Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Trump két órán át telefonált Putyinnal

null

Az orosz és az amerikai elnök kétórás telefonbeszélgetést folytattak kedden. Vlagyimir Putyin elutasította a 30 napos tűzszünetet, viszont megállapodtak abban, hogy harminc napon keresztül nem támadják egymás energetikai létesítményeit. Ennek ellenére az ukránok éjszaka egy orosz olajtározó ellen intéztek támadást. Az orosz elnök arra is megkérte amerikai kollégáját, hogy állíttassa le Zelenszkij elnökkel a kényszersorozásokat.

Fogolycsere és békefolyamatok

Mindkét politikai vezető elégedett volt a megbeszéléssel, az amerikai sajtó szerint pedig a közeljövőben folytatódik a párbeszéd. Megállapodás született ezen kívül egy, a mai napon megtörténő fogolycseréről is, ahol mind az oroszok, mind az ukránok 175 hadifoglyot szabadon engednek. A megállapodás szerint mindkét ország felállít egy szakértői csoportot, akik közösen fognak dolgozni a békefolyamat elindításáért.

Ukrajnát azonban láthatóan nem érdekli továbbra sem a béke és a két politikus egyeztetése, mivel az éjjel megtámadtak Krasznodár térségében egy orosz olajtározót, illetve Belgorodnál ismét megpróbáltak betörni Oroszország területre, ezt azonban a Föderáció csapatai sikeresen meggátolták.

PestiSracok facebook image

Ukrajna támadásai és az orosz válaszcsapások

Az oroszok negyven dróncsapást mértek válaszul az ukrán állásokra. Zelenszkij a nyugati sajtónak szerda reggel azt állította, az oroszok támadták meg a civil ukrán infrastruktúrát. Az ukrán áttörési kísérletet viszont nem tagadta, sőt, azt állította, hogy az ukrán csapatok megvetették a lábukat orosz területen, és előre is törnek. Ezt viszont az orosz védelmi minisztérium cáfolta. A lejárt mandátumú ukrán elnök azt is sérelmezte, hogy Donald Trump nem avatta be a Putyinnal folytatott megbeszélés részleteibe.

Orosz reakciók: ki diktál a tárgyalóasztalnál?

Oroszországban egyesek sikerként értékelik a tárgyalásokat. A két elnök közötti telefonbeszélgetést követően a Kreml bejelentette, hogy Putyin a beszélgetés során egy sor követelést nevezett meg az orosz fél részéről. Például alapvető fontosságú, hogy a Nyugat ne szállítson több fegyvert és hírszerzési információt Ukrajnának. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök az X-en azt írta, hogy a telefonbeszélgetés megmutatta, hogy valójában csak két tárgyalópartner van.

- írta Medvegyev, aki egyben az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese is.

Európai reakciók: óvatos remények

Németországban a tárgyalások eredményét legalábbis egyfajta kezdetnek tekintik. Olaf Scholz német kancellár „első fontos lépésként” ismerte el az ukrajnai igazságos és tartós béke felé vezető úton az energetikai infrastruktúra elleni támadásokra vonatkozó tervezett tűzszünetet. Ez vonatkozik a tengeri tűzszünet előkészületeire is - mondta Scholz az Emmanuel Macron francia elnökkel Berlinben folytatott megbeszélések után. „A következő lépésnek a teljes tűzszünetnek kell lennie Ukrajna számára, mégpedig a lehető leggyorsabban”.

"Ukrajna feje fölött nem szabad döntést hozni"

Macron is hangsúlyozta, hogy a kezdeti lépések megtétele folyamatban van, de a célnak változatlanul a következő kell maradnia: „Mérhető és ellenőrizhető tűzszünet, amelyet teljes mértékben tiszteletben tartanak, részletes és teljes körű béketárgyalások kezdeményezése, amelyek lehetővé teszik a szilárd és tartós békét és az ezzel járó garanciákat”.

A francia elnök figyelmeztetett: „Természetesen ez elképzelhetetlen anélkül, hogy az ukránok az asztalnál ülnének”.

- jelentette be Trump különmegbízottja, Steve Witkoff az amerikai televízióban.

- mondta Witkoff a Fox Newsnak.