Pesti Srácok

Győrfi: nehéz, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat

Győrfi: nehéz, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat

Győrfi Pál közleményben összegezte a mentőszolgálat elmúlt évét. A kommunikációs és PR-vezető szerint nehéz, a koronavírus-járvány miatt pluszfeladatokkal terhelt, de stabil évet zárt az Országos Mentőszolgálat.

Közleményében Győrfi Pál azt írta: 2021-ben több mint 1,2 millió esetet láttak el és ezen felül a pandémia miatt 1,3 millió járványügyi mintavételt kellett megszervezniük, illetve végrehajtaniuk, ami "komoly erőpróbát jelentett az Országos Mentőszolgálat és valamennyi mentődolgozó számára".

– hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a feladatok maradéktalan ellátása mellett az Országos Mentőszolgálat meg tudta őrizni költségvetési stabilitását is. Ez – mint kiemelte – különösen annak tükrében nagy eredmény, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben nagyságrendileg 6,5 milliárd forint többletköltsége volt a mentőszolgálatnak.

PestiSracok facebook image

– írta Győrfi Pál, hozzáfűzve: a mentődolgozók jelentős mennyiségű túlórát teljesítettek. Ennek kapcsán viszont megjegyezte: a járvány miatti többletköltségekhez szükséges fedezetet a kormány és az operatív törzs biztosítja. Győrfi Pál arra is felhívta a figyelmet: a mentőszolgálatnál dolgozó orvosok és ápolók anyagi megbecsülése a januári béremelésekkel tovább nőtt.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért a költségekhez igazodó folyamatos és stabil finanszírozást a Pénzügyminisztérium immár közvetlen módon, úgynevezett költségvetési felügyelő útján is segíti.

– írta Győrfi Pál, aki szerint ezt bizonyítja az is, hogy a védőoltások és a munkavédelmi protokollok szigorú betartása révén az állomány fertőzöttségi arányát sikerült 1 százalék alatti szinten tartani.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.