Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA - Orosz ügynökök akarták megölni a német harckocsigyár vezérigazgatóját?

GEOrgPOLITIKA - Orosz ügynökök akarták megölni a német harckocsigyár vezérigazgatóját?

Állítólag az amerikai hírszerző ügynökségek a német hatóságokkal közösen meghiúsították a Rheinmetall AG vezérigazgatója, Armin Papperger meggyilkolására irányuló orosz terveket, írta csütörtöki számában a „Junge Freihet” című német napilap a CNN hírére hivatkozva. Azért Pappergert azért választották célpontnak, mert a cége tüzérségi lövedékeket és harckocsikat gyárt, amelyeket az ukrán hadsereg használ - jelentette kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva a CNN amerikai televízió.

Az amerikai tv-csatorna szerint más európai védelmi vállalatok vezetőit is célpontként jelölték ki. A Papperger-ügyben állítólag már előrehaladott állapotban voltak a támadás előkészületei. Miután az amerikai ügynökök tudomást szereztek a tervekről, tájékoztatták a német hírszerzőket. A merényletet ezután meghiúsították, és Pappergert ezek után komolyabb védelemben részesítik.

Többek között megváltoztatták a cégvezető utazási útvonalát, és személyi védelmet biztosítottak számára. Ezt követően a biztonsági hatóságok állítólag több férfi gyanús utazási mozgására is felfigyeltek. A volt Szovjetunió különböző országaiból érkezett személyek közül egyesek állítólag már a schengeni övezetben jártak, mások pedig legalábbis tervezték az országba való belépést.

A gyanúsítottak egy része állítólag a Rheinmetall düsseldorfi központjának közelében és Papperger külföldi úti céljainak közelében tartózkodott. A német titkosszolgálat azt feltételezte, hogy a férfiak Oroszország által felbérelt ügynökök - de nem volt elég bizonyíték a letartóztatásukhoz. Időközben a helyzet enyhült. A gyanúsítottak állítólag már nem viselkedtek olyan módon, ami arra utalna, hogy támadást terveztek. Persze nem kizárt az sem, hogy ez csak a CNN újabb lejárató kampánya Oroszországgal szemben, hiszen semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni az ügyben. A hír mindenesetre komoly reklám a harckocsigyárnak és Papperger úrnak.

PestiSracok facebook image

A CNN által idézett névtelen források szerint azonban a Papperger elleni merényletre irányuló terv nem az orosz titkosszolgálat egyetlen Nyugat-Európán belüli tevékenysége.

- idézte a csatorna a Nato egyik munkatársát. Hozzátette:

Áprilisban a német hatóságok letartóztattak két férfit, azzal vádolva őket, hogy Oroszországnak kémkedtek.

Német politikusok megdöbbenésüknek adtak hangot a médiabeszámoló miatt. Olaf Scholz (SPD) szövetségi kancellár azt mondta, hogy már nagyon jól tudják, hogy "sokféle módon ki vannak téve az orosz tevékenységből eredő fenyegetéseknek".

A külügyi bizottság elnöke, Michael Roth (SPD) kijelentette, „Oroszország nemcsak Ukrajna ellen folytat megsemmisítő háborút, hanem a támogatói és a mi értékeink ellen is". Annalena Baerbock (Zöldek) külügyminiszter szerint, „Németországnak "nem szabad naivnak lennie az Oroszország által vívott "hibrid agressziós háborúval" szemben. Oroszország politikai vezetése eddig nem nyilatkozott a vádakról, viszont a rendőrök viszont Antifa tagokat gyanúsítanak azzal, hogy, felgyújtották Papperger úr családi házát. Komolyabb kár azonban nem keletkezett az épületben.

A szélsőbaloldali „Indymedia” internetes platformon ismeretlenek egy levelet tettek közzé, amelyben azzal vádolták a Rheinmetall főnökét, hogy hasznot húz az ukrajnai háborúból. A cég tankokat és lőszert ad el Ukrajnának "hatalmas haszonnal"

Az ukrajnai háború kitörése óta Papperger többször kiállt amellett, hogy Ukrajnát hatékonyan és folyamatosan támogassák fegyverszállításokkal. A Rheinmetall-főnök hangsúlyozta, hogy erős partner kíván lenni Ukrajna oldalán. A háború kezdete óta cége a vezető Dax-indexben jegyzett 40 legnagyobb vállalat közé emelkedett. Tavaly a cég megrendelései 44 százalékkal nőttek.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.