Blaszfémiának gondolom! – így kommentálta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt, hogy Soltész Miklós vallásügyi államtitkár több száz gyermeket vitt el az Országházba, ahol azok a kereszténység megmaradásáért, a hazáért és az ország vezetőiért imádkoztak. A DK elnöke szerint a hit nagyszerű dolog lehet sokak életében, de annak megvallása, gyakorlása magánügy. Ez azért is érdekes, mert a szexuális identitás nyilvános megélését, sőt, reklámozását annyira közügynek tartja, hogy évek óta pártjával, sőt, családjával, gyerekeivel együtt vonul a Pride-on.
Szombaton, annak alkalmából, hogy a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve tizedik évfordulóját ünnepli, összesen 600 gyermek vett részt misén a Szent István-bazilikában, majd látogatott el Soltész Miklós vallásügyi államtitkár kíséretében az Országházba, ahol a nemzetért, a kereszténységért és hazánk vezetőiért imádkoztak.
A hírt már a balliberális sajtó a maga ízléstelen módján tálalta. A Népszava például politikai pedofíliának nevezte. A 444-es cinikus híradás alatt pedig gyűlöletcunamit zúdítottak a keresztényekre és a kormányra a kommentelők, köztük Hont András, a HVG verbális verőlegénye.
Nem a múlt században, hanem 2019 szeptemberében történt a magyar Parlamentben.
Közzétette: 444 – 2019. szeptember 21., szombat
Gyurcsánynak sikerült még ezen is, sőt, önmagán is túltennie
Rónai Egon kérdésére, hogy mit szól a történtekhez, a DK elnöke azt mondta, ez “blaszfémia”. (Az értelmező szótár szerint a kifejezés konkrétan istengyalázást, istenkáromlást jelent.) A politikus úgy gondolta, hogy a gyermekek imája apropóján vallásügyi iránymutatással kell szolgálnia, és leszögezte, hogy lehet hinni, sőt, a hit nagyon szép, nagyszerű dolog lehet sokak életében, de annak megélése, gyakorlása magánügy. Azt is kihangsúlyozta, hogy milyen jó dolog, hogy az egyház és az állam különvált egymástól, sőt, egyenesen nem jó dolog az, ha az égi és a világi hatalom összekeveredik.
Nem hiszem, hogy az bárhova vezet. Ennek az országnak a bajait nem imádsággal kell megoldani, hanem jó kormányzással
– fogalmazott.
Rónai próbálta menteni a menthetőt és felvetette, hogy az a több száz gyerek nem Orbán Viktorért imádkozott, hanem az ország mindenkori vezetőiért, akár még érte is. Erre Gyurcsány összehúzott szemöldökkel sóhajtozott, és azzal próbált finomítani korábbi kifakadásán, hogy nem ismeri az ima szövegét. Ugyanakkor hajlandó elfogadni, ha azt kívánjuk a Teremtőtől, hogy kellő bölcsességgel, alázattal, irgalommal vezessék az országot azok, akikre az emberek bízták. Ez még szerinte is helyénvaló lehet. De aláhúzta, hogy nem szereti azt, amikor kereszténységről, vallásról beszélünk. Kifogásolta, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének rendezvényén részt vett az esztergomi érsek és Orbán Viktor is, sőt, a kormányfő a keresztény szabadságról is beszélni mert.
Hagyjuk már ezt! Engedjük, hogy az emberek éljék a normális életüket és engedjék, hogy a hívők gyakorolják a vallásukat, oda-vissza és fordítva. Szerintem ez a normális ország
– zárta moralizálását a pártelnök.
Vezető kép: ATV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS