Azért nem fordult az újabb zsarolási kísérlet után a rendőrséghez, mert félt az alvilág bosszújától – többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott hosszú interjújában a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás. A sportvezető az interjúban azt is elmondta: Portik Tamás valóban szeretett volna az ő közvetítésével találkozni Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel, mert a maffiózó olyan információkat akart a bukott kormányfővel megosztani, “amelyek ellentételeként védelmet kaphat”. Az ex-úszóelnök azt állította, nem tudja, Portik mit akart elmondani, de a kérését nem teljesítette.
Az interjú készítője erre reagálva megemlítette Gyárfásnak: a leiratokból az körvonalazódik, hogy Portik a fideszes és a kisgazda politikusok lakásainál történt robbantásokról szeretett volna beszélni Gyurcsánnyal. Ismert, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant Torgyán József és Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is. Azt nem tudni, hogy Portik akár személyesen, akár közvetítők útján beszélt-e erről végül Gyurcsánnyal, de az tény, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányok regnálása alatt a bűnözőnek a haja szála sem görbült, sőt, 2008 nyarán még Laborc Sándor egykori NBH-főnökkel is találkozott, a hivatalos verzió szerint két alkalommal. Portik a találkozókon az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel magát, és minden szolgálatát felajánlotta az MSZP-nek és Laborc Sándornak:
Én mindenben, mindenben, amit önök mondanak, én bármit, százötven százalékig elhatároztam, régóta ez (van – PS) a lelkemben, meg a szívem… Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg.
A maffiózó azzal is dicsekedett Laborcnak, hogy számos MSZP-s politikust lefizetett, majd elmondta: nagyon szeretné, hogy Gyurcsány 2010 után is kormányon maradjon, továbbá ezeken a megbeszéléseken is szóba hozta a politikai robbantás-sorozatot, abban a megközelítésben, hogy azok önmerényletek voltak. Bizonyítékokkal persze nem tudott szolgálni.
Levél Gyurcsányék piszkos ügyeiről
Itt érdemes megemlíteni, hogy fél évvel a Laborc-találkozók után az MSZP belső köréből valaki egy névtelen levélben mesélt Gyurcsány és társai sötét ügyeiről, többek között arról, hogy akár Roháčcsal is alkut kötöttek volna, ha a székházrobbantásokkal kapcsolatban fideszesekre vall:
Annyira kell, hogy ez a mindenki által megvetett Rohác nevű szlovák bérgyilkos, akinek a kezéhez közvetve vagy közvetlenül egy tucat ember vére tapad, elmondhassa végre a vádalku részeként, hogy személyesen Demeter Ervin és barátai bízták meg az 1998-as robbantásokkal a fideszbeli és kisgazdapárti politikusok lakásánál, hiszen másként az ellenzéknek esélye nem lett volna megnyeri a 98-as választást, nem? Majd Rohác úr mélyen belenéz a kamerába (ATV, Szólás szabadsága Baló úrral, esetleg pár kommunikációs millióért TV2 vagy mindegyik, ahogy a média taktika megkívánja…) és a nagyobb hitelesség kedvéért felháborodottan megjegyzi: a Demeter emberei voltak olyan szarrágók, hogy dollár helyett lejben fizetettek! És a Szilvásy Gyuri körül nyüzsgő kommunikációs stáb tagjai a jól végzett munka érzésével dőlnek bele megérdemelt vodkájukba. Mert annyira kell az a rohadt hazugság, hogy már hónapokkal ezelőtt benyilatkozták a hűbéreseid: ha Rohác elmondja mit tud az akkori idők megoldatlan ügyeiről, nem kéritek rajta számon az Aranykéz utcai halottakat. Erről szól a Ti vádalkutok. Hányan is haltak meg ott a robbanásban Feri? Bástya elvtársnak megér ennyit egy hamis vallomás?
Jozef Roháč a levél megírásakor már magyar börtönben ült, mivel Csehország kiadta őt a sikertelen Seres-merénylet ügyében, ugyanakkor az Aranykéz utcai robbantással és a Fenyő-gyilkossággal csak a 2010-es kormányváltás után gyanúsították, majd vádolták meg Portik kivégzőemberét…
Visszatérve az interjúhoz, Gyárfás abban kitért arra is, hogy portálunk legutóbbi, Fenyő-üggyel foglalkozó cikkében olyan idézeteket tettünk közzé, amik nem szerepelnek az általa megismert hanganyagok leiratában. A PestiSrácok.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy létezik olyan hangfelvétel, amiben elhangzottak az oldalunkon korábban idézett mondatok. A volt úszószövetségi elnök arról is beszélt, hogy hajlandó továbbra is hazugságvizsgálaton részt venni, amennyiben azokat is alávetik egy poligráfos vizsgálatnak, akik lényeges kérdésekben vele ellentétes állításokat tettek. „Február 6-án saját indíttatásból írásban tettem vallomást. Feltételezem, hogy a kisteherautónyi hangfelvétel és a nem velem zajló beszélgetések feldolgozása is hozzájárul a hatóság tisztánlátásához, számos kérdésben hozzásegítenek az igazi bűnösök leleplezéséhez” – jegyezte meg. Gyárfás Tamás az interjúban ismét nyomatékosította, soha senkit nem ösztönözött arra, hogy ölje meg Fenyő Jánost. „Mi Fenyő Jánossal kibékültünk, a vitás ügyeinket rendeztük, erről még írásbeli megállapodás is készült” – mondta.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS