inforádió aréna
Kocsis Máté a pedofiltörvényről: egy mondatról folyik a vita, amit nem olvas el senki
Meglepő, hogy Európában nincs egyértelmű kiállás a gyermekek védelme mellett. Akik megszólalnak ebben az ügyben – fontos emberek, például az Európai Bizottság elnöke –, meglepően tájékozatlanok. Egy mondatról folyik a vita, amit nem olvas el senki. Ha elolvasnák, akkor látnák, hogy miről van szó. Attól tartok, hogy szándékosan nincs elolvasva, mert olyan ügyet akarnak kreálni, amelyből politikai hasznot remélnek – mondta Kocsis Máté az InfoRádió Aréna című műsorában az Európában nagy vihart kavaró gyermekvédelmi törvényről, és jelezte: meglepte ez a nemzetközi visszhang. Az adásban elhangzottakról az Infostart készített összefoglalót, amelyből az is kiderül, hogy a Fidesz parlamenti frakcióvezetője felidézte, hogy a vitára okot adó módosítással a következő szabályt iktatták törvénybe: tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.