Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Németország sokk alatt, de Soros-szervezetek a migránsok mellett tüntettek Münchenben

A 24 éves afgán férfinak, aki tegnap a ver.di-szakszervezet tüntető tömegébe hajtott és 30 embert megsebesített már négy éve el kellett volna hagynia az unió területét. Kitoloncolás helyett a hatóságok hagyták, hogy Németországban maradjon, és az elutasított menedékkérelme ellenére munkavállalási engedélyt állítottak ki neki. Az elkövető biztonsági őrként dolgozott.

Amíg az érintettek és családjaik joggal teszik fel a kérdést, hogy miért tolerálja az állam, hogy migránsok milliói éljenek köztünk érvényes papírok nélkül és bűncselekményeket kövessenek el, addig Soros-szervezetek csütörtök este tüntetést szerveztek Münchenben. „München ist bunt”, azaz „München színes” volt a demonstráció jelszava és „el a kezekkel a menekültektől” szlogentől volt hangos a város.

A polgármesteri hivatal most elrendelte betonkockák kihelyezését a sétálóutcák környékére, hogy egy hasonló merényletet ne tudjanak elkövetni. Egy ilyen támadást követően néhány napon belül valaki lemásolja azt, bár legtöbbször teljesen más indítékkal. A merénylőt a rendőrök őrizetbe vették és a bíróság elrendelte a letartóztatását. Az elsődleges vizsgálatok még nem bizonyítják, hogy szélsőséges iszlamista volt. Mindössze egy Facebook-bejegyzése volt régebben „Allah segíts rajtunk” szöveggel. Az adathordozóinak a kiértékelése és ismeretségi körének felderítése folyamatban van.

Münchenben ma kezdődik a biztonsági konferencia, ahol hatvan állam kormányfői is részt vesznek. Ezért is érinti érzékenyen Bajorország kormányát, hogy egy gázolásos merénylet megtörténhetett. A rendőrség szóvivője szerint nem találtak összefüggést a két esemény között. Az viszont biztos, hogy két héttel a választás előtt egy ilyen mérvű merénylet az AfD vezetője Alice Weidel és Frierich Merz (CDU) malmára hajtják a vizet, hiszen csak ők ketten akarnak radikális változásokat a migráció terén. A „Junge Freihet” konzervatív lap egyértelműen Angela Merkelt okolja az elmúlt évek összes támadásáért.

PestiSracok facebook image

A müncheni konferencián orosz, amerikai és ukrán politikusok is találkoznak, hogy a lehetséges tűzszünetről tárgyaljanak. Scholz német kancellár találkozót kért J.D. Vance amerikai alelnöktől, ám az kosarat adott neki mondván, hogy már Friedrich Merzcel beszélt meg egy hosszabb meetinget. Egy amerikai szenátor szerint nincs sok értelme Scholzcal tárgyalni, hiszen már csak napjai vannak hátra kormányfőként.

Zelenszkij hiába várta Trump hívását

Donald Trump amerikai elnök nem gondolja, hogy először Volodimir Zelenszkijt kellett volna felhívnia – ezt újságíróknak nyilatkozta a Fehér Házban.

– mutatott rá Trump.

– magyarázta.

Putyin és Trump szerdán 90 perces telefonbeszélgetést folytatott. Az orosz és az amerikai vezető az ukrajnai ellenségeskedések leállításának kérdéséről, a kétoldalú kapcsolatokról és több más kérdésről tárgyalt, továbbá megállapodtak a kapcsolattartás folytatásában és egy személyes találkozó megszervezésében. Később Trump rövid telefonbeszélgetést folytatott Zelenszkijjel.

Fotó: MTI/AP/DPA/Christoph Trost

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.