donbasz
GEOrgPOLITIKA a Donbasszból – Mariupoli diákok beszéltek arról, hogyan lőtték az ukránok a várost
Mariupolt, azaz Mária városát a görögök alapították 1779 körül. Most, ha túljutunk a katonai ellenőrzőponton, egy hatalmas Szűz Mária-ikon fogad a város bejáratánál. A Krím-félszigetről áttelepült görög kisebbség mind a mai napig nagyon büszke a hellén örökségre. A kis tengerparti éttermekben visszaköszönnek a görögországi ízek, és a helyiek nagyon örülnek, ha ezt meg is említed. A szőlőlugassal benőtt kerthelyiségben nem tudtunk ellenállni a hideg sörnek, mivel 35 fokos meleg volt a városban. Elnéztem a strandról betérő jókedvű helyieket, és itt, a béke szigetén semmi sem emlékeztetett a háborúra. Ám ez azonnal megváltozik, ha kilépsz a szőlőlevelek árnyékából és szétnézel. Az utcákon sok helyen még látszanak a gránátok ütötte lyukak, amelyeket az autósok rutinnal kerülgetnek, de mindenütt érzed az aszfalt szagát is, mert megállás nélkül, a hét minden napján, huszonnégy órában dolgoznak a felújításon. Hogy hogyan lőtte szét az ukrán hadsereg (is) az ukrán állampolgárok által lakott települést, arról helyi diákok beszéltek. GEOrgPOLITIKA a Donbasszból – „A halálzóna kórházában jártam”
Kollégánk ismét a Donbasszból jelentkezik, az ott töltött második-harmadik nap összefoglalója pedig ismét megrázó, drámai képet nyújt az orosz–ukrán háború mindennapjairól. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a PestiSrácok.hu munkatársa az orosz védelmi minisztérium meghívására, vállaltan a "másik oldal" szemszögéből vizsgálja meg a háború borzalmát, de a civilek szenvedését nem lehet ilyen vagy olyan szemüvegen át nézni. Riportjából kiderül, hogy nyilvánvalóan civil célpontokra (is) vadászik az ukrán hadsereg, a drón- és rakétatámadások áldozatai között nagy számban vannak bevásárló anyák, gyermekek és az állandó célpontnak számító buszsofőrök. Az orosz erők olyan nyugati kazettás bombák maradványait is megmutatták Georg Spöttlének, amelyekkel kórházakat és más civil célpontokat terítettek be az ukránok. FIGYELEM, megrázó videó! GEOrgPOLITIKA – Georg Moszkvában (2. rész)
"Tegnap este tettem egy nagy sétát az egyik közeli bevásárlóközpontban, és amit már az első nap tapasztaltam ismét szembeötlött. Az összes nagy nyugati cég továbbra is jelen van Oroszországban. Sokuk, főleg a luxusmárkák még a nevüket sem változtatták meg, hanem maradtak Valentino, Bulgari és Gucci. A vásárlókedv láthatóan nagy, ezt az is alátámasztja, hogy jók a gazdasági mutatók és az emberek nem teszik félre a pénzt, hanem szívesen el is költik. Ami nagyon jól esik utazóként, hogy nagyon barátságosak és segítőkészek az orosz emberek. Nem érzékeltetik a nyugatról érkezőkkel, hogy országaink között „feszültség” van" - írja Georg Spöttle, aki biztonsági konferencián vesz részt és ad elő a migrációs helyzetről Moszkvában. Úgy folytatja: "Amikor elmondom, hogy magyar vagyok akkor már mosoly ül az arcokra, mert tudják, hogy országaink a szankciók és a háború ellenére gazdasági és politikai kapcsolatokat ápolnak, főleg azért mert a magyar kormány tisztában van vele, hogy a háborút csak tűzszünettel és béketárgyalással lehet majd befejezni és csak az az ország lehet sikeres közvetítő a jövőben, aki nem vágta el a diplomáciai szálakat." GeoRGpolitika Moszkvából - II. rész.