Pesti Srácok

Gyurcsány „pótfia” balhézott Kötcsén

Gyurcsány „pótfia” balhézott Kötcsén

Gyekiczki Márton érdi balliberális önkormányzati képviselő volt az, aki „az ország kiárusítására” hivatkozva balhézott Kötcsén szombaton a miniszterelnök érkezésekor. Gyurcsány nemrég önmagáról Gyekiczki „pótapjaként” beszélt. Érdekes, hogy éppen a fiatalember vádol másokat kiárusítással: a balliberális képviselő édesapja a privatizáció idején Kuncze Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke volt - írja a Magyar Nemzet.

„Az ország kiárusítására” hivatkozva balhézott a miniszterelnök kötcsei megérkezésekor a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület. A kiscsapat vezéralakja Gyekiczki Márton érdi önkormányzati képviselő, DK-s politikus volt.

Gyurcsány Ferenc pártelnök július 20-án így írt róla:„Gyekiczki Mártonnak évek óta egyfajta pótapja is vagyok. Kitűnő fickó, sok okot ad büszkeségre. Mint kiderült, ő jelenleg a legfiatalabb önkormányzati képviselő az országban, ráadásul DK-s színekben. Na ne higgyék, hogy én indítottam el ezen az úton. Örömmel tettem volna, de e tekintetben már kész volt. És sem elindítani sem eltántorítani nem lehetett. Tudja mit akar. Nem miattam lett DK-s, hanem mindazért, amit képviselünk. Megingathatatlanul hisz az igazában és elszántan száll az elveiért harcba, olykor a hangos vitáktól sem retten vissza. Marci nagy reménységünk.”

A repülőteret külföldi kézbe kiárusító, az országot az IMF felé eladósító politikusnak a kötcsei akció is nagyon tetszett, megdicsérte érte az érdi képviselőjüket. Nem csak ezért érdekes, hogy éppen az ifjúgyurcsányista politikus vádol másokat kiárusítással. Édesapja, a néhai Gyekiczki András a Bibó István Szakkollégium igazgatója volt, majd többek között az SZDSZ-es Kuncze Gábor és Demszky Gábor mellett is dolgozott. Gyekiczki előbbi mellett a privatizáció hőskorában kabinetvezetőként, utóbbinál irodavezetőként tevékenykedett, méghozzá az úgynevezett Hagyó-időszakban. A fővárosnál ekkoriban az Állami Számvevőszék alaptalan kifizetéseket talált.

Figyelemreméltó, hogy az SZDSZ-es munkatárs a 4-es metró beruházás kapcsán kijelentette: 21 milliárd egy 370 milliárdos beruházásnál nem sok tanácsadókra. Gyekiczki András szerint átlagos összegről van szó, amelyben hétmilliárd mérnöki tevékenységre ment el. Azt pedig az ÁSZ ellenőrei sem írták le az anyagban, hogy szerintük mennyi lenne az ideális tarifa – tette hozzá az RTL 2010-es beszámolója szerint.
PestiSracok facebook image
(MN / Kiemelt kép: Facebook)
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.