Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA gyorsjelentés: Az SPD azzal vádolja a győztes Merzet, hogy „mini-Trumpként” megosztó

null

Tizennyolc órakor zártak a szavazóhelyiségek és nemsokára lehet számítani az első részeredményekre. Friedrich Merz megérkezett a párt központjába a Konrad Adenauer Házba, ahol már ünnepi hangulat uralkodik és sokan az épület előtt összegyűlve várják az exit pollt. Az első prognózisok szerint 29 százalékon van a CDU őt 19,5 százalékkal követi az AfD, az SPD 16 százalékon végezheti, ami a párt fennállása óta a legrosszabb eredmény, a Zöldpárt 13 százalékon áll (nem végleges számok).

Amíg a CDU (Keresztény Demokrata Unió) már a győzelmi pezsgőzésre készül, addig az SPD (Szociáldemokrata Párt) tagjai és szimpatizánsai aggódnak. A baloldali pártok idegességükben nekiestek Merznek és már a német Trumpként emlegetik. A választási kampány utolsó méterein a CDU vezetője, Merz bírálatokat váltott ki politikai ellenfeleiből miután a „zöld és baloldali őrülteket” emlegetett beszédében.

Az SPD azzal vádolja a konzervatív politikust, hogy „mini-Trumpként” megosztó. Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltjének választási kampánynyilatkozata bírálatokat váltott ki az SPD részéről. „A baloldalnak vége, nincs többé baloldali többség és nincs többé baloldali politika Németországban” - mondta Merz Münchenben pártja választási kampányának végén. „Én ismét a német lakosságnak szeretnék politikát csinálni, azoknak, akik józanul gondolkodnak, minden eszük megvan és nem néhány zöld meg baloldali őrültnek - magyarázta Merz. Az SPD azzal vádolja Merzet, hogy ezekkel a kijelentésekkel megosztja a társadalmat. A pártvezetés szerint Merz nem veszi komolyan az országban élő emberek millióinak aggodalmait.

Az eredmények magukért beszélnek, ám a „vesztes pártok” tudják, hogy a CDU most koalíciós partnert fog keresni, mivel egyedül nem kormányzóképes. Mivel a liberális FDP nagy valószínűséggel nem jut be a Bundestagba így Merznek a nagy pártokkal kell szondázó beszélgetéseket kezdeni.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös jelöltje (j) leadja szavazatát a németországi elõrehozott szövetségi parlamenti választáson az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévõ Arnsbergben 2025. február 23-án. MTI/EPA/Fabian Strauch

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.