Pesti Srácok

Gyurcsány bejelentette, hogy Márki-Zay kérésére nem kampányol – Ki is akadt a DK-s keménymag

Gyurcsány bejelentette, hogy Márki-Zay kérésére nem kampányol – Ki is akadt a DK-s keménymag

Izzik a levegő az ellenzéki összefonódáson belül, mióta Gyurcsány Ferenc „kapitánynak” nevezte ki Márki-Zay Pétert. Egyesek felháborodtak, mások szerint ez azt jelenti, hogy a bukott miniszterelnök mossa kezeit a hódmezővásárhelyi polgármester egyre durvább kijelentései nyomán. A DK elnöke most rátett még egy lapáttal a hangulatkeltésre, és önmagát engedelmes „matrózként” beállítva jelentette be, hogy nem vesz részt a kampányban. A DK keménymagjának azonban nem igazán tetszik, hogy hős vezérük ennyire megadta magát az új messiásnak.

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán jelentette be, hogy ezentúl nem vesz részt az ellenzéki kampányban, minderről az Arató Gergellyel tartott megbeszélését követően döntött. A bejegyzés hangvétele meglehetősen érdekes, egyszerre utal arra, hogy a DK vezére megadta magát, de azért érezhető benne az üzenet Márki-Zay számára: te akartad fiacskám!

– írta bejegyzésében Gyurcsány. A rövid de lényegre törő üzenet mögött több dolog is állhat. Egyrészt felvetődhet, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ezzel akarja bizonygatni, hogy mégsem ő az ellenzék vezére. Másrészt üzenet is lehet a baloldal új üdvöskéje számára is, miszerint a DK kiszáll a kampányból, próbálja meg nélkülük. Mindenesetre a kommentelők nem igazán örültek annak, hogy imádott Ferencük így megalázkodott:

PestiSracok facebook image

– írták a hozzászólók. Mások azt vették zokon, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette, saját pártot alapít, ami önmagában kérdőjelezi meg az előválasztás értelmét: ha egy új párt is felkerül a színpadra, saját listával, akkor felborul az eddig tárgyalt helyek elosztása:

A DK-s szavazók már egyenesen amellett vannak, hogy el sem mennek szavazni, ha Márki-Zay mögé kell beállniuk – mondjuk ezt még mi is megértjük –, bár az kifejezetten vicces, hogy szerintük a baloldal új kedvence egyenesen a Fidesz embere lenne. Az egyértelmű, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester még a legelkötelezettebb DK-soknál is kiverte a biztosítékot, és már most azon vannak, hogy remélik, ha ő is nyer a kedves Ferenc majd megpuccsolja:

Távol álljon tőlünk, hogy a hozzászóló fogalmazási készségén élcelődjünk, értjük mi, hogy mire gondolt. Az viszont tény, hogy bármekkora igyekezettel is igyekszik elhallgatni az új miniszterelnök-jelölt vállalhatatlan kijelentéseit a ballib média, azért még az ő szavazóikhoz is eljut, hogy valószínűleg nem vele fogják biztosítani a demokráciát. Csodás látni a valóságban a baloldal által fennen hirdetett egységük kudarcát, de a káröröm helyett inkább megkérdeznénk minden esetleges ellenzéki olvasót: valóban ezt akarják?

Forrás: Facebook; Fotó: Index

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.