Pesti Srácok

Giorgia Meloni: a Katarral kapcsolatos korrupciós ügynek pusztító hatása lehet az európai intézményekre

Giorgia Meloni: a Katarral kapcsolatos korrupciós ügynek pusztító hatása lehet az európai intézményekre

A Katarral kapcsolatos korrupciós ügy lehető legszélesebb kivizsgálását és az elkövetők szigorú megbüntetését sürgette Giorgia Meloni olasz kormányfő Brüsszelben, csütörtökön, miközben egyre több olasz baloldali politikus neve merül fel a vizsgálatban. Giorgia Meloni az Európai Unió csúcstalálkozója előtt adott rövid nyilatkozatot, amelyben pusztító hatásúnak nevezte a korrupciós botrányt.

– jelentette ki. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Az Il Fatto Quotidiano című olasz napilap Manon Aubryval, az Európai Parlament (EP) francia baloldali képviselőjével közölt interjút. A baloldali frakcióvezető kijelentette, hogy az eddig őrizetbe vettek "csak a jéghegy csúcsát" képviselik. Megerősítette, hogy a korrupciós botrány legalább hatvan személyt érint, és többségük a szociáldemokraták (S&D), valamint az Európai Néppárt (EPP) politikusai. Aubry korábban közösségi oldalain közzétett videókkal hívta fel a figyelmet az EP-ben zajló "beszivárgásra".

Eva Kaili görög szociáldemokrata EP-képviselőt, az EP leváltott alelnökét, valamint három társát pénteken tartóztatták le a belga hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben zajló nyomozás részeként. Azóta vizsgálati fogságban vannak. A belga rendőrség közleménye szerint csaknem 1,5 millió eurót készpénzt foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során. Kailit kivéve az eddigi gyanúsítottak mindannyian olaszok: Francesco Giorgi, Kaili élettársa, a szintén őrizetbe vett Antonio Panzeri munkatársa, korábban pedig Andrea Cozzolinóval dolgozott, aki jelenleg szintén egy belga börtönben várja meghallgatását.

A belga hatóságokkal együttműködő olasz pénzügyőrség Francesco Giorgi milánói lakásában további húszezer euró készpénzt foglalt le. Őrizetbe vették, majd szabadlábra helyezték Antonio Panzeri feleségét és lányát is. Az egykori szakszervezeti vezető Panzeri, aki 2004-től 2019-ig volt az EP tagja, jelenleg az Első cikkely nevű baloldali párt politikusa. A pártot többek között a Demokrata Pártból (PD) kilépett Massimo D'Alema volt miniszterelnök és a volt PD-főtitkár, Luigi Bersani alapította. Andrea Cozzolino pedig a PD tagja. Antonio Panzeri, korábban az EP emberi jogokért felelős albizottságának elnöke 2019-ben megalapította a Fight Impunity nevű civilszervezetet, amelynek tiszteletbeli elnökségi tagja volt Dimitrisz Avramopulosz volt európai migrációs biztos, valamint Emma Bonino, aki korábban humanitárius biztosként dolgozott. Utóbbi kedden lemondott tisztségéről a szervezetben.

A korrupciós ügy további olaszokat is érint: a belga hatóságok közlése szerint lefoglalták a szintén Luigi Bersanihoz közel álló Davide Zoggia EP-irodáját és telefonjait, valamint vizsgálat alatt áll az európai intézményekben olasz baloldali politikusoknak dolgozó Donatella Rostagno, Federica Garbagnati, és a már őrizetbe vett Niccolò Figà-Talamanca is, aki a No Peace Without Justice (NPWJ) civilszervezet igazgatója. Az NPWJ-t az egykori olasz Radikális Párt hozta létre, amelynek Emma Bonino volt a vezetője.

– mondta Antonio Tajani olasz külügyminiszter, az EP volt elnöke.

A baloldali La Repubblica úgy értesült, Francesco Giorgi a belga hatóságoknak tett vallomásában beismerte bűnösségét. Magára vállalt mindent élettársa Eva Kaili védelmében, akivel közös gyerekük van. A napilap úgy tudja, Francesco Giorgi elismerte azt is, hogy a civilszervezetek a pénz "tisztára mosására" szolgáltak. A napilap rámutatott, hogy Francesco Giorgi, Antonio Panzeri és Andrea Cozzolino a marokkói titkosszolgálattól (DGED) kapott pénzt. A DGED embereivel Rabatban, Brüsszelben és Varsóban is találkoztak.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Andrea Merola

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.