Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Irán hiperszónikus rakétákkal támadt Izraelre

Teherán beváltotta ígéretét és kedd este rakétatámadást indított Izrael ellen. Az akcióra a perzsa állam legfelsőbb vezetője Imám Ajatollah Hamenei adott parancsot. Első alkalommal támadtak Fatah-1 típusú hiperszonikus, ballisztikus rakétával. Az iráni sajtó szerint két izraeli katonai bázisban komoly károk keletkeztek. Az izraeli hadsereg szerint összesen 180 rakétát lőtt ki a perzsa állam.

Irán lépett, miután feltehetően egy Moszad-akció miatt csipogók és rádió adóvevők ezrei robbantak fel Libanonban és Szíriában megölve a Hezbollah több tagját és súlyosan megsebesítve a bejruti iráni nagykövetet, akinek a csipogó a kezében robbant fel. A diplomata elveszítette az ujjait és megvakult a repeszektől. Teherán bosszút állt Sejk Hasszán Naszrallah, a Hezbollah főtitkárának megöléséért, valamint a vele éppen tárgyaló iráni tábornok Abbasz Nilforushan haláláért. A perzsa állam ezen felül még mindig dühös Izraelre a damaszkuszi nagykövetségük bombázásáért, amelyben több magas rangú diplomata és az Iszlám Forradalmi Gárda tisztjei vesztették életüket.

A Moszad ügynökei Teheránban iktatták ki a Hamasz egyik első emberét, Iszmail Hanijét ez év júliusában. A múltban izraeli ügynökök több iráni atomtudós ellen követtek el merényletet, hogy ezzel lassítsák Irán nukleáris programját. A két ország esküdt ellenségként tekint egymásra. Teherán komoly segítséget nyújt mind a Hezbollahnak, mind pedig a Hamasznak és az Iszlám Dzsihádnak, hogy ezzel állandó védekezésre kényszerítse ki a zsidó államot– ez hatalmas költségekkel jár és pszichológiai nyomást helyez a lakosságra.

Izraelben már kedd este összeült a válságstáb, hogy a kabinet és katonai vezetés megvitassa a válaszlépéseket. Benjamin Netanjahu komoly katonai lépéssel fenyegette meg a teheráni vezetést. Irán viszont azzal fenyegetőzik, hogy egy izraeli válaszcsapás után minden katonai erejét beveti. A Közel-Kelet légterét szerda délelőttig lezárták, bár a legtöbb légitársaság már napokkal ezelőtt felfüggesztette járatait Bejrútba és Tel-Avivba tartva a légtérbe érkező drónoktól és rakétáktól.

PestiSracok facebook image

A tegnapi támadásban az izraeli sajtó szerint egy ember életét vesztette és néhányan könnyebben megsérültek a lehulló rakétadaraboktól. Az iráni lapok arról írtak, hogy megsemmisült a Nevatim katonai repülőtér, ahol az F-35 típusú vadászbombázók bázisa van és komoly károk keletkeztek egy másik katonai létesítményben is. A Forradalmi Gárda a rakétákat Isfahan, Tabriz, Khoramabad, Karaj és Arak városokból indította.

Katonai szakértők szerint Izrael iráni olajfinomítókat, kikötőket és katonai létesítményeket fog lebombázni a következő napokban. Nem kizárható magas rangú politikusok és katonatisztek likvidálása sem.

Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.