Pesti Srácok

Giuseppe Conte állítja, hogy szerdára feláll új kormánya

Giuseppe Conte állítja, hogy szerdára feláll új kormánya

Szerdára felállhat Olaszország új kormánya – jelentette ki a kormányalakítással megbízott Giuseppe Conte ügyvezető miniszterelnök, bizakodóan nyilatkozva az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciós tárgyalásairól.

– mondta Conte egy vasárnapi sajtófesztiválon. Conte a két párt között meglévő "jó munkalégkörről" beszélt, annak ellenére, hogy a feleknek túl kell tenniük magukat az elmúlt évek ellenségeskedésein, s hogy az M5S vezetője, Luigi Di Maio pénteken még azzal fenyegetőzött, hogy megszakítja tárgyalásait a Nicola Zingaretti vezette PD-vel. Vasárnapi nyilatkozatában Conte Róma eddigi szigorú migrációs politikájának folytatását ígérte, s arra is kitért: azon dolgozik, hogy az új kabinet ne csak férfiakból álljon.

Olasz sajtóértesülések szerint az államfő múlt csütörtökön öt napot adott az új kabinet megalakítására az M5S és a PD által miniszterelnöknek javasolt Giuseppe Conténak, akinek így kedden vagy szerdán kell bemutatnia a végleges miniszteri névsort. Conte, aki az Öt Csillag Mozgalom és Matteo Salvini Liga pártjának a koalíciós kormányát is vezette, augusztus 20-án jelentette be lemondását, miután az elmúlt hónapokban jelentősen megerősödött Liga bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellene, és Salvini előrehozott választásokat sürgetett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?