KISEBB.
Fogy a magyar
2023-06-02 at 16:02
Kevesebből kevesebb lett.
Orientál
2023-06-02 at 14:42
Ezzel a jó hírrel ellentétes gazdasági és pénzügyi politikát hirdetnek és akarnak a balliberális zöld Gyurcsányék általuk csinálni ,visszaakarják hozni azokat az időket ami rengeteg munkanélkülit eredményezett miattuk és ők vidáman lopkodhatták szét államcsődbe hazánk gazdaságát. Es erre ők rengeteg 100 ezer lusta képzetlen mingránst akarnak velünk Gyurcsányíék eltartatni ,nem beszélve hogy ők tették teljesen tönkre a honvédelmünket ,most meg ők ordítják hogy részt kell vállalnunk katonailag pénzügyileg is az ukrajnai háborúban. NA EBBŐL NEMZETROMBOLÓ KÁRTÉKONYSÁGAIKBÓL MI NEM KÉRÜNK!!!!!