![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/K__AP20240812064-1000x600.jpg)
Gyilkossági kísérlettel vádolták meg kedden azt a férfit, aki előző nap késsel megsebesített egy 11 éves lányt a londoni Leicester Square-en. A magányos elkövetőt már hétfőn elfogták és őrizetbe vették a helyszínre érkezett rendőrök. A gyerekek, főleg lányok ellen elkövetett késes támadások az Egyesült Királyságban lassan olyan mindennapi eseményekké válnak, mint az iskolai lövöldözések az USA-ban. Legalábbis az a benyomásunk, ha a lassan és megszűrten csordogáló információkra hagyatkozunk is. Azt viszont tudjuk, hogy ezek sohasem terrorcselekmények, a szinte mindig magányos elkövető mentálisan instabil, az elkövető sohasem ismerte korábban az áldozatait és az a fő probléma, hogy túl sok kés van a lakosságnál. És a helyi hatóságok teljesen biztosak benne, hogy az esemény semmiféle összefüggést nem mutat az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen bevándorlás által okozott szociális és mentális problémákkal.
A 32 éves, Ioan Pintaruként azonosított vádlott kedden jelenik meg a westminsteri bíróság előtt. Jelenleg előzetes letartóztatásban van. Szúró- és vágófegyver birtoklása miatt is felelősségre fogják vonni. Az első hírek szerint a kislány 34 éves édesanyja is megsebesült a támadásban, de később kiderült, hogy a nőn kislánya vére volt – tájékoztatott a brit rendőrség.
A támadás a brit főváros turisták körében népszerű központjában történt. A kislány sebei nem voltak életveszélyesek. A rendőrség szerint nem terrortámadás történt, és a feltételezett elkövetőnek nincsenek bűntársai. A rendőrség szerint a férfi vélhetően nem ismerte áldozatait.
A man just risked his life to save a woman and her child in Leicester Square. He took him down and disarmed him.
Irrelevant that he is Abdullah – a brown muslim and the attacker who stabbed the little girl is white.
Don’t all rush at once to riot and save the country ok☝🏽 pic.twitter.com/9AKdigFSWm
— Neelam (@neelam_Ali_) August 12, 2024
A brit nemzeti statisztikai hivatal friss adatai szerint Nagy-Britanniában az elmúlt 10 évben csaknem a duplájára emelkedett a főleg közterületeken elkövetett késelések száma, és az elkövetők jelentős részben fiatalok. A számokból az is kiderült, hogy a 2023-ban regisztrált mintegy 50 ezer késes támadás hétszázalékos növekedést jelentett az előző év számaihoz képest.
A Leicester Square és környéke becslések szerint 2,5 millió látogatót vonz hetente, és üzletek, színházak, mozik és éttermek otthona. A késelés a TWG Tea üzlet közelében történt, amely a Lego üzlet mellett és az M&Ms üzlettel szemben található. A teázó biztonsági őre elmondta, hogy közbelépett, hogy segítsen a lánynak, amikor megtámadták.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/GU1v141XAAEwSYc-600x371.jpeg)
Az angolok legalább a humoruknál vannak, a magányos elkövető neve ugyanis Ioan Pintaru.
Ezúttal Christina Jessah, az illetékes nyomozó főfelügyelő mondta el az ilyenkor szokásos kötelező mondatokat: “Ez egy szörnyű eset, és gondolataink az áldozatokkal és családjukkal vannak. Az elkövetkező napokban és hetekben továbbra is támogatni fogjuk őket. “Szeretném kifejezni elismerésemet a nyilvánosság azon tagjainak, köztük a helyi vállalkozások alkalmazottainak, akik bátran közbeléptek a támadás során. Veszélynek tették ki magukat, és ezzel London legjobb oldalát mutatták”.”
Forrás: MTI, The Guardian; Fotó: Rendőrtiszt a londoni Leicester téren elkövetett késes támadás helyszínén 2024. augusztus 12-én. A támadásban egy 11 éves lány sebesült meg, az elkövetőt a hatóságok őrizetbe vették. MTI/AP/PA/James Manning
khm
2024-08-13 at 12:52
Igazi bocskoros oláh név ez a pintaru.
Sas
2024-08-13 at 11:48
a hazai cigányok nem vallási háttérrel agresszívek-szervezőerő nincs bennük-értelmiségi hátterük sincs-(jó: a kretén szdsz bevédte őket-de ennyi)-primitív-köztörvényesek-ezzel szemben az iszlám agresszió szervezett-értelmiségi-egyetemi hátterű-(SZajjid Qutb-pl.)világhódító.Ehhez hasonlítani analfabéta cigányok verekedését-politikai abszurdum.
Dr. Josef Vögele
2024-08-13 at 11:44
Győzikementes jobboldalt Mozgalom
2024-08-13 at 11:41
Jól mondod Győzikementes, teljesen hülyének nézik a népet.
Győzikementes jobboldalt Mozgalom
2024-08-13 at 11:41
Bassza meg, egy itthoni gyilkosság tized ennyi publicitást kap. Jó esetben egy gyors hír aztán csend. Mire az ítélethirdetésre kerül a sor már el is felejtik. Bezzeg, 1500 kilométerrel arrébb történik valami napokig csámcsogtok rajta.
A másik. 2010 tavaszán tele volt minden jobbos média a cigánybűnözéssel, minden biciklilopást leadtak. Aztán választás és a cigók egy nap alatt megjavultak, gondolom, mert semmi hír nem jött róluk. Azóta se. Már a cigánybűnözés szót sem használják, pedig emlékeztek, de büszkék voltak akkor, hogy ki merték mondani.
Elmentek a jó édesanyátok keservébe!
Sas
2024-08-13 at 11:38
“A tömegek sietnek, rohannak-azt hiszik előre mennek, de csak egy helyben járnak, majd az ürességbe zuhannak, ez minden”.
Sas
2024-08-13 at 11:35
OV ITT NAGYJÁBÓL -AMENNYIRE ENGEDIK-RENDET TART-A NYUGATI RENDETLENSÉGHEZ MÉRVE-PERSZE, ABSZOLÚT MÉRCE SZERINT ITT SINCS REND-DE MINDENT NEM TEHET MEG-OV.
4 ig+retek klub
2024-08-13 at 11:21
……terád fog vigyázni az állam..?…a cigányokkal szemben …akik már most géppisztollyal flangálnak az utcán..?……és ha kiontják a beled még börtönbe se csukják…..?….nem tudom ez mennyire számit gondoskodásnak….max hogy életbe ne maradj arról gondoskodik az állam……itt a zsidó tömeggyilkos terrorját kellene felszámolni minden országnak…..természetesen magyarországnak is….mindent átadott a zsidó kezébe orbán hogy hatalmon maradhasson aztán mégse tud semmi nyomást levenni az országról mert nem annak a zsidó körnek adta akinek kellett volna….vettem a 4 ig-nek telefontársaságot hogy legyen pénzük én fizetem a hitelt és kivel köt stratégiai megállapodást (a kiirtásomra) hát persze hogy a retek klubbal….
hufi
2024-08-13 at 11:14
Tisztelt Sas(szem)!
Sas2024-08-13 at 11:03
Úgy veszem észre, hogy ön orbán-fóbiás.
Ebben a cikkben a londoni késelésről volt szó, erre reagáljon!
Sherlock
2024-08-13 at 11:12
Aki biztonságban szeretne élni költözzön Pusztavámra. Ott ilyen késelés nincs.
Sas
2024-08-13 at 11:03
a fidesz megint a felszínt kapirgálja-leragad a jelenségeknél.A hülye politikusokat a magánpénz-állam tudatosan használja arra, hogy káosz legyen-majd ez a hatalom előszivárog-megmentőként-annyi lesz a kívánsága, hogy add oda neki mindenedet-és ő vigyázni fog rád-mint idiótára, aki alacsony tudatszintű, és irányításra szorul-de-államok, politikusok nélkül.
Sas
2024-08-13 at 10:59
a magánpénz-állam tudatosan hoz létre káoszt-aztán megígéri ennek felszámolását a “vándorhangyáknak”(emberiség)-a saját egyeduralma nyílt bevezetésével-ennek –narratívája az, hogy:”na,ugye , hogy az államok, a hülye politikusok teljesen tehetetlenek?”
Yoko
2024-08-13 at 10:58
Ennek a románnak vajon mi a fene baja van ??? Miért tette, hogy jut eszébe egy gyereket bántani ???
Gombos Péter
2024-08-13 at 10:51
Ioan Pintaru. Egyértelműen román név …
Matu
2024-08-13 at 10:50
Csak nekem tűnt fel, hogy miután a tettes feltehetően kelet-európai bevándorló és nem afrikai muszlim, rögtön van neve is?
bressa
2024-08-13 at 10:48
Sok a kés a lakosságnál, itt a baj! Azért egy kislány elég komoly ellenfél.