Pesti Srácok

Gyurcsányék árnyékminisztere mindig is vizitdíjat akart, ez azóta sem változott

Gyurcsányék árnyékminisztere mindig is vizitdíjat akart, ez azóta sem változott

Már 2008-ban is a vizitdíj mellett kampányolt Komáromi Zoltán, a Gyurcsány-párt egészségügyi árnyékminisztere – írja az Origo. A lap cikkéből az is kiderül, hogy Gyurcsány Ferencék a mai napig nem mondtak le a fizetős egészségügy bevezetéséről.

Gyurcsány Ferencék egészségügyi árnyékminisztere nemcsak a kórházbezárásokat és egyes létfontosságú osztályok megszüntetését célzó nyilatkozataival tűnt fel a nyilvánosságban; a DK-s háziorvos már 2008-ban fő szervezője volt a vizitdíj megtartásáért indított aláírásgyűjtésnek – írja az Origo. A lap emlékeztet, hogy a vizitdíj2008.doctor.hu honlapon közzétett kiáltványukban akkor úgy fogalmaztak:

Komáromi akkor, bár egyszerű háziorvosnak adta ki magát, valójában a Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere által kinevezett háziorvosi szakfelügyelőként gyűjtötte alárendeltjei aláírását a vizitdíj mellett. Az Origo felhívja a figyelmet arra, hogy a honlap tanúsága szerint így is mindössze 384 orvos és 3337 állampolgár támogatta a kezdeményezést. A lap szerint a vizitdíj az orvosok nagy részét is rendkívüli módon felháborította; többen megtagadták, hogy beszedjék a pénzt a betegektől.

PestiSracok facebook image

Az ügy előzménye az volt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette balliberális kormány 2007-ben a költségvetési hiány csökkentéséért többek között az egészségügyben és az oktatásban is extra díjakat vezetett be. A Fidesz–KDNP akkor népszavazást is kezdeményezett a vizitdíj, a korházi napidíj és a képzési hozzájárulás megszüntetéséért, ami érvényes és eredményes volt.

Az Origo szerint a Gyurcsány-párt azonban a mai napig nem mondott le az emberek megsarcolásáról. Erre utal az is, hogy idén év elején a választási kampány hajrájában egy lapinterjúban Komáromi úgy fogalmazott: 2007-ben a vizitdíj egy jó eszköz volt arra, hogy a túlterhelt ügyeleteket, háziorvosi és járóbeteg-ellátásokat a kapacitások jobb kihasználására sarkallja.

– írják.

Forrás: Origo; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."