Pesti Srácok

Gyurcsány már kormányzati pozíciókat lebegtet polgármestereinek

Gyurcsány már kormányzati pozíciókat lebegtet polgármestereinek

Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester a HVG-nek adott portré-interjújában beszélt többek között a DK vakcinaellenességéről, Dobrev Klára miniszterelnökjelölt-jelöltségéről, valamint arról, hogy egy Gyurcsány Ferenccel történő beszélgetés során a pártelnök azt mondta neki: elképzelhető, hogy az országnak szüksége lesz majd azokra polgármesterekre, akik most ellenzékiként sikeresen vezetik a fővárosi kerületeket – írta meg a Mandiner.

Arra a kérdésre válaszolván, hogy mi lenne karrierjének csúcsa, Szaniszló Sándor leszögezte:

– tette hozzá. Arról szólva, hogy abban az esetben is maradna-e polgármester, ha 2022-ben az ellenzék győz a választáson, Szaniszló Sándor elmondta: Gyurcsány Ferenccel már beszélgetett erről. Mint a polgármester fogalmazott, a Gyurcsány-párt vezetője vetette fel számára a kérdést. Mint Szaniszló felidézte: a DK elnöke szerint ugyanis elképzelhető, hogy az országnak szüksége lesz azokra polgármesterekre, akik most ellenzékiként sikeresen vezetik a fővárosi kerületeket. Szaniszló hozzátette, ő azonban a polgármesteri munkájával tökéletesen elégedett. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Eközben tovább tolja a DK az oltásellenes kampányt

A baloldali politikus kérdésre megerősítette, hogy továbbra is hisz abban, hogy csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kellene használni. Szaniszlót végezetül Dobrev Klára indulásáról, miniszterelnök-jelöltségéről is kérdezték: szerinte az EP-képviselő karizmatikus politikus, elszánt, határozott nő, akit a hatalom a legerősebb ellenfelének tekint. A politikus szerint a propaganda célja az ő esélyeinek gyengítése.

Forrás: Mandiner, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.