Pesti Srácok

Gyurcsány ünnepi verssel jelentkezett az államalapítás alkalmából – "És majd eljön"

Gyurcsány ünnepi verssel jelentkezett az államalapítás alkalmából – "És majd eljön"

A koszorús pápai költő nem hagyhatta ki az államalapítás ünnepét sem, és újabb verssel örvendeztette meg követőit. Gyurcsány legújabb alkotásában egészen vergiliusi magaslatokból nyugtatja meg a DK irodalmi tagozatát. "Majd eljön" – jelentette ki, és kortyolt egy nagyot a költészet nektárjából.

A DK urát újra homlokon csókolta a múzsa, felemelte a Szemlőhegy materialista posványából és Apolló ölébe ültette, hogy újabb verssel örvendeztethessen meg minket az államalapítás alkalmából. Hát van ennél vezetőibb cselekedet? Van-e még egy olyan történelmi személy, aki nem csupán politikai szakértelmével, de költészetével is megajándékozza a halandó népet, amely kegyeiért esedezik? Utoljára talán Néró alkotott ilyen kiemelkedőt az államvezetés és a líra területén (a hasonlat nem sajátunk, javasoljuk, hogy Ferenc urunk kérdezze meg jelenlegi szövetségeseit, hogy ki hasonlította először Néróhoz). De lássuk a művet:

PestiSracok facebook image

– írta a vátesz. A költő, aki már hetek óta "készül", és most már tudjuk, majd eljön. Utoljára Vergilius készítette így fel pogány olvasóit a Megváltó eljövetelére. S bár azt tudjuk jól, hogy a DK Troppauer Hümérje sincs messze az egyházi világtól, hiszen többször is bérmálkozott, ilyen fantasztikus súlyú alkotást még tőle sem vártunk. Az ilyen mérvű művészt nem szabad meggátolni hivatásában, nem engedhetjük meg, hogy olyan apróságok, mint a politika eltereljék a figyelmét. Ezért kérjük, sőt követeljük, hogy Gyurcsány Ferenc ezentúl kizárólag a művészetének éljen, és ne terhelje magát az ellenzék vezetésével.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.