Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Az egyetemisták nyugodtan tüntethetnek, senki nem fogja kilőni a szemüket

A kultúrának eddig is voltak fontos konzervatív bástyái, még a szocialista kormányok ideje alatt is, és most sem gondolják úgy, hogy a balliberális ideológiát képviselőknek ne lehetne a kultúrában részesedésük – minderről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Hír TV Bayer Show című műsorában.

A kultúrharccal kapcsolatban a miniszter megjegyezte, hogy az SZFE hallgatóinak tüntetésébe az állam nem kíván beavatkozni. Azt is kiemelte, hogy az egyetemisták nyugodtan tüntethetnek, és szerencséjük van, hogy nem Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, mert így senki nem fogja kilőni a szemüket. A beszélgetés során érintették a jelenlegi járványügyi helyzetet, az ezzel kapcsolatban hozott intézkedéseket, majd átfordultak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen napok óta zajló hallgatói blokádra, amely miatt nem kizárt, hogy csúszni fog a tanévkezdés is.

Teljes szabadság

Gulyás Gergely az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban elmondta, hogy a Színművészetin jelenleg az a helyzet állt elő, hogy a hallgatók azért tiltakoznak, mert az egyetemen megszűnt az állami felügyelet.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Senki nem fogja kilőni a szemüket

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a magyar állam az oktatást lehetetlenné tévő tüntetésbe sem kíván beavatkozni.

– hívta fel a figyelmet a miniszter. A kultúrharccal kapcsolatban úgy fogalmazott: a kultúrának eddig is voltak fontos konzervatív bástyái, még a szocialista kormányok ideje alatt is, és most sem gondolják úgy, hogy a balliberális ideológiát képviselőknek ne lehetne a kultúrában részesedésük.

– szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV-ben.

Mint ismert, 2006 őszén a kormányellenes tüntetések során többen súlyosan megsérültek, a demonstrálók közé lovasrendőröket küldtek, a rendőrök pedig gumilövedékkel is próbálták szétoszlatni a tömeget. A Gyurcsány-kormány elleni tüntetések során maradandó sérüléseket is szerző emberek közül évekig pereskedtek, míg végül a bíróság kimondta, hogy rendőri túlkapás történt.

A teljes adást ide kattintva nézheti meg.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.