Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Olimpia a terrorveszély árnyékában

A francia rendőrség és a titkosszolgálatok hatalmas kihívás előtt állnak az olimpiai játékok biztosítása miatt. Minden résztvevőnek, legyen az sportoló, edző, masszőr vagy orvos át kell esnie egy szigorú átvilágításon. Ugyanez vonatkozik a stadionok és az olimpiai falu munkatársaira, és a biztonsági cégekre is.

Az ügynökök még ennél is tovább mentek, utánanéznek több ezer lakosnak is, akik olyan helyen laknak, ahonnan lövéseket lehetne leadni sportolókra vagy a stadionokat látogató politikusokra. Eddig 4350 személyről állapították meg, hogy potenciálisan veszélyesek lehetnek, és így nem dolgozhatnak a játékok területén. Azt azonban a francia belügyminiszter, Gerald Darmanin, leszögezte, hogy egyikük sem tervezett konkrét merényletet a játékok alatt. Eddig egymillió személyt világítottak át, hogy kizárhassák azokat, akik már politikai vagy vallási bűncselekmények miatt büntetve voltak, netán kapcsolatban álltak radikális szervezetekkel, vagy az ismeretségi körükben voltak olyanok, akik érintkeztek terrorszervezetekkel.

A titkosszolgálatok már egy éve dolgoznak ezen a feladaton mondta a miniszter a France 2 Tv-csatorna reggeli műsorában. Érdekes mód nemcsak radikális muszlimok akadtak fenn a hálón, hanem olyanok is, akik a gyanú szerint hírszerzőként dolgoztak külföldi titkosszolgálatoknak. Ám olyan személy is akadt, aki a kiberbiztonságot tudta volna veszélyeztetni, ha hozzáfér az olimpiai játékok komputerrendszeréhez. A politikus elmondta, hogy orosz és belorusz állampolgárok sem láthatnak el semmilyen feladatot a játékok területén, mivel őket is potenciális veszélyforrásnak értékelték.

PestiSracok facebook image

-nyugtatta meg a nézőket Gerald Darmanin. Minden egyes stadionnak és rendezvénynek külön biztonsági protokollt dolgoztak ki a szervezők. Ezt a munkát a rendőrséggel és az alkalmazott privát biztonsági cégekkel közösen végezték. Az olimpia megnyitóját 45.000 rendőr és biztonsági őr fogja védeni. A szervezők és a rendőrség ekkor a nézők számát is redukálja. A hatvanezer férőhelyes stadionba csak harmincezer embert fognak beengedni.

Fejtörést okoznak az esetleges dróntámadások is. Franciaországban nagyjából hárommillió drón van magánkézben. Robbanóanyaggal vagy gránátokkal ezekből könnyű fegyvert készíteni. Arnaud Bourguignon tábornok a francia légierőtől és csapata hivatottak ellátni a drónelhárítás feladatát. A katonák már hónapok óta gyakorolták a robotrepülők kiiktatását elektronikus és lézeres zavarókkal. Ezek a fegyverek átveszik a drónok felett az irányítást vagy pedig megzavarják a rádiófrekvenciájukat és irányíthatatlanná válnak kezelőjüktől. Nemcsak radarok, hanem rádiófrekvencia szenzorok is telepítve lettek a fontos helyszíneken, és ezek azonnal leadnak egy vészjelzést, ha drónok közelednének. A légierő 15 darab szenzort telepített, amely nagyon komoly védelmet jelent. A hadsereg több szövetségi rendőrt is kiképzett és ellátta őket drónelhárító fegyverekkel a játékok idejére. Vannak olyan eszközök is, amelyek egy hálót lőnek ki akár egy kilométer távolságra is. Ezt akkor alkalmazzák, ha az elektronikus zavarás nem sikerülne. A 280cm x 280 cm méretű háló rátekeredik a drón propellerére és az lezuhan.

A három nap múlva kezdődő játékok biztosítása a hatóságok legnagyobb kihívása az ország és a sportrendezvények történelmében.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.