Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA - Vizsgálat indult a Secret Service és a rendőrség ellen

null

A Donald Trump amerikai elnökjelölt elleni merényletkísérlettel kapcsolatban kiderült új részletek fokozzák a biztonsági erőkre nehezedő nyomást. Már egy órával azelőtt, hogy rálőtt a politikusra, a helyi biztonsági szakemberek állítólag gyanúsnak találták - az akkor még a tömegben tartózkodó - elkövetőt.

A Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet után most vizsgálat indult a szolgálatot ellátó biztonsági erők ellen. Erre a pennsylvaniai támadásról szóló új eredmények adtak okot. A jelentés szerint a helyi biztonsági erők már egy órával a támadás előtt gyanús személyként jelölték meg a későbbi merénylőt és figyelni kezdték. Erről a New York Times számolt be.

A volt elnököt védő titkosszolgálatot, a „Secret Service-t” is értesítették. Ám egy idő után a gyanúsítottnak nyoma veszett. Két rendőrt hívtak segítségül a kereséshez. A sok ezres tömegben ez nyilvánvalóan kevésnek bizonyult.

Az „X” közösségi oldalon felbukkant egy videó, amely állítólag azt mutatja, hogy a rendezvény látogatói már korábban felfigyeltek a gyanúsítottra. Voltak, akik mobiltelefonjukkal fotót és videót készítettek róla. Ezek közül többet még a „TikTok-ra” is feltöltöttek.

PestiSracok facebook image

Egy mesterlövész kiszúrta az elkövető, körülbelül 20 perccel a lövések leadása előtt - olvasható a New York Times beszámolójában. Hogy miért folytatódott a rendezvény? Hogy Donald Trump miért lépett színpadra? Ez csak kettő az igen sok megválaszolatlan kérdés közül. A lap a kongresszus azon tagjaira hivatkozva számolt be az esetről, akiket korábban a bűnüldöző szervek tisztviselői tájékoztattak a nyomozás állásáról. A gyanúsítottnál egy hátizsák és egy távolságmérő eszköz volt - írta John Barrasso, Wyoming állam szenátora az „X”-en.

- írja az ABC News. A bűncselekményt megelőzően mobiltelefonja böngészőjén egyebek mellett Donald Trump-fellépésének dátumát, valamint Trump és Joe Biden amerikai elnök fotóit kereste.

- írta a CBS News című műsorszolgáltató. Az amerikai média szerint az is tisztázatlan, hogyan biztosították azt az épületet, ahonnan az elkövető tüzelt.

- jelentette tovább a CBS News. Itt joggal felmerül a kérdés, hogy miért nem használtak drónokat? A rendőrség és a megyei sheriff-hivatal is rendelkezik kamerával ellátott kis robotrepülőkkel.

Egyre több részlet válik ismerté a merénylőről, a 20 éves Matthew Crokksról is, miközben az indítéka továbbra is rejtély a hatóságok számára. Az Allegheny megyei főiskola egyik alkalmazottja, ahová a merénylő májusig járt, és ahol mérnöki diplomát szerzett, csendes, de barátságos emberként jellemezte őt. Úgy tűnt, fényes jövő áll előtte - mondta a Reuters hírügynökségnek két olyan ember, aki szintén ismerte a leendő merénylőt az egyetemről.

Egy névtelenséget kérő volt oktatója lelkiismeretes diákként jellemezte, akit nagyfokú elkötelezettség jellemzett. Rendkívül jól teljesített egy feladatban, amelynek során egy fogyatékkal élők számára készült játék újra tervezését kellett elvégeznie.

- emlékezett vissza. „Braille-írást tett rá. Beszélt a terület szakértőivel. Nagyon sok energiát fektetett bele.”

A merénylő a helyi lövészklub tagja volt. Amikor megölték, egy pólót viselt, amely a „Demolition Ranch”-et, a fegyverrajongók YouTube-csatornáját reklámozta. A lövöldözés után Matt Carriker, egy texasi állatorvos, aki a csatornát működteti, közzétett egy videót az „X”-en, abban azt mondta, hogy „sokkolt és összezavarodtam, amikor megtudtam, hogy a támadó az én csatornámat reklámozó pólót viselte. Mi nem politizálunk” - mondta, hozzátéve, hogy „nem ismertem az elkövetőt, soha nem találkoztam vele, és nem is kommunikáltunk.”

Annyit tudni, hogy a merénylő a gyűlés napján lőszert vásárolt. A belbiztonsági minisztérium és az FBI héten kiadott közös közleménye szerint, amelyet a Reuters hírügynökség idézett, megállt szülővárosában, Bethel Parkban egy fegyverboltban, hogy 50 darab töltényt vegyen. A közlemény szerint az elkövető három bombát is épített - kettőt az autójában, egy másikat pedig az otthonában találtak - írja a Reuters hírügynökség. Az előző hónapokban a merénylő „több csomagot is kapott, köztük olyanokat, amelyeken potenciálisan veszélyes anyagot jelöltek meg”. Az FBI folytatja a nyomozást, Crooks családja és ismeretségi köre kooperálnak a hatóságokkal.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.