Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Ágyúzás helyett iskolacsengő szól Mariupolban

null

A másféléves halálos vakációnak vége. A front már messze, nyugatra van, és csak az esti csendben lehet néha az ágyúzást hallani. A civilek végre nem az óvóhelyekre igyekeznek, hanem a papírboltba füzetekért és iskolaszerekért. Mindenki izgatottan várja a tanévet, hiszen sokan a háború kitörése óta nem látták iskolatársaikat, tanáraikat. A béke utáni vágy és a jövőbe vetett remény az, amivel egy mariupoli iskolában találkoztam.

Az iskolában friss festékszag terjengett, vadiúj ablakok csillogtak keretükben a nyári napfényben. Még tart a másfél éves kényszervakáció, de a rommá lőtt városban már vásárolják a füzeteket és az iskolatáskákat. Az 50-es számú iskolát nehezen találtuk meg, internet alig-alig van, a GPS nem működik, végül egy görögdinnyeárus néni segített. Kis kanyargós utcákon megyünk, romos, de részben már újjáépült kis családi házak között. Sofőrünk ügyesen kerülgeti az aknavetők belövéseinek „bombatölcséreit”, de így is nagyokat huppan az autó hármunkkal. A kertvárosi suli igazgatónője izgatottan vár minket a kapuban. Az orosz RT televízió munkatársnője és én, mint egyetlen külföldi újságíró, aki engedélyt kapott, hogy több napot eltöltsön a Donbasszban, komoly vendégeknek számítunk. Az iskola aulájában több szülő és tanuló üldögélt, és várták, hogy interjút adhassanak az átélt borzalmakról. Szeretettel vártak minket, de senki sem mosolygott – a szemek sok mindent elmondanak, mielőtt még az emberek megszólalnának.

– kezdte egy édesanya, akihez kisfia szorosan odabújt.

PestiSracok facebook image

A fiatal nő zokogni kezdett, alig bírta folytatni a beszámolót.

Ez igaz, mintha a második világháború elevenedett volna meg szemünk előtt. Sehol egy ép ház, amelyben ne tettek volna kárt a lövedékek. Az egyik fiatal lány is szót kért.

Elmondták azt is, hogy nem volt mobilszolgáltatás sem, így senki nem tudta, mi van a családtagjaival a város másik részén. Most lassacskán kezd helyreállni a normalitás és mindenki nagyon várja a tanévet is. Végre újra oroszul folyik a tanítás. Az ukránok ezt megtiltották, holott a tanárok kérvényezték, hogy maradhasson az orosz nyelv, hiszen ők maguk sem beszélnek ukránul, hogy úgy tudnák elmagyarázni a tananyagot, ám ez nem érdekelte Kijevet. Most megjöttek az új tankönyvek és szép lett az iskola is. A tanárok, a szülők és a tanulók együtt takarították el a harcok nyomait és festették ki a termeket.

– mondta az igazgatónő. Újra van jövőképük a tanulóknak is. Az egyik lány elmondta, hogy ő is újságíró szeretne lenni, ha elvégezte a gimit. Nehéz szívvel köszönünk el tőlük. Igazi kis hősök, még ha ezt nem is tudják, hiszen túlélték a háború borzalmát, pedig nem katonák, nincsen repeszmellényük, kevlársisakjuk és fegyverük, csak tiszta szívük, amelyben rengeteg szeretet lakozik. Együtt mentünk ki a parkolóba, ahol a legtöbben régi Ladákba szálltak és elindultak egy békésebb jövő felé.

Ajánljuk még