Pesti Srácok

Quo Vadis Zelenszkij?

null

Hova tart Zelenszij? Hallgat Orbán Viktorra, Szijjártó Péterre, a NATO főtitkárára Mark Ruttéra, Andrzej Dudára és más békepárti politikusokra és újra kapcsolatot keres a Fehérházzal vagy „európai partnereivel” próbál meg eljutni a tűzszünetig? Azokkal az országokkal, akik még mindig a háborút preferálják ebben a vesztett helyzetben is. A britek és a csehek még mindig a fegyverszállításokat és a pénzforrások biztosítását akarják.

Zelenszkij viselkedése még az ukránpárti republikánus szenátoroknál is kiverte a biztosítékot. A tiszteletlen öltözet és a hangnem már nem tapsvihart hozott, hanem ellenszenvet szült a követelődző, viselkedni nem tudó vagy nem akaró politikus ellen. A koldulás, „a még több pénz és még több fegyver kell” mantra nem jött be. Sem Trump, sem J.D. Vance nem öltözött ukrán zászlónak, ahogy azt Ursula von der Layentől megszokta és nem a „jóemberkedő” retorika dominált az ovális irodában, hanem a meztelen tények. Az amerikai elnök és az alelnök már a testbeszédükkel többet mondtak ezer szónál. Rögtön látszott, hogy ki a „big boss” és ki az, aki bohócot csinál magából. A koldulást már az elején elvágta Trump és megkérdezte, hogy miért akar az ukrán elnök harmadik világháborút? A kioktató pimaszságok hallatára egyszerre emelték fel kezüket, hogy STOP ennyi volt, most mi beszélünk és mi diktálunk innentől.

Zelenszij rögtön megroskadt, kezeit karba fonta, ami a lezárás jele. Nem volt szerencsés, hiszen ezzel azt sugallta, hogy nem érdekli az amerikai elnök és J.D. Vance alelnök véleménye. Ezt Trumpék rögtön kiszúrták és rövidre is zárta a találkozót: „aláírod vagy elhúzol...”. A durcás, melegítős emberke az utóbbit választotta. Nem túl okos lépés, hiszen, ha elfogadja az amerikai-orosz békeajánlatot akár napokon belül is elhallgattak volna a fegyverek a Dombaszban. Így viszont az éjjel még elfüstölték Odessza kikötőjét az oroszok és amerikai segítség nélkül sokkal gyorsabban össze fog omlani az ukrán védelmi vonal.

Persze a háborúpárti Németország azonnal bejelentette, hogy tovább támogatja Ukrajnát. OK, csak mit ad nekik a költségvetési hiányt vagy a maradék néhány Leopard-harckocsit? Üres a kassza, azért is omlott össze a koalíció és üresek a Bundeswehr raktárai. Pont ma kérte a hadsereg vezetése a kormánytól, hogy azonnali vásárlásokkal igyekezzenek feltölteni a stratégiai fegyver-és lőszerkészleteket. Macron ravaszabb volt, ő megint elővette az európai atomfegyverek kártyáját. „Elrettentés céljából az Uniónak kellenek nukleáris fegyverek” -mondta a francia elnök, tudván, hogy a legtöbb uniós ország ezt nem fogja megszavazni és mire egyáltalán odáig eljutunk hosszú hónapok telnek el.

PestiSracok facebook image

A britek rögtön utaltak kis pénzt Zelenszkijnek, hátha azon vesz még pár luxusingatlant Nagy-Britanniába és azzal a pénz haza is jut. Ám mindkét kormány beláthatta, hogy az USA nélkül a háború további támogatása nem igazán lehet sikeres így vasárnap délután már egy új európai béketervről kezdetek kommunikálni. Ergo tűzszünet és béketárgyalások „made in EU”. Justin Trudeau is azonnal Londonba sietett, hogy liberális jószokása szerint méltassa ukrán kollégáját, bár azért ne felejtsük, amikor egy náci ukrán háborús bűnösnek állva tapsoltak az ottawai parlamentben. Ja és az ukrán tiszten sem akadt ki senki, aki Zelenszkij megbízásból Európában turnézott a német SS jelképeivel az egyenruháján.

A lényeg az, hogy szép szavak ugyan elhangzottak (akár csak 10 éve a migrációt illetően), ám érdemi terv, ötletek, ütemterv az zéró. Na ja, három év háború és az EU csak benzinnel locsolta az amúgy is lángoló házat. Néhány bölcs ember, mint Orbán Viktor, Szijártó Péter, a lengyel Andrzej Duda, sőt Mar Rutte NATO főtitkár is úgy véli, hogy a konfliktust csak az USA és Oroszország zárhatja le gyorsan és hatékonyan. Mind úgy vélik, hogy Zelenszkijnek bocsánatot kellene kérnie és ismét tárgyalnia kellene Trump-al, feltéve, hogy az elnök fogadná őt. Vannak kétségeim afelől, hogy Zelenszkij még valaha is beteheti a lábát a Fehérházba. Nehéz út és nehéz döntések állnak most előtte. A Kreml és a Fehérház ismét megtalálta a hangot egymással és a jövő nagy üzletei sokkal fontosabbak, mint egy dühöngő, melegítős ukrán emberke. A ritka földfémeket valószínűleg az oroszok és az amerikaiak együtt fogják majd kitermelni azokon a területeken, amelyeket az Oroszországi Föderáció még el fog foglalni. Ebben az üzletben sem lesz szükség már Ukrajnára. A következő napok megmutatják, hogy dominó effektust hoz-e az USA kilépése Ukrajna mögül vagy Európa még folytatni akarja-e ezt a vesztett háborút az utolsó ukrán katonáig.

Vezető kép: Donald Trump amerikai elnök (k) ukrán partnerét, Volodimir Zelenszkijt (b) fogadja J. D. Vance amerikai alelnök (j) jelenlétében a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában 20025. február 28-án. MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.