Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Donald Trump hajthatatlan, Merkel pedig szétveri a CDU-t

Jordánia és Egyiptom elutasítja Trump tervét, hogy a Gázai övezet lakóit országaikba telepítse. Az amerikai elnököt ez nem hatja meg. Közben közel-keleti nagykövete arról számol be, hogy a lebombázott földsáv lakhatatlan. Angela Merkel volt német kancellár durván beleállt Friedrich Merzbe és élesen kritizálta az új bevándorlási törvényjavaslatot. Ezzel hatalmas károkat okozott a pártnak a választások előtt három héttel.

Egyiptom és Jordánia kemény elutasítása ellenére Donald Trump amerikai elnök továbbra is ragaszkodik a Gázai övezetből származó palesztinok ezen országokba való áttelepítéséhez. „Meg fogják tenni” - mondta Trump az Ovális Irodában, amikor arról kérdezték, hogyan reagál a vitatott javaslatának egyiptomi és jordániai elutasítására.

- folytatta.

PestiSracok facebook image

Trump tárgyalói részt vettek az Izrael és a radikális iszlamista Hamász közötti, a Gázai övezetben január 19. óta érvényben lévő tűzszünetről szóló tárgyalásokon. A tűzszünet múlt heti életbe lépése után Trump azt javasolta, hogy „evakuálják” a Gázai övezetet, és az ott élő mintegy 2,4 millió palesztint „biztonságosabb” helyekre, például Egyiptomba vagy Jordániába költöztessék. Az új amerikai elnök a háború sújtotta Gázai övezetet „rombolási övezetnek” nevezte.

Jordánia azonnal szót emelt a palesztinok Gázai övezetből való „erőszakos kitelepítése ellen. Kairó szintén elutasította a lépést. Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán „igazságtalanságnak nevezte az elképzelést, amelyhez nem járulunk hozzá”. Egyiptom az Egyesült Államok fontos szövetségese. Izrael mellett az arab ország az egyetlen olyan állam, amely még mindig kap amerikai katonai segélyt, miután Trump úgy döntött, hogy befagyasztja országa külföldi segélyeit.

Trump közel-keleti különmegbízottja, Steve Witkoff szerint a Gázai övezet újjáépítése 10-15 évig is eltarthat.

- mondta Witkoff az Axios amerikai hírportálnak. Szerdán a Gázai övezetbe látogatott, hogy a földön és a levegőből is képet kapjon a háborús övezetről.

Az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás után sok palesztin szeretne visszatérni otthonába. A Gázai övezet nagy része azonban romokban hever, az épületek csaknem 60 százaléka megsemmisült. Csak a bontás és a romok eltakarítása öt évet vesz igénybe - mondta Witkoff, aki ingatlanbefektetőként dolgozott, mielőtt Donald Trump amerikai elnök közel-keleti megbízottjává nevezték ki. A Gázai övezet alatt húzódó számos alagút lehetséges hatásának felmérése az új alapokra történő építkezésre évekig tarthat.

Angela Merkel nyilvánosan kikelt magából, hogy Merz ielletve a CDU törvényjavaslatát elfogadta a Bundestag, mivel a jobboldali AfD is igennel szavazott. Merkel szerint ezzel súlyos tabut szegett meg a Kereszténydemokrata Unió. Merkel szerint a „demokratikus pártok” összefogásával is meg lehetne akadályozni súlyos bűncselekményeket és terrortámadásokat, amelyeket illegális bevándorlók követnek el. Merkel nyílt támadása sokat árt a CDU/CSU párcsaládnak három héttel a választások előtt mivel elbizonytalanít sok szavazót. Merz és Merkel között egy több évtizedes ellenségeskedés folyik. Merkel elérte, hogy riválisa hosszú évekre kivonult a politikából és csak Merkel távozása után tért vissza. A volt kancellárnak láthatóan a személyes bosszúja még mindig fontosabb, mint a pártja győzelme.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.