Harminc éve halt meg Antall József, a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnöke. A megemlékezés során Antall Péter felidézte azokat a családi beszélgetéseket, egyáltalán édesapja megjegyzéseit, amelyek egy-egy fontos politikai döntések után zajlottak le otthon. Az első szabadon választott miniszterelnök fia volt ezúttal az Öreg vendége.
Péter szerint az MDF nem tudta volna megnyerni a választásokat, ha az apja nem veszi át a mozgalom vezetését, amelyet ő formált párttá. Igazi européer volt, egyszerre konzervatív és liberális. A szélsőségeket nem szerette, így egyszerre tartotta távol magát az SZDSZ nemzetellenes megnyilvánulásaitól és a szélsőjobboldaltól.
Nem volt jó emberismerő
– tisztázta Antall Péter, hogy miért nevezett ki és ajánlott fontos politikai poziciókba olyan embereket, akik aztán hátba támadták. Sok keserűséget okozott neki Göncz Árpád, akit barátjának hitt és közben a szabad demokraták parancsait teljesítette. Csalódott Hankiss Elemérben is, akivel évekig egy társaságban voltak, mégis elfelejtette, hogy az az intézmény, amelyet vezet, annak közszolgálatinak kellene lennie. Kosáry Domokos, az MTA elnöke is csalódást okozott neki, amikor kinevezte a szélsőségesen liberális Tamás Gáspár Miklóst az MTA filozófiai tanszékének vezetőjévé.
Kik voltak a vakondok a kormányban, a kormány mellett?
Antall Péter arról is beszélt, hogy apja pontosan tudta, kik az ügynökök és az aktivált hálózati személyek, akik a kormány közvetlen közelében dolgoztak. Mégis hagyta őket, mert úgy vélte, a frissen hatalomba került demokratáknak nincsenek (még) szakemberei.
Ezért maradhatott például fontos funkcióban Csepi Lajos és Szilvásy György, akik a KISZ Központi Bizottságában jelentős szerepet töltöttek be, mellesleg Gyurcsány Ferenc köréhez tartoztak.
Sem a kormánybuktatónak szánt taxisblokád, sem a betegségével kapcsolatos támadások miatt nem vonult háttérbe, mert tudta, hogy akkor végleg külföldi érdekek képviselőinek kezébe kerül az ország. Antall Péter szerint édesapja egész életében készült erre a szerepre, és ehhez megvolt a tudása, a felkészültsége, a diplomáciai képessége; nem véletlen, hogy a Nyugat legfontosabb vezetői elismerték őt.
Sas
2023-12-13 at 13:14
Az un.rendszerváltás nagyobb kárt okozott , mint a Kádár-rendszer-szinte megszűnt az ország-.
nemzeti
2023-12-13 at 11:56
“Tetszettek volna forradalmat csinálni !”
“Plurális rendszer csak jót tehet”
“A piacgazdaság megoldja fél évszázados gondjainkat”
nemzeti
2023-12-13 at 11:49
Sokan bírálják azokat akik KISZ-esek voltak.
Azaz mindenkit bírálnak azok , akik 1980 után születtek,azaz még fiatalok.
Pedig a KISZ egy nagyon jó szerveződés volt.
Tanulásban előrelépést,szórakozásban mindent jelentett.
Az nem volt KISZ-es aki papnak tanult,vagy a családja buta ellenzéki volt. Után kellett a gerinc,hogy MSZMP tag már ne legyél,ha nem tudsz azonosulni. Na persze a párttagok nagy része igy
is megélhetési,meggazdagodási párttag volt.
Anonim Andras
2023-12-13 at 10:24
A kommenteket olvasva, olyan érzés ébred fel bennem,mintha az 1980-tol elinduló rendszerváltással nem ugyan azt a történelmet éltük volna meg.A rendszerváltás a spontán privatizációval beindult,megkezdődött a hataimon lévők vagyonatmentese.1990-ben mit ígértek a partok.Az MSZP reformul folytatni a megrefomalhatatlant,az SZDSZ tízezer forintot mindenkinek,a FIDESZ egyenesen semmit,az MDF kárpótlási jegyet,az FKGP reprivatizaciot.Az MDF akarta győzött,így is elérhető volt,hogy szocialista uraink,kapitalista urainkka válhassanak,de megtörténhetett a békés átmenet.Antall fontos érdeme,hogy 15 millió magyarrol beszélt,a karpotlassal visszatért a magántulajdon szentsége.A FIDESZ hatalomra jutásaval az FKGP segítségével minőségi ugrason esett át és felvállalta az osszmagyarsag nemzeti érdekeinek képviseletét és egyre sűrűbben elhangzik az Isten Háza Család kisgazda jelmondat.Tortent ahogy tortent a lényeg az,hogy megakadályozzuk,hogy hozzánk is eljusson a GENDERIZMUS,az LMBTQ és a migransizmus és hogy Torgyan felé kisgazdakent nyugodt szívvel szavazhassak a FIDESZ-re.A cél a fontos,nem az hogy ki által érjük el.Magyarorszag mindenek előtt.
dr. Kolompár Genitália
2023-12-13 at 09:38
jav: III/III.-as
dr. Kolompár Genitália
2023-12-13 at 09:37
T.rex 2023-12-13 at 01:18
Csurkának valóban van III/II.-as kartonja, de azon az is szerepel, hogy soha senkiről nem jelentett. Ezért nettó hazugság azt állítani, hogy ő maga vallotta be, hogy ügynök volt. És is voltam KISZ-es, mert különben nem vettek volna fel az egyetemre, de az első adandó alkalommal kirúgattam magam. ( nem jártam el a gyűlésekre)
Csurka sem járt el másképp, úgy tett, mintha hajlandó lenne, de szart bárkiről bármit jelenteni.
dr. Kolompár Genitália
2023-12-13 at 09:06
Kedves 2 ÉNAKI! 2023-12-12 at 22:13
Azt valóban sosem fogjuk már megtudni, hogy mit tehettünk volna még ténylegesen Magyarország érdekében azon kívül, amit Antallék tettek. Csak azt tudjuk, hogy Antall meg sem próbált kitörni a zsarolók szorításából.(Már ha voltak zsarolók, és nem csak megbízók voltak…) Ugyamakkor azt is tudjuk, hogy nemcsak a bátorság hiányzott, hanem a tisztesség is. Antall a keresztény magyar embereket a fajvédő zsidó SZDSZ-el kötött paktummal elárulta. Elárulta a népet a rablóprivatizáció engedésével, és elárulta azzal, hogy mindenben maga akart dönteni – még nagy betegen is – és ezért Csurkát hagyta az MDF valódi patkányai által politikailag annulálni. Elárulta a magyarokaz azzal is, hogy hagyta, hogy az MDF-en belülről is támadják a Zétényi-Takács féle azon törvényjavaslatot, mely a kommunisták elszámoltatását rendezte volna. Lenne még mit sorolnom.
lhotx
2023-12-13 at 09:04
Gyurcsev Klárenc 2023-12-12 20:56-kor
„elüti egy autó, vagy megmérgezik, esetleg elvágják a kocsifékcsövét”
Vagy elrákosítják valamijét, ha túl sűrűn jár magyarázkodni az ellenséghez, amit barátnak hisz.
lhotx
2023-12-13 at 08:48
Theo 2023-12-13 01:39-kor
Egyetértünk; aki a mai történések közepette még mindig szélsőségesnek tartja Csurkát, az nem abban a világban él, mint amiben én. Sürgősen át kellene váltania valóságcsatornára! Ma.
Joris
2023-12-13 at 07:53
T. Moliere,
biztos nem hallott még olyan becézést sem, hogy: “kis szívem, szeretlek” 🙂
Theo
2023-12-13 at 01:39
Bizony rosszul tette, hogy kétfelé hadakozott. Csurkaekat nem lett volna szabad ilyen durván kiszorítani, a fiú még ma is “szélsőjobbnak” titulálja őket, pedig mindenben igazuk volt. Inkább össze kellett volna fogni az MSZP és a Kisgazda nemzeti erőkkel, az vastag többség lett volna, erős társadalmi támogatással. Csurkara bízni az oktatást és befoglani az M1-et. Nem lehet úriembert játszani, amikor farkasok rohannak szembe. Volt ország, ahol meg tudták akadályozni a teljes kifosztast, úgyhogy nem igaz az, hogy ez teljesen lehetetlen volt.
Csak neki nem sikerült.
Tán nem is akarta. Ez még mindig nem világos.
T.rex
2023-12-13 at 01:18
Az mond valakinek,valamit hogy Csurka István, saját bevallása szerint lll/lll-as ügynök volt?
víg gyula
2023-12-13 at 00:04
Akkoriban a zantaljózsit nem értették. Csak a valamiellenit igen. Úgy a népek akkoriban, mivel jó rég tele volt a tö.k. a valamiellen, ezé lett Antal kórmány. De fi.gja sem volt a gazdasághoz pl. De ezzel betett a 15000000 magyarnak. Becsülve azt, hogy felvállalta a sza.t a hátára. Biztos és remélve, hogy nem is tudta.Tisztelettel!
moliere
2023-12-12 at 23:57
Jó ez a cikk… clic kbaitnek 🙁
Mindjárt éjfél, és még mindig zuhognak a hozzászólások.
Hogy provokáld a magyarod?
JORIS!
SOSEM BÍZOM OLYANOKBAN, AKIK AZT MONDJÁK: “KIS HAZÁNKBAN”!!!!
moliere
2023-12-12 at 23:51
Jó ez a cikk… clickbaitnek 🙁
Mindjárt éjfél, és még mindig zuhognak a hozzászólások.
Hogy provokáld a magyarod?
moliere
2023-12-12 at 23:50
Ami a leggusztustalanabb volt a Blokád c. filmben, hogy amikor szorult a hurok, a rohadt benzinárkonszolidációra kunyerált pénzt a németektől, mert hogy ő “tud németül” és hogy őt “mennyire becsülik”, mert hát persze “gute frajnde”.
Attól kellett kódúni, a némettől, franciától, angoltól, olasztól, akik éppen kifosztották az országot!!!
Amit Királytigris észrevett, az tűpontos, és ez a fenti tény is: gyarmat voltunk, intézőnk, helytartónk volt, közjogi méltóságnak öltöztetve.
Erről egyszer Antall úgy nyilatkozott, nagy tömeg előtt, hogy a 90-es győzelem után röviddel megzsarolták őket a nk. nagybankok, a Világbank, vagy nevezzük őket akárhogy (bilderberg, dzsordzs szarosh, az usa vagy akárki), hogy ha nem garantálják, hogy megegyeznek a szadesszel, akkor minden pénzt kivonnak az országból. Ahhoz hasonlította, amikor a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (Vorosilov) megzsarolta Tildyt és Nagy Ferencet, hogy ha nem lesz belügyminiszter Rákosi (15 százalékkal!!!), akkor újra indul a szabadrablás és az erőszakolás.
Egy valamihez volt nagy érzéke Antall papának, az tény. A drámához. Amire pedig a legkevésbé sem volt felkészülve, hogy ez nem egy bridzsparti lesz, hanem konkrétan tatárjárás, ahol a tatárok ráadásul még intellektuális fölényüket is lóbálják a fejük fölött, konkrétan az EGÉSZ ÁLLAMI MÉDIÁT.
Naiv nép voltunk, de ezt árnyalja, hogy a vezetőink még naivabbak voltak, mint a prolik. A proli legalább nem hitte magát művelt, okos úriembernek.
T.rex
2023-12-12 at 23:19
Csak annyit még; hogy ami a kormányának tagjait illeti, finoman szólva is hagyott maga után kívánnivalót!Egy példa: Horváth Balázsról köztudott volt ,alkoholizmusa, méltatlan volt belügyminiszternek!
moliere
2023-12-12 at 23:15
Az egyéni, családi, érzelmi sérelmek idehántorgatása… hát… az biztos, hogy az a jól körülhatárolható, nagyon egyfelé szavazó, magyarságra epét hányó réteg most örül, hogy ilyen jó kutya volt ma a Pesti Srácok. Találtak egy a saját életét sem értő embert, aki a kormányoldal egy kisebb része szemében valamennyire (öröklötten?) hiteles, és bekente szarral azt az embert, akin lehet vitatkozni, hogy mennyire tett jót a nemzeti ügynek, de én úgy szoktam rövidre zárni, hogy meg kell nézni, hogy a nemzetellenes oldal mennyire szerette, szereti Csurkát! Abból indirekten kideríthető, hogy nekünk jó volt-e.
Egyébként figyelembe véve a száraz tényt, hogy teljesen függetlenül attól, hogy mély szakmai, vagy magas kávéházi viták eredményeként hogyan értékeljük Antall József tevékenységét, kijelenthető, hogy a kormányoldal a személyét tekintve erősen megosztott, a nagyobbik fele szerintem nagyon elmarasztaló véleménnyel vegyíti a civilizáltságból is adódó tiszteletet és a sajnálatot, a kisebbik fele tekinti őt pozitív személyiségnek, és pozitív hatásúnak. Az ellenzéki vagy semleges (radar alatti) tömeg nem igazán megosztott Antall kérdésében. Szerintük tisztán negatív szereplő. Most nem foglalkoznék a kisujjeltartó budai madöfös, “orbánbólkiábrándultam” “polgári” “értelmiséggel”, náluk a kutyapárt fontosabb tényező.
Egy szó mint száz: csinálhatnak 1000 Blokád féle filmet, azon száz év sem változtat, hogy “Antall baszta el…” és hogy “Árpi bácsi jófejvót”. Feltéve hogy száz év múlva is magyar birka legel a magyar ugaron.
T.rex
2023-12-12 at 23:12
Antónia/ “Antall fő bűne , hogy bár megtehette volna,nem”történelmet írt”, hanem a saját életrajzát.Úgy hiszem, ebben a kommentben, minden benne van ami, ezta témakört illeti! Kiváló komment!
apro_marosan_petergabor
2023-12-12 at 23:08
Antal Péter sosem látta a fától az erdőt, emellett elfogult, nem véletlen nem lett politikusi karrierje.
Véleménye súlytalan.
Antall – jószándéka ellenére – rengeteg kárt okozott Magyarországnak.
– nem engedte a reprivatizációt ezért kiárúsították üvegggyöngyökért az országot
– nem volt számonkérés – (pl. – nem engedte a Zétényi-Takács törvény) – katasztrofális következményekkel
Királytigris
2023-12-12 at 23:06
Volt egy kijelentése Antall Péternek Csurkával kapcsolatban, ami igen furcsán hangzik: “Apám megmondta, hogy nem fogom eljátszani azt a szerepet, hogy ha Csurka valamit elvakkant itthon, utána mehetek Washingtonba magyarázkodni miatta.”
Ez mindent megmagyaráz…. Miért is kell, egy független szabad ország, szabadon, demokratikusan megválasztott miniszterelnökének bármiért is Washingtonba menni, magyarázkodni?????
Azt hiszem itt lóg ki a lóláb, hogy Antallt küldték, és adott esetben rapportra hívják.
moliere
2023-12-12 at 23:02
Sas
Hazai etnikai és ebből származó nemzetközi hatalmi körülmények határozták meg, hogy Magyarországon máshogy, mások privatizálnak. Ami Romániában és Lengyelországban más szükségszerűség volt, ezekben nem lehetett kifosztani a népet, hogy destabilizáld a nyugatosodásba vetett hitet. (Lám, mára kiderült, hogy a románok másra kellettek, betolták őket az EU-ba, ezáltal ötmillió románt kitoltak a fogyasztói társadalmakba vendégmunkásnak, és felépítették náluk az infrastruktúrát, mivel ők az orosz és a Balkán, Közép-Európa és a Fekete-tenger közötti amerikai támaszpont; lám, mára kiderült, hogy a lengyelek másra kellettek, nagyobb is a nyomatékuk, 40 millió Európában, 10 millió az USA-ban, és ők belevihetők a német és az orosz párhuzamos hergelésébe, ha közben kapják az amerikai/angol bíztatást, hisz hát hülyék)
Nálunk meg egyrészt a speciális politikai-vallásetnikai viszonyok miatt, másrészt az igazságtalan etnikai határok miatt sem antiszemita, sem nacionalista destabilizáló tényezőt nem akartak, vigyáztak, nehogy rossz példa, rossz befektetés, vagy csak az oroszoknak/németeknek túl jó lehetőség legyen Magyarország és a Kárpát-medence.
Látni kell, hogy ahogy a szadesz akkor szűnt meg, amikor a hazai és külföldi zsidóság garanciát látott a nagyobb pártokban, hogy nem semmizik ki őket, a Fidesz is akkor csinálhatott nemzeties, stabilizáló politikát, amikor már gyakorlatilag ki volt zárva, hogy a határon túlra kalandoznak komoly gondolataink, ill. hogy a szomszédos országokat megerősítették, többé-kevésbé stabilizálták a térséget és elfoglalták a pozíciókat.
Durva, de az a véleményem, hogy 1990-ben, Antall korában nagyobb volt a jelentőségünk, mint ma. Akkor tartottak tőlünk, látszott, hogy az egyetlen államcsináló nemzet vagyunk a térségben, nem számítva a félig nyugati cseheket, és persze a lengyelek nem a mi térségünk. Akkor MÉG nem volt pénze, embere, ereje a térségre az angolszászoknak, inkább visszaengedték a ruszkikat a talpnyalóikkal (maszop), csak nehogy a németek ölébe hulljunk. Ma meg MÁR nincs elég erejük megtartani minket, az erősödő riválisokkal szemben. Szerintem maga Orbán is tart attól, hogy mi lesz itt, ha lehetőségeink adódnak a zavarosban, ha kimegy innen a NATO garancia, vagy nem lesz igazi garancia. Nem igazán tudom elképzelni, hogy hogyan épülne ki párhuzamosan a Pax Sinensis a térségünkben. Mivel helyi háborúkhoz nem igazán vagyunk hozzászokva, a térségben pedig ugyanannyi az ész, mint kábé Afrikában = ha nem lesz pénz a viszonylagos jólét fenntartásához, bizony afrikanizálódhatunk.
Az út nagyon gyors is lehet lefelé. Például zuhanás.
Annonim
2023-12-12 at 22:30
Első szabadon választott Antall Miniszterelnök Úr nyugodjon bèkében. De kérdem én az itt kommentelőket pro és kontra,ki csinalta volna jobban? AZ átmeneti időszak mindenkinek nehéz lett volna. Lehet,hogy valamivel jobban oldották volna meg, de nem kőzmegelégedésre. Antall Miniszterelnök Úr jól mondta azt,hogy nincs elég szakembere. Miért? Mert addig csak kommunista vetetők voltak,akik ott is maradtak.Ez bármely pártnàl a kezdetén gondot okozott volna.
2 ÉNAKI
2023-12-12 at 22:17
Ami kimaradt a kommentből. A fiatal Fidesz vezér beérett,géniussszá nőtte ki magát,akit tisztelettel övezünk.
2 ÉNAKI
2023-12-12 at 22:13
Az első szabad választáskor nem sok lehetősèg volt. A szocik számításban sem jöhettek akkor. Maradt jóformàn két pàrt az MDF es a Fidesz. A Fidesz eleve kiesett a számításból az akkori,még fiatal vezér Orban Viktor nyugdíjasokkal kapcsolatos kijelentése miatt. Apám révén,de én magam is suhanc voltam már,nem tudom pontosan idézni az elhangzottakat csak az értelmét tudom közölni,ami átjött. Talàn interjú vagy beszélgetés közben tért ki arra,hogy a nyugdijasoknak nem számithatnak semmire. Ekkor vesztette el a Fidesz a választást. Maradt az MDF. Általam nagyrabecsült és igen tisztelt Dr. Kolompàr Genitáliàtól kérdezem,abban a szituban gyökereink mégis mit tehettek volna ?
Sas
2023-12-12 at 21:10
sehol -még romániában sem-a lengyeleknél sem a pszichopata–csepilajosok-szilvásyk-privatizáltak-csak itt-miféle egyensúlyt tartott?-Csurka nem volt fantaszta.
Sas
2023-12-12 at 21:08
egyensúlyozni–kellett volna-de csepilajossal-és hasonlókkal nem lehet egyensúlyozni.Semmi ultraradikálist nem akart Csurka-kizárólag a rablóprivatizációt meggátolni-az nem volt irracionális szándék.Csurka a normalitást képviselte-még radikális sem volt-ha a lényeget nézzük-azt akarta, amit pl. a csehek megtettek.
Sas
2023-12-12 at 21:04
Boros Imrét is negligálta–ezt hirdette reálpolitikának-erre jön a fia, és túlfeszíti a húrt-
Gyurcsev Klárenc
2023-12-12 at 20:56
Úgy látom, itt tobzódnak a Csurka-fanok. Akkor vessenek egy gondolatbeli pillantást Jörg Haiderre! Csurkának körülbelül hasonló jövőképe lett volna, ha hatalomra kerül. Elüti egy autó, vagy megmérgezik, esetleg elvágják a kocsifékcsövét, ha ezek nem sikerülnek lelövetik egy félőrülttel. Itt csak egyensúlyozni lehet, mint Orbán vagy Antall, a kamikázékat kicsinálják az első körben. És azzal előrébb tartanánk? De a sok egy bites barom csak fújja…
T.rex
2023-12-12 at 20:53
Nem tudom miért írják azt hogy Antall az orvosi múzeum igazgatója volt? Miféle orvosi múzeum? Országos Levéltár igazgatója(főigazgató)volt!Ott is kellett volna maradnia,mindenki jobban jár (főleg a polgárok)!
P.S.
2023-12-12 at 20:31
Antall József, Göncz Árpád, halottakról jót, vagy semmit. Hallgatok.
Csurka István igaz, jó magyar volt. A Néhány gondolat-ból mindent megtudsz.
laszlo54
2023-12-12 at 20:29
Sajnos Antall J.regnálása alatt történ meg az ország szétlopása (kárpótlás,vadkapitalista privatizáció stb.)most Péter nevű fiacskája a volt munkatársakra próbálja hárítani a felelősséget elég szomorú! Itt jegyezném meg,hogy a család létrehozott egy Antall J.emlék központot amit néhány év regnálás után megszüntettek (hűtlen kezelés gyanúja miatt , magyarul sikkasztás) a központ vezetője Antall P.közvetlen munkatársak a rokonyok voltak,jó kis. családi bizniszként működött!! T. PS. talán ez ügyben is megkérdezhetnék Antall Péter urat?!!
dr. Kolompár Genitália
2023-12-12 at 20:27
Joris 2023-12-12 at 20:15
Az én lábam leér a földre.
Joris
2023-12-12 at 20:15
dr. Kolompár Genitália2023-12-12 at 19:39,
Hozzászólása totál történelmietlen. Szakasztott, ahogyan a mai “kávéházi konrádok” fészbúk-stílben írnak, mintegy Cukorhegyi bábjaként.
ADY ENDRE: HUNN ÚJ LEGENDA
Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
S életemnek csak nézői a maiak.
Messziről és messzire megy ez élet
S csak: élet ez, summája ezrekének,
Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott.
S életük ez a mérsékelt csodáknak,
Mikben mégis ős állandóság vágtat,
Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik.
Másolja ám el életét a gyönge,
Fúrja magát elélten a göröngybe,
Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.
Ha ki király, Sorsának a királya,
Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.
Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
Bennem a szándék sok százados szándék,
Magyar bevárás, Úrverte ajándék
S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca.
Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett
S parancsoltam élükre seregeknek
Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot.
Százféle bajnok mássá sohse váltan,
Ütő legény, aki az ütést álltam:
Így állva, várva vagyok egészen magyar.
Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
Protestáló hit s küldetéses vétó:
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
Ki voltam öreg grammás-diák korban,
Égnek lendülten s százszor megbotoltan,
Külön jussom: vénen is diák lehetek.
Kalapom, szűröm, szivem förgetegben,
Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben
S visszapattog róluk jég, vád és szidalom.
Külön alkuja lehet a Halállal,
Akit, amikor milliókat vállal,
Nem bámitott az Élet sok, új kapuja.
A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
,…………………………..
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
Mintha Antallról írta volna.
Tisztelettel.
Sas
2023-12-12 at 20:14
Számos megbízható szakembert negligáltak-és a legbestiálisabbakat alkalmazták.
T. Tapeino
2023-12-12 at 20:11
Húúúúúú, ez kemény beszélgetés volt!
gyozo2018
2023-12-12 at 20:11
Antónia
2023-12-12 at 19:20
Antall POFÁTLAN, CINIKUS megjegyzése volt a TETSZETTEK VOLNA!
Ő MIÉRT NEM TETSZETT, HA AKKOR NAGY ELLENÁLLÓ VOLT
AZ ORVOSMÚZEUM ÉLÉN?
/
HOL VOLT, AMIKOR AZ SZDSZ-MSZP 90-TŐL GŐZERŐVEL LOPTA SZÉT A MARADÉK VAGYONT?
/
Petike menjen a jó fenébe. Nyalta a szadesz-maszop talpát.
gyozo2018
2023-12-12 at 20:07
Elhányom magam.
Apád legalább nemzeti liberális volt = antikommunista.
De te lepaktáltál a maszop-szadesszel.
/
Csurkára kened?
CSURKÁNAK IGAZA VOLT!!!!
Csurkát apádék csinálták ki, MERT LEBUKTATTA ŐKET.
/
Aki halálos beteg, az mondjon le, sőt, ne vállalja egy romokban heverő, kifosztott ország vezetését.
APÁD UGANÚGY ÁTVERTE A MAGYAROKAT, MINT GYURCSÁNY!
LETAGADTA AZ MDF-SZDSZ PAKTUMOT.
Sas
2023-12-12 at 20:03
csepilajos…………miért nem dracula? Boros Imre több alkalommal megmentette az országot a csődtől-a 80-as években-mint MNB-s-és több kiváló, nemzeti szakember létezett-erre Szilvásy-Csepi…..vagyis a legsötétebbek.ŐK tették sírba.
Joris
2023-12-12 at 19:46
Tisztelt Római jogász,
Nem tudom, magabíró felnőtt volt-e (legalább 30 éves) a rendszerváltás időszakában. Én sajnos már akkor is közelebb voltam a 40-hez, mint a harminchoz.
Kérem, vegye tekintetbe, hogy az akkori világ, pont készült kidőlni sarkaiból és a normális többségnek kellett megelőzni, megakadályozni a katasztrófát. Akár külföldön Reagen és Gorbacsov által. Nálunk Antall Józsefre hárult ez a szerep. Az ilyesmi alól nem búvik ki sz emberfia, mint a mai libsi ripacsok, akik egy eszement ideológia szolgáiként akarnak másokat (!) boldogítani, még ha belepusztul is. Ez az egyik.
A másik ok, amiért muszáj volt elvállalnia: az akkoriban kis hazánkban ágáló politikusaink olyanok voltak, mint a kotlós körül lábatlankodó pelyhes csibék. Csurka (fölfelé) és Göncz (lefelé)
lógtak ki ebből a zavaros tömegből. Antall számára ez – bár katolikus volt -, olyan feladat volt, amiről tudta, hogy hamarosan az életét fogja kövelni. És nem tért ki előle! Könnyen eljár ma a szája sok “radikálisnak” (Mihamm, Jobbik); akkoriban vidéken azonban, ahol kard-ki-kard szerint ki kellett lépni a nyílt térre, s ahol az akkori munkásőr nyikhajok kijelentették: a géppisztoly nem dísznek van ám náluk…Nagyítóval kellett keresgélni azokat, akik az egzisztenciális fenyegetés ellenére is kitartottak mellettünk. (Emlékezzen csak: még ma is platóra hajigálnák hulláinkat az akkoriak egyenesági leszármazottai.)
Meg különben is, nem kell ezt magyarázni. Vannak zseniális költőink, akik nem tértek ki. Megírta ezt már Petőfink is a Nemzeti dalban:
“Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.”
A legjobbakat.
dr. Kolompár Genitália
2023-12-12 at 19:39
Aki az első szabad választáskor az MDF-re szavazott, az az össz magyarság érdekében, a kommunisták hatalma ellen szavazott. Na, Antall és kormánya csak pont ennek az elvárásnak nem tudott – nem akart megfelelni. Megjelentek a magukat kereszténynek hazudó zsidók “jobboldalonk, és a semennyire sem keresztény zsidók a baloldalon, és szépen elkezdték egymás között az ország javait szétosztani. Egy ideig még szépen együtt is tudtak dolgozni (privatizáció, olajszőkítés), aztán a koncon csak összevesztek. A “birka nép” pedig csak nézett ki a fejéből, hogy mi történik a hazájában. Na, ez az Antalli örökség.
Az Antall is pont annyira volt keresztény, mint amennyire kénézett annak, és amennyire akként viselkedett. Kersztény ember nem hazudik a hazája választópolgárainak. Mert a betegségének az elhallgatása is hazugság volt. Azt mondja a fia, hogy csalódott az apja a barátaiban. Pedig fordítva történhetett. Azok csodálkoztak Antallon, hogy mit keres azon az oldalon ahova sose tartozott.
Antónia
2023-12-12 at 19:24
Antall főbűne, hogy bár mnegtehette volna, nem “történelmet írt”, hanem a saját életrajzát.
Antónia
2023-12-12 at 19:23
Antallt a gégeránkja vitte sírba. Nem kellet ahhoz senkinek a közreműködése.
Elég siralmas és undorító utólag ártatlanokat gyalázni egy betegségből fakadó haláleset miatt.
Antónia
2023-12-12 at 19:20
Antall a poros nyomába sem lépett CsurkánaK, Csengeinek.
ANTALLTÓL FENNMARADT CONIKUS BESZÓLÁS:
“TETSZETTEK VOLNA FORRADALMAT CSINÁLNI!”
Mert ugye a magyar miniszterelnök helyett forradalmároknak kell kormányozni az országot
Vagy az Antall féle kamarillapolitika. Beleértve a “rózsadombi paktumot” is, ahol előre kiszolgáltatta a népakaratot az SZDSZ-nek, majd a két Ivánnal elprivatizálták a nemzeti vagyon jelentős részét, megfosztották a gazdákat attól a lehetőségtől, hogy visszakapják a földjeiket, Helyettük a rózsadombi haverok szereztek maguknak nagybirtokokat.
Azoknak a Princz féle sógórkoma korrupció alapozta meg a vagyonukat, amikor számolatlanul dőlt a lé a Postabankból, majd a Szerencsejáték Zrt-ből.
Sas
2023-12-12 at 19:13
Hagelmayer is jó szakember volt–szerintem A P túlfeszíti a húrt.
Sas
2023-12-12 at 19:10
voltak szakemberek-pl.Boros Imre.A P mesél, mesél.Számos jó szakember volt-őket negligálták.
Sas
2023-12-12 at 19:01
Megakadályozták, hogy Pozsgay a baloldalt nemzetivé tegye-az MDF-el pedig végrehajtattak egy brutálisan aszociális gazdaságpolitikát.Így lehetett nyertes az szdsz-.Csurka ezt opponálta.
Sas
2023-12-12 at 18:59
Nem volt az 1990-es választás szabad választás-mert mesterséges-előregyártott pártok között kellett választani-egy olyan jobboldal indult, amely nem tudott szociális lenni, és egy olyan bal-amely nem tudott nemzeti lenni-így lett a nyertes a nemzetközi szdsz-a konstruktőr.Ez az un.”Ikea-demokrácia”.A NERt azért támadják, mert nem előregyártott képződmény-nem a nemzetközi szdsz gyártotta le.
Római jogász
2023-12-12 at 18:57
Legjobb tudomásom szerint az égvilágon senki nem kényszerítette Antall Józsefet, hogy itt nekünk/rajtunk/(értünk aligha) miniszterelnökösködjék!!!
És egyetlen más politikust sem, most sem.
Nulla – nullasemmimínusznegatívzérus – az együttérzésem az összes eddig volt, a mostani, és a jövőbeni politikus iránt.
Viszont, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni! – tartja a magyar mondás és jól tartja.
Nem ásott itt senki senkinek semmilyen sírt: egészen egyszerűen ők másként gondolták a dolgokat, mást akartak.
Ha pedig politikus akart lenni, akkor ezzel számolnia kellett, ahogy a ringben a boxoló is számol a másikkal – mert erről szól a történet.
És nem kötelező a ringbe beszállni.
Most sem.
Sas
2023-12-12 at 18:53
A demokrácia jellemzője, hogy előregyártott pártok vannak-a baloldaliról leveszik a nemzeti jelleget-a jobbról a szociálist-ezzel ezeket mesterségesen szembeállítják-így mindig a nemzetközi liberális a mérleg nyelve-és ezt a csalást hívják demokráciának.Csurka ezt tudta.