Gyászol a nemzet

Ma elsősorban hősökről írok. Hősökről, akik a június elejei szomorú évfordulóról annak megfelelő pátosszal, a tragédiát mélyen átérezve emlékeznek meg. S erről a zsigerekig ható, maradandó fájdalomról nem is lehet máshogy megemlékezni, mint átérzéssel, pátosszal. Trianon? Ugyan, dehogy… A 100 évvel ezelőtti nemzetcsonkítás eltörpül az igazi tragédiához képest: 2 éve szűnt meg a Heti Válasz…

Nem, a szarkazmussal még véletlenül sem Trianon katasztrófáját bagatellizálom, mielőtt valamelyik balos szennylap kontextusból kiemelné a fenti bekezdést. És félreértés ne essék, a Heti Válasz annak idején egy nagyon jó újság volt, nekem például konkrétan a kedvenc lapom. Nem sütöm el ugyanazt a poént, amit az ebben a témában két évvel ezelőtt, még a Magyar Időkbe írt cikkemben már elsütöttem. Az ott leírtakat sem szeretném ismételgetni, így csak néhány kiegészítést tennék.

Például fontos adalék, hogy azóta online formában tovább működik a lap. Még véletlenül sem a baloldalhoz, annak gazdasági hátországához köthető üzletemberek anyagi hátterére támaszkodva. Á, dehogy… De hát, miért is finanszírozna a baloldal egy konzervatív irányultságú lapot? Álnaiv a kérdés. A baloldal ugyanis igyekszik nemcsak néhány százalékot innen-onnan lecsippenteni a jobboldaltól, hanem kifejezetten megvásárolni egyes, magukat jobboldalinak mondó szereplőket. Ők aztán végrehajtják a feladatot: magukat a jobboldali gondolkodás igazi őrzőinek beállítva (egyesek közülük hasznos idiótaként tényleg el is hiszik magukat) támadják és lejáratni igyekeznek azokat a politikai erőket, amelyek valóban szembeszállnak a progresszív-liberális, antifával felturbózott baloldal hegemónisztikus hatalmi törekvéseivel. Nyugaton számos ilyen politikai szereplőt vásároltak már meg Donald Tusktól Anne Applebaumig, tették rá a kezüket több kisebb vagy nagyobb, magát a jobbközéphez soroló politikai formációra.

A baloldal számára ezek az álkonzervatívok elsősorban legitimációs-taktikai célból kellenek; az ő segítségükkel próbálják azt a narratívát erősíteni, hogy az egyre erősödő, a globalista, politikailag korrekt mainstream-nek ellenálló, valódi jobboldali pártok és politikusok mind nácik, de lám-lám, „vannak még rendes emberek a jobboldalon”. (Természetesen azt, hogy ki a rendes ember és ki a náci, azt mindig ők mondják meg balról, megkérdőjelezhetetlenül.) A „hasznos idióták” élvezik a buksisimogatást, és sok esetben anyagi-megélhetési szempontok is motiválják őket, utóbbiak általában bevallatlanul, de sok szempontból persze érthetően.

Érdemes egy pillanatra körbenézni a világban, hogy milyen helyzetben találják ma magukat, milyen perspektívák állnak rendelkezésre a baloldallal egyre inkább társutassá váló „igazikonzik” számára. Azzal a baloldallal, amelyik egyre radikalizálódik, liberálisból mára progresszívvé vált, de egyre inkább bolsevikké alakul át a szemünk láttára. Az Egyesült Államokban a Demokrata Párt drasztikus balratolódása folytatódik, a Republikánusok azonban Trumpnak köszönhetően megálltak az évtizedek óta tartó követésben. Mivel Trump hosszú ideje (Reagan óta) az első elnök, aki az adócsökkentésen kívül bármilyen jobboldali eszmét (abortusz-ellenesség, a család fontossága, vallás-, vélemény- és szólásszabadság ) valóban karakánul képvisel, ráadásul még eredményeket is ér el ezekben, az általános balra tolódáshoz alkalmazkodó, saját politikai túlélésüket a nagy hangon vallott értékek fölé helyező, korábban John McCain, halála után pedig MItt Romney által vezetett RINO-k („Republican In Name Only” – vagyis „Csak Nevükben Republikánusok”) alulmaradtak. Az amerikai jobboldal egyértelműen felvette a kesztyűt a baloldal agresszív, hatalomvágyó nyomulásával szemben.

Európában – egyelőre – még nem, vagy csak részben jött el ez a pont. Angliában már egyértelműen sarkára állt a Konzervatív Párt, de a kontinensen a jobboldali pártok jelentős részét -különösen az Európai Néppárt frakciójában- továbbra is a balratolódás, az elvek és az identitás feladása, a baloldali elit és a velük szövetséges tömegmédia nyomásának történő megfelelés jellemzi. Ezzel szemben persze ott vannak a mainstream által – egyre kevesebb sikerrel – marginalizálni próbált erők: Salviniéktől, Marion Marechálékon, a (természetesen percenként lenácizott) AFD-n és a lengyel kormányzópárton át, a Fideszig. A döntést előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia: saját túlélése érdekében fejet hajt a baloldalnak vagy vállalja a küzdelmet. A Jobbik például már döntött és az első, könnyebb utat választotta. Kérdés, hogy az egykor ehhez a párthoz „menekülő” újságírók meddig mennek utánuk.

Azok az újságírók, akik váltig állítják, hogy az ő világnézetük sosem változott, hanem a Fidesz mozdult el. Tessék mondani, az a Fidesz, amelyik 1994 óta képviseli ugyanazt és folytat következetes politikát? Persze ez egy költői kérdés, hiszen ezek az újságírók kreáltak egy valóságot maguknak, ahol nemcsak az igazságot birtokolják kizárólagosan, ahonnan nemcsak a morállófaszt lóbálva osztogatják a megkérdőjelezhetetlen bölcsességet, hanem ahol saját maguknak is mindent megmagyaráznak. Például azt is, hogy a váli-völgyi taschenhitlerrel szemben még a DK-ra, a Párbeszédre, a Momentumra is lehet szavazni, és ez nem minősül árulásnak. Mert amikor a Momentumra szavaznak, az nem az, amelyik a romániai elnökválasztáson a magyar jelölttel szemben egy román nacionalistát támogatott, és még véletlenül sem az, amelyik egyre inkább Gyurcsány seggéből lóg ki. Nem, az egy másik Momentum. Miközben persze „nincs két Fidesz”; a Fideszben egytől egyig mindenki Borkai…

Az önigazolás, a kognitív disszonanciával szembeni védekezés régóta ismert pszichológiai jelenség, az egykor szebb napokat megélt Válasz Online-osok igazából csak az iskolapéldáját mutatják ennek. Amit személy szerint őszintén sajnálok, mert – más, magukat szintén a konzervatív jobboldalra sorolni akaró, a szánalmas, kisstílű középszerűségbe belesüppedt sajtóorgánumokkal és ezek szerzőivel ellentétben – a válaszosok nagy része valóban tehetséges újságíró volna. Miközben papagájként propagandistázzák újdonsült Index-es, 444-es és egyéb haverjaikkal kórusban a kormánypárti médiaszereplőket, eközben maguk is a legolcsóbb demagóg propagandában vesznek részt, a mészároslőrincezéstől a stadionozáson át az oktatásegészségügyezésig. A többszörösen levitézlett, megcáfolt, de továbbra is bölcselkedő gazdasági „szakemberek” futtatásáról nem is beszélve.

Létezik valahol egy hely a fejükben, ahol a “morahl” és a “tradithio” ma is él, ahol sétapálcával járó, pödört bajszú múlt századi gentleman-ek hajolnak meg a lornyont viselő, viktoriánus erkölcsű dámák előtt? Nem. Legbelül ők is tudják, hogy egy egyre szűkülő zsákutcába lavírozták bele magukat, amiből minden egyes újabb lépést követően egyre nehezebb kijutni. Mindig eggyel nagyobb önbecsapással lehet csak megszüntetni a fentebb említett kognitív disszonanciát. Sajnos ezek az önbecsapások, a baloldalnak tett újabb és újabb engedmények a nekik való totális kapitulációhoz vezetnek.

Ahogy az már sokszor bebizonyosodott a modern történelemben: nincs harmadik út.