Pesti Srácok

Izrael elfoglalta a Golán-fensík szíriai oldalát is – GEOrgPOLITIKA (videó)

Kora reggel ismét hangos robbanások hallatszottak a szíriai fővárosban, Damaszkuszban. Bashar al-Assad bukása óta Izrael nagy intenzitással bombáz célpontokat a szomszédos országban. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint 48 óra alatt több mint 300 támadást hajtottak végre. Izrael figyelmeztette a lázadó milíciákat, hogy minden Izrael elleni akciót komoly megtorlás fog követni.

Egy helyi kézműves, Mohamed, inkább elmenekült Damaszkuszból Libanon irányába:

– mondta a szemtanú.

PestiSracok facebook image

Gideon Saar izraeli külügyminiszter kijelentette, hogy országa „stratégiai fegyverrendszereket, köztük vegyi fegyverek maradványait és nagy hatótávolságú rakétákat támadott meg, hogy megakadályozza, hogy azok szélsőségesek kezébe kerüljenek”.

A célpontok között tengerparti haditengerészeti támaszpontok, katonai repülőterek, valamint több helyszín Damaszkuszban és környékén is szerepeltek. Egy Damaszkusz melletti kutatóközpont bombázása után a helyiek erős gázszagról számoltak be. Az Assad-rezsim, amerikai források szerint, a háború során többször bevetett harci gázokat a lázadók ellen.

Az izraeli hadsereg nem korlátozza szíriai műveleteit pusztán légicsapásokra. Az izraeli csapatok a megszállt Golán-fensík területéről harckocsikkal nyomultak előre Damaszkusz felé. Ez egyértelműen sérti az Izrael és Szíria között 1974-ben kötött kivonulási megállapodást – mondta Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja. Izrael ugyanakkor azt állítja, hogy az előrenyomulás védelmi akció, és katonák átcsoportosításáról beszél az ütközőzónán belül. Egy izraeli katonai szóvivő viszont cáfolta azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint izraeli tankok Damaszkusz közelében lennének, és a Platform X-en ezeket „teljesen hamisnak” nevezte.

Az izraeli kormány bejelentette, hogy a Golán-fensík vasárnap elfoglalt részét annektálják, és Izrael részének tekintik.

Arab megfigyelők szerint Izrael messzebbre mutató célokat követ, mint az iszlamisták jelentette fenyegetés elhárítása. Ahmed El Hammadi, a szíriai hadsereg egykori dandártábornoka, úgy véli: „Izrael a legerősebb hatalom akar maradni a térségben, úgy akar cselekedni, ahogy neki tetszik, és tetszése szerint átrajzolni a térképet.” Szaúd-Arábia, Egyiptom és Katar a nemzetközi jog megsértéseként ítélte el az izraeli előrenyomulást, ami veszélyezteti Szíria stabilizációját Assad bukása után.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.