Pesti Srácok

Gyurcsány szerint a judapestező Bíró értékrendje az ellenzéki összeborulás kereteibe simán belefér

Gyurcsány szerint a judapestező Bíró értékrendje az ellenzéki összeborulás kereteibe simán belefér

A bukott miniszterelnök volt az InfoRádió Arénájának szerdai vendége. A műsor során Gyurcsány Ferencet az ellenzék közös jelöltjéről, a judapestező Bíró Lászlóról is kérdezték.

A DK elnökének válaszaiból kiderült, hogy számít rá, hogy a Jobbik történetéből el fognak még jönni ilyen mondatok a múltból, ám reményei szerint ezek nem fogják érinteni a baloldali összeborulás sikerét. A pártelnök elismerte, hogy a „Jobbiknak szélsőséges a múltja”, amely „kísérti őket”, azonban hozzátette: „nagy várakozással és figyelemmel” kísérik „ezt az iszonyatosan nehéz folyamatot, ahogyan egy mérsékelt jobbközép pártot kívánnak csinálni a Jobbikból”.

– hangoztatta Gyurcsány.

PestiSracok facebook image

Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás a fentieknek Bíró Lászlót indítja jelöltként. Annak ellenére is, hogy a politikus korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte. A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Forrás: InfoRádió, Mandiner; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.