Pesti Srácok

Gréczy belenézett a láthatatlan jósgömbjébe: kormányváltó hangulat és diktatúra van (videó!)

Kormányváltó hangulat és diktatúra van ma Magyarországon – nagyjából így lehetne összefoglalni a Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján elhangzottakat. A Demokratikus Koalíció nevezett képviselője azt is közölte: teljességgel elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor azt gondolja, hogy aki a pénzt adja, az diktál. Mindezt azzal kapcsolatban fogalmazta meg, hogy véleménye szerint a miniszterelnök kultúrkampfot indított.

– minderről Gréczy Zsolt beszélt, aki azt is hozzátette, hogy "most éppen a színházak vannak porondon". Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy teljességgel elfogadhatatlan, hogy a kormány azt gondolja, hogy "aki a pénzt adja, az diktál".

PestiSracok facebook image

– mondta. Gréczy Zsolt szerint ezt "semmilyen módon nem lehet megengedni, a színházak függetlenségét meg kell őrizni, a fővárosi színházak függetlenségét pedig remélhetőleg a fővárosi önkormányzat garantálja majd". Kiemelte:

Véleménye szerint Magyarországon lábbal tiporják a jogállamiságot, aminek számos politikai és erkölcsi következménye van. Majd egy éles témaváltással rátért arra, hogy

Ezután arról beszélt, hogy "nyilván a Fidesz környékén fognak palotákat felújítani"; a láthatatlan jósgömbjébe éppen belepillantó DK-s képviselő mindezt azzal indokolta, hogy "ilyet nyilván nem az utcaseprők csinálnak". Majd azt is közölte:

Az ellenzéki mantrát ismételgető Gréczy Zsolt figyelmét nyilván elkerülte, hogy az általa elmondottak és a valóság (statisztikai adatok) a párhuzamos egyenesekhez hasonlóan valószínűleg csak a végtelenben találkozhatnak.

Videó: László Petra

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.