Pesti Srácok

Gémesiék már át is vették a Verhofstadt-féle liberális gyakorlatot, üldözik a jobboldali véleményt Gödöllőn

Gémesiék már át is vették a Verhofstadt-féle liberális gyakorlatot, üldözik a jobboldali véleményt Gödöllőn

Nem elég, hogy csatlakoztak Verhofstadt liberális csapatához, a jelek szerint Gémesi Györgyéknek már a szólás- és véleményszabadság sem tetszik, miután a 15 ezer követővel rendelkező Gödöllő város Facebook-oldaláról törölték Simon Gellért fideszes önkormányzati képviselő bejegyzését, aki posztjában keményen kritizálta a magyargyűlölő Verhofstadttal kötött szövetséget. Ezután a helyi politikus posztjának a törlését is szóvá tette ugyanott, amelyet ugyancsak eltüntettek az oldal szerkesztői. A Magyar Nemzet ma reggel tudatta, hogy Gémesi György és törpepártja csatlakozott az Európai Unió liberális szekciójához, amelynek a kirívóan magyargyűlölő és bevándorláspárti Guy Verhofstadt a vezetője. Ezt az egyébként február eleji csatlakozást Gémesi és csapata valahogy elfelejtette közölni a választókkal, szolidan csak konferencialátogatásról számoltak be a festői Bilbaóból. Ez sem tűnik korrekt megoldásnak, azonban az, hogy a kérdést feszegető posztot egyből törölték az oldalról, majd az újból kitett érdeklődő kiírást is, az az ellenzéki összefogás által annyiszor hangoztatott szólásszabadsággal nehezen fér össze. Mi történik Gödöllőn?

A részletekre vélhetően kíváncsiak lennének Gödöllő polgárai is, valamint az Új Kezdet nevezetű, Gémesi által fémjelzett "polgári" tömörülés tagjai is, ha eddig nem voltak beavatva az ügybe. Érdekes, hogy Simon Gellért gödöllői fideszes képviselő posztja miért került egyből törlésre a városvezetés által kezelt Facebook-csoportban, azonban a képviselő a törlés előtt megörökítette a kitett posztot, mely azóta már nem elérhető:

Amikor még láthatóak voltak a képviselő kérdései. Gémesi Györgyéknek vélhetően nem volt kedvük válaszolni.

Valóban adódik a kérdés, hogy mennyire vág egybe az új irány a Gödöllő választópolgárai által preferált értékekkel, és bár megértjük, hogy kínos lehet egy csapatban lenni a magyarokat zsigerből utáló, rossz arcú Verhofstadt liberális bandájával, azonban ha ilyen döntést hoztak, nem ártott volna a támogatóikat és a közvéleményt értesíteni az esetről. Gémesi György az ország egyetlen olyan polgármestere, aki háromszor is megakadályozta a kötelező betelepítési kvóta elleni önkormányzati határozat elfogadását. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte ez nem a város ügye, azonban a bevándorláspárti erőkhöz való csatlakozással már jobban érthető a valódi szándék. Azon azért elgondolkodhatna a polgármester úr, hogy a 2016-os népszavazáson a szavazók több, mint 98 százaléka utasította el a bevándorlást.

PestiSracok facebook image
A második bejegyzés, melyet ugyancsak töröltek

A kínos lelepleződést pedig csak tovább rontotta a fürge ujjak munkája, a poszt Facebook-csoportból való gyors és ismételt törlése. A kifényképezett bejegyzés láthatóan nem tartalmaz trágárságokat, ami miatt el kellett volna távolítani, bár azt igen jól tudjuk kollégáink folyamatos Facebook-tiltásai következtében, hogy a balliberálisok által sikolyként hangoztatott cenzúra furcsa módon valahogy jóval kíméletlenebbül csap le a jobboldali, konzervatív gondolkodókra. Kíváncsian várjuk Gémesi polgármester megokolását a liberális pártcsaláddal való egymásra találással kapcsolatban, és az is megérne egy misét, hogy vajon mi volt az oka annak, hogy a Facebook-csoportban nem lehetett feltenni ezt a kérdést a város vezetésének.

Közben az Új Kezdet kiadott egy közleményt, melyben szerintük nem Verhofstadt pártcsaládjához csatlakoztak, azonban mégis egy frakcióban lesznek a hírhedt liberális vezetővel, az EDP és az ALDE ugyanis a két liberális csapat, akik közös frakcióban vannak. Az továbbra is kérdés marad, hogy vajon miért nem számoltak be erről a saját választóiknak, hiszen az ilyesmi általában egy komoly bejelentés és elköteleződés, ráadásul a mostani vitákat is elkerülhették volna.

Az Új Kezdet sajtóközleményét változtatás nélkül tesszük közzé:

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.