Nemcsak az európaiakat sokkolta a Hamász embertelen támadása izraeliek ellen, hanem a Közel-Kelet békés, normálisan gondolkodó polgárait is, akikből sokkal több van, mint ahány radikális él itt. Volt alkalmam beszélgetni szírekkel és libanoniakkal, és megkérdezni tőlük, hogy mit gondolnak a támadásról. Igazából ugyanazt, amit mi, hogy embertelen, és hogy ezzel a Hamász megásta a saját sírját.
Damaszkuszban még nagyon jól emlékeznek arra az időre, amikor az Iszlám Állam terroristái és más dzsihadista csoportok lőtték a várost, hogy a védelem meggyengülése után elfoglalhassák. Szerencsére ez nem sikerült nekik. A félelem egy újabb háborútól viszont érezhető. Damaszkuszban nem voltak szimpátiatüntetések a Hamasz mellett, az emberek inkább baráti körben politizálnak a szír fővárosban.
Tény, hogy mi, arabok nem szeretjük Izraelt, ám amit a Hamász művelt, az semmivel sem jobb, mint amit az Iszlám Állam terroristái
– vélte egy helyi kereskedő.
Más katonák ellen harcolni, de civileket legyilkolni és túszul ejteni az aljasság
– tette hozzá. A nyolc évig tartó polgárháború, majd a két évig húzódó Covid-járvány nagyon megtépázta a gazdaságot. Most lassan javulóban van a helyzet, a turisták kezdenek visszatérni, a régi, szép, óvárosi házak egy részét átalakították butikhotelekké, rengeteg étterem és kávézó nyílt, és a tulajdonosaik – érthető módon – féltik a megélhetésüket.
Békét szeretnénk és kereskedni
– ez a szírek mottója, és remélik, hogy egy közel-keleti ország sem fog bekapcsolódni a harcokba. Többen hozzátették, hogy véget kellene vetni a szankcióknak Szíria ellen. Brüsszelnek és Washingtonnak fel kellene fognia, hogy a szírek nem kérnek az ő demokráciájukból.
Sem amerikai bábot elnöknek, sem LMBTQ-propagandát nem akarunk
– mondta egy üzletember.
Ugyanígy gondolkodnak Bejrútban is. Az idősebb generáció még emlékszik a nyolcvanas években dúló iszonyú polgárháborúra, amely romhalmazzá változtatta az országot, és nem akarják ezt ismét átélni. Aggasztja őket, hogy a Hezbollah (Isten Pártja) délen már összecsapott izraeli csapatokkal és harci helikopterek csapásokat hajtottak végre Libanon területén a síita milícia állásai ellen. Kedd délután már nem is lehetett beutazni Dél-Libanonba, az utakat a hadsereg lezárta, mivel folyamatosak lettek a harci cselekmények a határövezetben.
Olyan hírek is keringenek, hogy amerikai speciális alakulatok, mint a Navy SEAL és a Delta Force is segítenek az izraeli hadseregnek az elhurcolt túszok felkutatásában és kiszabadításában. A Hamász kedden bejelentette, hogy hajlandó kicserélni az elhurcolt izraeli nőket az Izraelben bebörtönzött palesztin nőkért. Az izraeli kormány és hadvezetés egyelőre nem nyilatkozott egy lehetséges fogolycseréről. Az izraeli honvédelmi miniszter, Joáv Galant viszont szerdai sajtótájékoztatóján – amelyet a frontvonal közelében tartott – bejelentette, hogy Gáza többé nem lesz az, ami eddig volt. Feltételezhető, hogy Jeruzsálem fel fogja számolni végleg a Hamászt és az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezeteket.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS