Pesti Srácok

Gigabírságot szabott ki a jegybank a Spéder vezette FHB-ra, a bankárt már a kormány is gyomrozza

Gigabírságot szabott ki a jegybank a Spéder vezette FHB-ra, a bankárt már a kormány is gyomrozza

Tiltott piacbefolyásolás miatt 105 millió forintos büntetést szabott ki a bankár-médiaoligarcha Spéder Zoltán által elnökölt FHB Jelzálogbankra a Magyar Nemzeti Bank - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a jegybank. Az MNB azért büntette meg az FHB-t, mert egyes kötvényeinek jegyzéséről félrevezető információkat közölt, ezzel pedig tiltott piacbefolyásolást hajtott végre. Az ügyben személyi felelősségrevonási eljárás is indul, ráadásul az FHB értékpapírjainak tőzsdei kereskedését is felfüggesztették. Az FHB-nak a kormány is nekiment. Az Országgyűlés ma egy olyan törvényt is elfogadott, amely alapján a takarékszövetkezeti integrációból kizárható és lecserélhető a Takarékbank Zrt., s így a kormány keresztülhúzhatja Spéder eddig gründolt üzleti terveit.

Százöt millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki a jegybank a Spéder Zoltán által elnökölt FHB Jelzálogbank Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt, és személyi felelősségrevonási eljárást is indított - közölte a Magyar Nemzeti Bank a PestiSrácok.hu-val. A büntetés előzménye, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2012-ben és 2013-ban eurókötvényeket bocsátott ki, a Magyar Nemzeti Bank azonban úgy látta, hogy „a befektetők félrevezetésére, a kibocsátóval kapcsolatos befektetői értékelés torzítására alkalmasak” a kibocsátással kapcsolatos tájékoztatások, amelyek szerint a kibocsátás nem magyarországi befektetők részére történt.

Ezek az információk az MNB szerint félrevezetőek voltak és mivel „a hivatalos közzétételi helyen megvalósított piacbefolyásolás különös súlyú és nem kívánatos a tőkepiacon”, a vonatkozó jogszabályok alapján 105 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki az MNB az FHB Jelzálogbankra. A büntetésen túl még személyi felelősségrevonási eljárás is indult. A jegybank indoklása szerint azért volt ilyen súlyos jogkövetkezmény, mert a saját tőkéhez képest jelentős összegű kötvény kibocsátása történt és a tőkepiac megfelelő működését veszélyezteti a transzparencia megsértése.

A hír hallatán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felfüggesztette az FHB Jelzálogbank részvényeinek, jelzálogleveleinek és kötvényeinek kereskedését kedden 13 óra 52 perctől a nap hátralévő részére. A BÉT honlapján közölt határozat indoklása szerint kedden olyan információk jutottak a tőzsde tudomására, amelyek a kibocsátó rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége alá esik. A tőzsde kötelezte az FHB-t, hogy a felfüggesztést kiváltó okkal kapcsolatos rendkívüli tájékoztatását a tőzsdei szabályoknak megfelelően tegye közzé. Amennyiben erre a keddi tőzsdenap zárása előtt sor kerül, úgy a papírok kereskedését visszaállíthatják.

Demján Sándor korábban Orbán Viktornak írt nyílt levelében azzal vádolta Spéder Zoltánt, az FHB és a Takarékbank, valamint az Index tulajdonosát, hogy „a takarékszövetkezeti szektorra gyakorolt helyzeténél fogva arra kényszerített bizonyos szövetkezeteket, hogy a fenti tőkeemelést hajtsák végre úgy, hogy a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket. Ezzel az FHB elkerülte működési engedélyének visszavonását”. Orbán hétfőn levélben válaszolt Demján Sándornak. A kormányfő elárulta: a kormány most olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami a teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli. Orbán arról is írt, hogy a kormány ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek további FHB-részvényeket vásároljanak.

A miniszterelnök által is említett, Spéder Zoltánnak címzett törvényjavaslatot ma el is fogadta az Országgyűlés, amely a kihirdetése után életbe is lép. A javaslatot, hogy az MNB bankfelügyeleti ellenőrzése alá kerüljön a teljes takarékszövetkezeti rendszer a kormánypártok elfogadták, a Jobbik tartózkodott, a több párt pedig nemet nyomott a parlamenti szavazáson. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint a kormány a jegybank és a bankszövetség munkatársainak bevonásával készítette el javaslatát.

A törvény legfontosabb újítása, hogy a takarékszövetkezeti integrációból kizárható és lecserélhető a Takarékbank Zrt., s így a kormány keresztülhúzhatja Spéder eddig gründolt üzleti terveit. A törvényhez egy módosító javaslat is érkezett, amellyel törölték a törvényből az összes hivatkozást a Takarékbank Zrt.-re, és ezt mindenhol felváltotta az általános "Központi Bank" elnevezés.

Spéder Zoltán üzleteiről a PestiSrácok.hu rendszeresen beszámol. Tegnap például azt írtuk meg, hogy az Index.hu tulajdonosa miként tehette be a lábát több, eddig 100 százalékban a Magyar Posta tulajdonában lévő állami cégbe. Portálunk kiderítette, a posta azért kötött üzletet a bankár érdekeltségeivel, mert Spédernél jobbat senki nem tud ajánlani, illetve mert 2013-ban az állam törvényben jelölte ki az utat az üzletemberrel való együttműködésre.

Fotó: nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.