Mintha mi sem történt volna! A hervadó szocialisták még mindig rendszerváltásról álmodnak, a Pábeszéd ígéri, hogy majd az EP-választáson megmutatják magukat, a Momentum nagy mellénnyel a saját hangját, az LMP bizakodva egykori tagságát keresi. A Jobbik elnöke győzelmi tort ül, fenyegeti a sajtót, önhitten jelzi, hogy válság esetén készen áll országot vezetni, Gyurcsány pedig annyira jól érzi magát, hogy azt szeretné, ha mindenki Gyurcsány lenne és mindenki jól érezné magát. Szívük mélyén ugyan érzik, hogy tudatmódosító szerek nélkül is rottyon vannak, hogy a baloldali sajtó haragszik rájuk, hogy az ellenzéki szavazók csalódtak és hontalanná váltak, és talán sejtik már azt is, hogy balról Orbán Viktort ma nem lehet legyőzni, ahogy korszakváltásra sincs igény. Mégis! Olyan önbizalommal mosolyognak, mintha továbbra is lenne összefogás, mintha ne lenne minden baloldali párt válságban, mintha ne lennének csalódottak azért, mert Gyurcsányt nem sikerült lekoptatni, és végül úgy somolyognak, mintha a Mi Hazánk Mozgalom ne nyomná le őket a kutatásokban. De mi a valóság? Mi van a kincstári optimizmus mögött? Legyen meztelen a király!
A pártok megmaradásának törvénye
Egy párt attól létező, élő és valódi közösség, hogy van aktív tagsága, ismert és követésre méltó vezetője, illetve tud olyat mondani, ami a valóságra érvényes. Ez három olyan lényeges tényező, ami közül, ha az egyik hibádzik, akkor felborul az egyensúly és válságba kerül a politikai közösség.
Ha a szervezeti háló elszakad, ha a tagok tömegével lépnek ki, ha elfogy a humánerőforrás, akkor elhal a párt. Ha nem tudjuk, ki a valódi főnök, ha a vezetők nyilvánosan veszekednek, megsértődnek, elvonulnak, duzzognak, majd visszajönnek és nevetségessé válnak, akkor velük együtt eltűnik a párt is. És ha egy politikai közösségnek nincs világos közlendője, ha nem tudnak olyat mondani, ami megkülönbözteti őket a többiektől, akkor nincs identitása sem. És ha nincs identitás, akkor meghal a párt.
Ha valaki nem tud mást mondani, mint a többiek, ha nem tudja magát megkülönböztetni, akkor a politikában nem életképes. Jobban teszi, ha lemond, feloszlik, eltűnik, leváltja magát.
A választási kudarc után szétesett hatpárti együttműködésből hat olyan különálló, egymással is versengő minorpárt született meg, amelyek léte látszólag ellentmond a pártok megmaradásának törvényének.
A törvény viszont szükségszerű, így ami késik, az nem múlik. Ha a baloldali pártok nem ébrednek rá, hogy a társadalom centruma jobbra tolódott, hogy korszakváltásra nincs társadalmi igény, hogy Gyurcsány Ferencet vagy ki kellett volna köpni, vagy le kellett volna nyelni, addig nincs kiút a válságból, addig rohannak a szakadék felé.
Az ellenzéknek önmagát kellene leváltania
Ha a baloldali pártok nem fogadják el azt, hogy a korszak adott, ebbe pedig muszáj lesz belekonszolidálódniuk, azaz nem korszakváltásról, meg rendszerváltásról kellene hadoválniuk, hanem a rendszeren belül kellene nekik is nemzeti alternatívát állítaniuk, akkor a permanens válság pusztuláshoz vezet.
Elnézve az ellenzék heideggeri jelenvalólétét, az akcidenciaváltás kevés lesz, de talán az attribútum megváltoztatása sem elegendő. A szubsztanciával van gond… Magyarul: önmagukat kellene leváltaniuk ahhoz, hogy értelme legyen Magyarországon ellenzékről beszélni.
Ezt pedig nem akarják.
Persze, egyesek szerint elég lenne Gyurcsány Ferencet leváltani. De mivel erre képtelenek, így először mégis magukkal kellene kezdeniük valamit.
Ellenzékváltást pedig a kormánytól ne várjon senki! Demokráciában, nem bolondokházában élünk, még ha a lakók egy része oda való is lenne.
Válság, válság és válság
Ha a három legfontosabb tényezőt, azaz a szervezeti hátteret, a vezetési stabilitást és a politikai mondanivalót nézzük, akkor – Gyurcsányékon kívül – mindenki komoly krízisben szenved.
A Momentumban vezetői válság, intellektuális üresség van, tagokat pedig csak Budapesten találni. (Oké, Pécsett is voltak néhányan… de ennyi!) Fekete-Győr után Donáth Anna is lelép, nincs igazi vezető, de nincs önálló gondolat sem, csak az a szerencsétlen „obstrukciós” kísérlet, ami kínos egy kezdés volt.
Nem teszem le az esküt, mégis leteszem, nem megyek be, mégis bemegyek, nem kell a bizottsági hely… vagy mégis? Komolytalanná váltak már az első héten.
Az LMP társelnöke kibukott a parlamentből, nincs vezető, nincs valódi mondanivaló. Az LMP tagsága elfogyott, a Párbeszéd nem is volt. De lemond Karácsony és nem akar elnök lenni Szabó Tímea sem. A két zöldpárt már nem párt, legfeljebb médiapárt.
Az MSZP-t felfalja a DK, a Jobbik pedig Gyurcsányék szatellitpártja lesz. Mert nekik sincs tagságuk, nincs vezetőjük – pontosabban a Jobbiknál nincs valódi és hiteles vezető. De mondanivalójuk sem különböztethető meg. Ugyanazt mondja a Jobbik, mint a DK vagy az MSZP. Ugyanazt a nyugati mintát nyomják és abban versenyeznek, hogy ki tudja botrányosabban előadni az O1G műsorát. (A Jobbik ráadásul még erőszakos botrányoktól is hangos.)
Csak és kizárólag a Demokratikus Koalíciónak növekszik a tagsága, stabil a vezetése, van vezetője (még ha a többségnek nem is tetszik), és van politikai mondanivalója (még ha ez sem tetszik a többségnek).
Drukkoljunk annak, hogy sikerüljön legalább magukat leváltaniuk
A DK-n kívül minden pártban volt vagy van vezetői válság, fogyatkozik a taglétszám és változik a mondanivaló is. Gyurcsányék viszont rendületlenül ugyanazt mondják.
Ha minden így marad, akkor a Demokratikus Koalíció szép lassan felfal mindenkit és létrehoz egy olyan baloldali összefogást, ami nemhogy korszakot, de még kormányt sem tud majd váltani.
Nem ejtünk ugyan krokodilkönnyet, nem fog fájni a szívűnk e miatt, de azért jó lenne látni egy szuverenista baloldalt is. Mert amíg ezek vannak, addig a világ minden szegletéig elmennek, hogy árulkodjanak, hogy ártsanak, hogy romboljanak, hogy birodalmi érdekeket idehozzanak és a magyarokkal szemben megvalósítsanak.
Így inkább drukkoljunk annak, hogy sikerüljön legalább magukat leváltaniuk.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS