Geszti, a betyárkörte? – Hardcore savazás, persze csak viccből
Más néven paksimogyoró. Vagy csibésztallér. Van még rá pár elnevezés, de ezek a legismertebbek. Ha valaki esetleg egy barlangban töltötte volna az elmúlt éveket, azokról a kis kakadarabokról van szó, amik sunyin, észrevétlenül odaragadnak a seggszőrre.
Nem olyanok, mint a szarkupac. A szarkupac a maga nemében korrekt. Persze, gusztustalan, bűzlik, de ezt nyíltan és egyértelműen teszi. Mind a legyek, ganajtúróbogarak, mind a magasabb rendű élőlények (kutyák, macskák, emberek – nem feltétlenül ebben a sorrendben, ha utóbbiaknál a DK-sokkal is számolunk) felé vállalja önmagát: itt vagyok, én vagyok, szarkupac vagyok, g**ibüdös vagyok, vállalom. Nem fújom be magam zsivenzsivel, nem csomagolom be magam illatos rózsaszirmokba. Nem viccelek, nem kamuzok, nem szarozok. (Vagyis az utóbbit igen, de nem úgy.)
Szó sincs róla, hogy Geszti Péter szarkupac lenne. Nem az. Nem bűzlik messziről, nem zengik körbe legyek. Ő nem vállalja nyíltan a saját bukéját. A politikai aktivizmusát. Ő mindezt humorizálásba, jópofizásba, dalokba és dalszövegekbe kínrímekbe és popsztárkodásba csomagolja. Olyan vicces, olyan jó fej, olyan cuki... Hmmm, végül is, ha az ember kimelíroztatja a seggén a szőrt, akkor a paksimogyi is tud úgy kinézni, mint egy újszülött vaddisznó. És az is milyen cuki...
Szóval a betyárkörte/paksimogyi/csibésztallér egy elementáris, gargantuális, exkrementális sunyiság. Sunyi bűz, de attól még bűz. Csak egy kis szarcsimbók, de attól még szar. A környéken az emberek nem tudják, honnan jön a bűz, sőt, el is bizonytalanodnak, hogy vajon tényleg bűz van-e, vagy csak ők érzik, ők képzelődnek. Néhányan még a saját hónaljukat is elkezdik szagolgatni, tán még szagmintát is vesznek kézzel. (Csak nem elölről, mint Joachim Löw, hanem hátulról.) „Biztos bennem van a hiba” – gondolják. A betyárkörte pedig csak nevet, hogy megint milyen jól átvert mindenkit.
Geszti Péter már többször is nevetett élete során, ahogy mindenkit átvert, kétségtelenül mindig meghallva az idők szavát már a Rapülőkkel, amit egyszerre adott el rapnek és lakossági slágerzenének, önmagát pedig popsztárnak, fahangostól, idétlenül mozgásostól. Lássuk be: tanár. Zseni. Tényleg. Ha átlépünk Geszti exhibicionizmusa, szereplési vágya, antisztár alkata ellenére magát folyton sztárként látó és láttatni akaró, bizonyításkényszeres habitusa fölött (tudom, nem könnyű, de lépjünk át), akkor a maga nemében egy valóban kreatív, tehetséges embert látunk: a szarból várépítés legyőzhetetlen bajnokát. Vagyis igazából nem egészen; a szarból várépítés az, amikor nehéz körülmények között, kevés lehetőségből hozzuk ki a legjobbat. Gesztire ez a legkevésbé sem volt jellemző: az impexes anyuka és a tévés, IPV-s apuka hálózati hátterével nem voltak nehézségek; kikövezett úton járt a rendszerváltás előtt és után is. De erről Mező Gábor részletesen írt már egyszer, hagyjuk is.
Szóval Geszti valójában nem várat épített a szarból, hanem zsivenzsivel lefújt, rózsaszirmokba csomagolt szart adott el, jó áron, jó pénzért a mit sem sejtő közönségnek. Aminek a csúcsa a Jazz+Az volt, amikor a hozzá minden szempontból hasonló Dés Lászlóval összeraktak egy jó nagy átbaszást, egy kamujazz, lakossági gagyit. Piacra dobtak egy semmilyen zenei minőséget nem produkáló, de ezt jól titkoló, a közönségben az igényesség látszatát remekül keltő, a maga nemében vérprofi produkciót, valóban jó zenészeket, hangmérnököket, stb. is hadrendbe állítva.
Mondom, Geszti ha a színpadon nem is, de a színfalak mögött nagyon tehetséges. És nemcsak a közönség igényeit képes remekül felmérni és a legkisebb ellenállás irányában, a legkisebb közös többszöröst megtalálva kiszolgálni, hanem mindehhez az üzleti hátteret is remekül érzi és rakja össze. Tök komolyan mondom, semmi irónia.
Na, akkor térjünk végre a friss sztorira... Geszti Zamárdiban, a ZamJam fesztiválon lépett fel, és a fellépés közben egy ponton lángosárakat olvasott fel. (Milyen frappáns, micsoda frenetikus humor!) Meg úgy általában szabadságharcolt egy sort. Nem, nyugi, nem kínoztam magam azzal, hogy egy „Geszti-funky” koncertet végig nézzek. De a koncert vége felé a helyszínre érkezve, a bejáratnál egy szimpatikus pár jött oda hozzám panaszkodva (felismertek, tudták, hogy meg fogom hallgatni a panaszaikat), hogy ők bizony fogták magukat, és otthagyták a koncertet. Amire 17 ezer forint volt a napijegy. De ők bizony szórakozni, kikapcsolódni jöttek. Nem pedig politikai aktivizmust hallgatni.
A balatoni lángosárak elég nagy szórást mutatnak, 900-ért már előfordul sajtos-tejfölös (és ez a Balaton-környék egyik legfinomabb lángosa, ráadásul a nem kifejezetten olcsó tihanyi és káptalantóti piacokon), de bőven akad 1500 forintos is... De nem, nem irigykedünk a magyar vállalkozókra; ha tisztességes minőséget adnak, és a közönség megfizeti, akkor rendben, ennyi az ár, van vele melójuk bőven. A Starbucksban a vegán szója latte is ennyi, oszt’ mégsem az ellen agitálnak a balosok...
Geszti, az inflációs szakértő
Geszti ugyanazt teszi, amit Bödőcs. Aki szintén egy humoristának álcázott politikai aktivista. Mondanám Gesztire, hogy ő meg zenésznek álcázva ugyanez, de ezen tán még a Fluor Tomi is megsértődne, nemhogy a valódi zenészek... De félreértés ne essék, lehet kritizálni bármilyen regnáló kormányt, nincs ezzel semmi baj. Kifejezetten fontos, hogy olyan világban éljünk, ahol ezt meg lehet tenni. Csak el kell dönteni, hogy valaki micsoda. Humorista vagy aktivista. És ha a hatalommal szemben nyilvánosan viccelődünk, kritikát fogalmazunk meg egy nekünk ácsolt színpadról, akkor ne játsszunk áldozatot. Emlékszem, Geszti egyszer, még a '90-es években, egy Arany Zsiráf popzenei díjátadó gálán is előadta a köszönőbeszédében, hogy Magyarországon nem lehet tévét nézni. (Merthogy már akkor is elviselhetetlen volt a diktatúra, az Antall-kormány is korlátozta a sajtószabadságot, ahogy természetesen mindig a nemzeti, jobboldali kormányok szokták a Geszti-félék szerint.) Mindezt élő adásban, a Magyar Televízióban mondta!
Az ellentmondás, a kettős mérce akkor sem zavarta – és most sem. Miközben lázítja a közönséget a drága balatoni lángosárak miatt (természetesen persze „viccesen”), addig a saját gázsiját valahogy mégsem olvasta fel. Szerintem kijönne belőle néhány lángos. 17 ezer volt a jegy; 10–17 lángos árát simán kifizették az emberek Gesztinek. Nem szar így szabadságharcoskodni meg hergelni.
Nehezményeztem is a dolgot Lobenwein Norbi barátomnak, a fesztivál szervezőjének. „Á, hát csak viccel a Geszti” – jött a válasz. Tudom, nem mentegetni próbálta, hanem tényleg el is hitte neki. A betyárkörtének is elhisszük, hogy ott sincs az alsónasztróban. Ahogy mindenki elhiszi Gesztinek azt is, hogy zenész, meg azt is, hogy viccel. Mert pontosan ez a cél. Így működik a hálózat. Mindenkinek megvan a helye, szerepe. Mindenki a maga eszközeivel, a maga lehetőségei szerint, a maga közegében lázítson a nemzeti kormányok ellen. A témákat központilag találják ki, a különböző aktivisták pedig közvetítik. Tematizálni kell a közbeszédet. És a lángos ma az egyik fő balos toposz. Ja, a fesztiválon 2500 volt a legolcsóbbb...
Geszti tehát olyan lenne, mint a betyárkörte? Á, dehogy, hát csak vicc volt...
Vezető kép: MTI/Marjai János
