Pesti Srácok

Zelenszkij még rakétázna, de Washington DC meghúzta a vészféket

null

Vlagyimir Putyin aláírta az új nukleáris doktrínát, amely ezzel mától érvénybe lépett. Nem kérdéses, hogy a Kreml tisztában van azzal, hogy az amerikai „ATACMS” rakéták kilövését, csak amerikai katonai személyzet tudja elvégezni, ez pedig azt jelenti, az USA hadba lépne Oroszországgal. A legtöbb amerikai napilap ma már cáfolta, hogy Joe Biden, leköszönő elnök engedélyt adott volna Zelenszkijnek mélységi támadások végrehajtására amerikai fegyverekkel.

Zelenszkij még rakétázna, de Washington DC-ben láthatóan behúzták a vészféket, mielőtt a magányosan botorkáló még elnök Joe Biden egy nukleáris vihart szabadítana Európára. A fősodratú amerikai sajtó már sokkal árnyaltabban fogalmaz, igazából még nincs is engedély csak megfontolás alatt. A francia és a brit lapok is eltüntették azokat a cikkeket, hogy kormányaik az amerikai lépés után szintén engedélyezték a „Storm Shadow” és a „Scalp”, nagy hatótávolságú rakéták bevetését Oroszország ellen.

A 300 km hatótávolságú és 214 kg-s robbanófejjel ellátott rakéta igaz Moszkvát nem érte volna el, de nagyvárosokat, mint pl., Voronyezs rommá lőtt volna az ukrán/amerikai kezelőszemélyzet. A moszkvai vezetés már tegnap kifejtette, hogy ha egy ilyen támadás megtörténne, akkor a Kreml ezt úgy értelmezné, hogy a NATO támadást indított Oroszország ellen.

Az új nukleáris doktrína életbelépése még komolyabbá teszi a helyzetet és a törvény szövege szerint egy konvencionális (nem nukleáris) fegyverekkel elkövetett nagyszabású támadásra is lehet atomfegyverekkel válaszolni.

PestiSracok facebook image

Mark Rutte NATO-főtitkár sem emlegetett ma mélységi rakétatámadásokat, hanem csak arra kérte a tagállamokat, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát pénzzel és katonai felszereléssel. A NATO-n belül sincs egység a háború kiszélesítésével kapcsolatban. hazánk mellett Szlovákia sem támogatta az ATACMS fegyverek bevetését. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazta meg legjobban a ránk leselkedő veszélyt: az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk.

Az Egyesült Államokban a - hatalomból kiszavazott - saját pártja által levett, sokak által megkérdőjelezett kapacitásokkal rendelkező, hivatalából két hónap múlva távozó elnök(kel) olyan döntéseket hoz(at)hat(nak), melyek világméretű katasztrófához vezetnek.

Donald Trump győzelmével óriási esélyt kapott Európa, hogy újra béke legyen a kontinensen. Ezt azonban jó néhányan nem akarják, s az óceán mindkét partján vannak ilyenek. Ők, a háborúpárti politikai elit tagjai, elkeseredett rohamot indítottak az ukrajnai háború világháborúvá terjesztése érdekében. Mert legyen világos: az amerikai fegyverek bevetésének engedélyezése mélységi orosz területek ellen világháborús kockázatot jelent. S ha ez megtörténik, elveszít(het)ünk mindent.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.