Pesti Srácok

Irán ismét lezárta a Hormuz-szorost - GEOrgPOLITIKA

Irán minden típusú hajó számára, beleértve az olajszállítókat és a kereskedelmi hajókat is lezárja a Hormuz-szoroson az áthaladást – közölte a katonai parancsnokság központi vezérkara. A Pentagon és a Fehérház ezt ma hajnalban cáfolta. Trump szerint az iráni állításokkal szemben több tanker is áthaladt a szoroson. 

Az elmúlt éjszaka az amerikai haderő ismét súlyos támadásokat hajtott végre Irán ellen. A CENTCOM szerint radarállomásokat és légvédelmi állásokat semmisítettek meg “önvédelmi okokból”. A Fehérház szerint 12 Tomahawk típusú intelligens rakétát vetettek be a támadáshoz. Iráni lapok szerint Teheránban és a közelben fekvő Karadzsban is robbanásokat lehetett hallani. Az iráni Forradalmi Gárda válaszul csapásokat mért a kuvaiti és bahreini amerikai támaszpontokra. 

Irán
A helyzet Iránban, most...

Teherán szerint, az amerikai agresszió miatt, zárva a szoros

„A régió instabil helyzetére való tekintettel a Hormuz-szoros minden hajó számára, beleértve az olajszállítókat és a kereskedelmi hajókat is, lezártnak nyilvánítjuk, és minden forgalom korlátozásra kerül” – áll a közleményben.

Az iráni fegyveres erők jelezték, hogy a döntést az Egyesült Államok „bűncselekményei”, különösen „a Hormozgan tartomány egyes déli régiói elleni támadások” miatt hozták meg.

A Pentagon szerint a szoros nyitva van

Június 11-én éjjel az amerikai fegyveres erők „önvédelmi célból” támadásokat indítottak iráni célpontok ellen. Előző este a Pentagon vezetője, Pete Hegseth „erőteljes csapást” jelentett be.

  • Június 9-én az Egyesült Államok szintén csapásokat mért Iránra, válaszul arra, hogy Teherán lelőtt egy amerikai Apache harci helikoptert a Hormuz-szorosban. A The New York Times megjegyezte, hogy ez az első eset, hogy Apache-t vesztettek a konfliktus kezdete óta. Csütörtök hajnalban (magyar idő szerint) a Pentagon azt kommunikálta, hogy a helyszínen folyó megfigyelés azt mutatja, hogy több tanker is áthaladt a szoroson, ergo Teherán állítása nem valós. Donald Trump ismét megfenyegette a perzsa államot, ha nem írja alá a békeszerződés keretmegállapodását, akkor visszabombázza Iránt a középkorba. 

Irán díjat akar szedni az átkelő hajóktól

Ugyanezen a napon Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter kijelentette, hogy a Hormuz-szoroson keresztül történő olajexport az utóbbi időben nőtt, és tovább fog növekedni. Wright szerint hónapokba telik, mire a megállapodás megkötése után helyreáll az energiaforrások és a kritikus fontosságú nyersanyagok exportja. Május végén a Fars hírügynökség arról számolt be, hogy a szoros feletti ellenőrzés Irán kezében marad. Június 5-én Hamidreza Hadzsi-Babaei, az iráni parlament alelnöke kijelentette, hogy Teherán olyan határozatot készít elő, amely a szoros hajóforgalmának szabályozásának különböző aspektusait érinti. Irán hasonlóan Panamához és Egyiptomhoz díjat akar beszedni a Hormuzon való áthaladásért. 

Linkek: 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.