Pesti Srácok

Gyergyószék lesz a Székely Fesztivál díszvendége

Gyergyószék lesz a Székely Fesztivál díszvendége

Gyergyószék települései a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a fesztivál fővédnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a kormány mindig is a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodott, és felelőséget érzett nemcsak a magyarországi népességért, hanem azokért is, akik határon túl vallják magukat magyarnak. Hangsúlyozta: az első, 2015-ös fesztivál megszervezése jelentette az igazi kihívást. Felidézte, hogy amikor az azóta elhunyt Bajcsi István felkereste a rendezvény ötletével, még bizonytalan volt abban, hogy érdemes-e ebbe belevágni, de meggyőzte őt erről, a siker záloga a szervezők hite, komoly munkája volt. Arról beszélt, hogy az első évi 20 ezres, majd a tavalyi 30 ezres látogatószám után az idén tovább nőhet az érdeklődés, bár lassan a helyszín befogadóképességének határait feszegetik.

- fogalmazott, hozzátéve: a fesztiválon a budapestiek és az ország más részéről ide érkezők megismerhetik Székelyföldet, hagyományait, termékeit, áruit, kultúráját, idegenforgalmi lehetőségeit és vállalkozóit, akik képesek egyre inkább versenyképes termékeket gyártani. Olyan gazdasági rendszert kell kialakítanunk, amibe természetesen illeszkedik bele egy székelyföldi, egy vajdasági vagy éppen egy kárpátaljai vállalkozó, vállalkozás - mondta Varga Mihály.

PestiSracok facebook image

Minden nap egy-egy megye mutatkozik be

Domokos István, a fesztivál szervezője elmondta: a rendezvény gasztrokulturális jellege az idén sem változik, a három nap alatt kulturális, gasztronómiai és kézműves kiállítók jelennek meg, ők mutatják be Székelyföldet minden értékével, szépségével együtt. A kulturális programokról elmondta: minden nap egy-egy megye - Hargita, Kovászna, Maros megye - mutatja be kulturális értékeit folyamatos programokkal jelentkezve a Millenáris park több helyszínén. Elmondta: több mint száz kézműves termelőt hívtak meg, akik mintegy 1300 terméket hoznak el a fesztiválra és a rendezvényen maguk a termelők állnak a pultok mögött. A fesztivál vendégei megismerkedhetnek a székely gasztronómia kínálatával, meg lehet kóstolni többek között a székely töltelékes káposztát, az ordás palacsintát, sajtokat, kolbászokat és a kürtős kalácsot is. Elhozzák Budapestre azokat a pálinkákat is, amelyek ezer méter feletti magasságban termő vadgyümölcsökből, áfonyából, galagonyából, csipkebogyóból készültek. Kiemelte: az idén a turisztikai szempontból fontos székelyföldi helyszíneket is bemutatják a rendezvényen. Láng Zsolt II. kerületi polgármester, a fesztivál védnöke hangsúlyozta: a Millenáris park harmadszorra házigazdája a rendezvénynek, amellyel immár hagyományt teremtettek.

- fogalmazott. A rendezvény védnöke még Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

Forrás: MTI, fotó: szekelyfesztival.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?