A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn, az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán.
A hálaadó istentisztelet keretében mondott köszöntőjében Gulyás Gergely visszatekintett a XIII. században épült templom és a helyi magyar közösség hányattatásaira az elmúlt száz esztendőben. Hangsúlyozta:
a magyar nemzet akkor maradhat csak fenn, ha a saját közösségei képesek a múltjukat, hagyományaikat ápolni és hitüket megőrizni, és éppen ezért fontos, hogy a 800 éves palágykomoróci templom eredeti szépségében újult meg az erős helyi református közösség épülésére szolgálva.
Hozzátette:
amikor egységes magyar nemzetről beszélünk, a gyakorlatban ezt mi úgy valósítjuk meg, hogy a magyar állam és kormány segíti azokat a határon túli magyar közösségeket, amelyek meg akarják őrizni az értékeiket, amelyek meg akarnak maradni.
Utalva a palágykomoróci és kárpátaljai magyarság XX. századi történetére, a miniszter kiemelte:
Európának ezen a részén – történelmi tapasztalataink alapján mondhatjuk – nehezen lehet szabad az egyik nemzet, ha nem szabad a másik, amely mellette él, ha nem szabad anyanyelvét használnia, ha nem imádkozhat és tanulhat a maga nyelvén.
Hangsúlyozta:
a magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várnánk el soha.
Az ukrán-magyar viszonyról szólva a politikus rámutatott: Magyarország egy erős, felemelkedő Ukrajnában érdekelt, amit azzal is bizonyított, hogy a V4-ekkel együtt határozottan elítélte az ország elleni orosz agressziót, és egyik legnagyobb támogatója volt Ukrajna európai uniós vízummentességének.
Bár már elégszer csalódtunk, és igen nagy hitre van szükségünk az újbóli reményhez, mégis bízunk benne, hogy a most zajló és az elmúlt hónapokban történt változások az ukrán államvezetésben utat nyitnak a közoktatásban való anyanyelvhasználat ügyének megnyugtató rendezéséhez, a korábbiakkal legalább megegyező szabályok helyreállításához, a jószomszédi viszonyhoz és Ukrajna megerősödéséhez
– szögezte le. Gulyás Gergely méltatta a templom restaurálását 2006-ban kezdő és az utóbbi években a Rómer Flóris Terv támogatásával befejező Teleki László Alapítvány tevékenységét, amelyet a határon túli magyar épített örökség megőrzése érdekében fejt ki. Trianon közelgő 100. évfordulójára utalva Gulyás Gergely azt mondta:
a múltat nem tudjuk újraírni. Mégis, egy évszázad elteltével is élnek nemzeti közösségeink, megújulnak templomaink. Míg mások – különösen Nyugat-Európa társadalmaiban – az országhatáraikon belül is elvesztették nemzeti identitásukat, addig mi – “megfogyva bár, de törve nem” – az országhatáron kívül is megőriztük magyarságunkat.
Beszédében Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta: a palágykomoróci református templom rendkívül értékes építmény, amelynek a belsejében a restaurátorok igen értékes freskókat és számos építészeti emléket, köztük a kriptát tárták fel, ahol a Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből ismert Butler János gróf alussza örök álmát. Rámutatott: noha a régiót ma határok szabdalják részekre, a palágykomoróci templom egyik testvére megtalálható a magyarországi Csarodán, míg a másik a szlovákiai Kistoronyán, ami azt jelzi: a térség valamikor összetartozott, ahogy ma már összetartozik a magyarsága.
Kovács Attila, a 220 hívet számláló palágykomoróci református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében az összefogás fontosságát hangsúlyozva arra emlékeztetett, hogy Kárpátalja egyik legértékesebb templomának 20 évig tartó felújításán a kárpátaljai szakemberek mellett magyarországi építészek és marosvásárhelyi restaurátorok fáradoztak.
A megújult Isten háza bizonyítja: összefogással, hittel minden akadály legyőzhető
– mondta. Egyúttal köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és a Teleki László Alapítványnak a templom felújításához nyújtott támogatásért.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS