Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a címvédő Győri Audi ETO női kézicsapata, miután Montenegró után hazai pályán is megverte a Buducnost Podgoricát. Görbicz Anita ismét zseniális volt: tizenegy gólt szerzett a visszavágón.
A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, miután az idegenbeli 26–20-as sikert követően a negyeddöntő szombati, hazai visszavágóján 30–28-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát.
A győriek a múlt szombaton kiharcolt hatgólos előny tudatában magabiztosan kezdhették a második mérkőzést, amelynek annak ellenére is az ETO volt az esélyese, hogy Tomori Zsuzsanna, a norvég Nora Mörk és a holland Cornelia Nycke Groot is hiányzott sérülés miatt. A norvég Stine Oftedal felgyógyult ugyan, de nem kockáztatták játékát. Óriási iramban kezdődött a meccs, eleinte szinte minden támadásból gól esett, a védelmek csak lassan ébredeztek. A 10. percben 6–4-re, majd kisvártatva 8–6-ra vezetett az ETO, ám sorozatban négyszer volt eredményes a lelkesen küzdő Podgorica, így Ambros Martín vezetőedző kénytelen volt időt kérni. A 20. percben már három góllal volt jobb a Buducnost, azaz összesítésben félig ledolgozta hátrányát.
Végül a nyolcperces hazai gólcsendet Görbicz Anita törte meg, aki negyedik hétméteresét értékesítette. Az egyenlítés sem késett sokáig (11–11), majd mindkét oldalról egy-egy játékost kiállítottak, s a létszámhátrányos játékban, a 26. percben a Győr visszavette a vezetést (13–12). A montenegróiak is magukhoz tértek azonban, és fordítottak, végül Görbicz időn túli hétméteresével lett 15–15 a félidő állása.
A fordulást követően kapust cserélt az ETO, Kari Aalvik Grimsbőt Kiss Éva váltotta. Továbbra is fej-fej mellett haladt a két együttes, a podgoricaiak csak rövid ideig tudtak vezetni hol egy, hol két góllal. Az idő múlásával a magyar bajnok továbbjutását már nem fenyegette veszély. Görbicz még emberhátrányban is eredményes volt, igaz, később – hat sikeres kísérlet után – kihagyott egy büntetőt. Az utolsó negyedóra 23–21-es győri előnyről indult, és utolsó tartalékait próbálta mozgósítani a Buducnost, ám hiába. A hazaiak összesítésben őrizték előnyüket, és végül ezt az ütközetet is megnyerték.
A Final Four sorsolását kedden rendezik a magyar fővárosban, a tornára pedig május 12-én és 13-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.
Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó: Győri Audi ETO KC–Buducnost Podgorica (montenegrói) 30–28 (15–15)
gólszerzők: Görbicz 11, Hansen, Amorim 4-4, Broch, González 3-3, Bódi, Puhalák 2-2, Fodor 1, illetve Raicevic 9, Brnovic 6, Ujkic, Konatar, Jaukovic 3-3, Pavicevic 2, Pletikosic, Laslo 1-1
Fotó és forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS