Könyveimet rendezgetem és rábukkantam egy 2006. februári Hitel folyóiratra. Ebben találtam egy Nagy Gáspár-cikket a könyvemről, Lírai lábjegyzet a „rendszerváltás regényéhez”. Arról a költőről van szó, aki először merte megemlíteni Nagy Imre nevét és a felelősöket, a gyilkosokat.
Öröknyár: elmúltam 9 éves
a sír
a sír
NIncs sehola test
a test
NIncs sehola csont
a csont
NIncs sehola gyilkosok
a gyilkosok
se I T T
se O T T(p. s.)
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!(1983)
Ez volt tehát az a vers, ami az Új Forrás irodalmi folyóiratban jelent meg 1984-ben, ami miatt fejek hullottak, a folyóiratot bezúzták, Nagy Gáspárt szilenciumra ítélték, aki aztán lemondott az Írószövetség titkári funkciójáról. De hát így jellemezhetők a kádári kommunista diktatúra utolsó évei, amely egy kicsit „gulyásosan” szabadon választott volt, de túlpaprikázni nem volt ajánlatos. Nos, Nagy Gáspár moralistaként nem alkudott meg, nem volt megvásárolható, még a hozzá közel álló barátait is kritikusan szemlélte. Mondhatni, egyike volt verseivel a rendszerváltás előkészítőinek; említhetnénk a két elhíresült botrányversét, az Öröknyár: elmúltam 9 éves és A fiú naplójából. Mindkét vers a vérbe fojtott forradalom drámai pillanatait idézi.
Nem véletlenül kerestem meg a költőt, mint az egyik előkészítőjét a rendszerváltásnak, hogy nyilatkozzon a készülő, Rendszerváltók című könyvemhez, a Mi történik itt? alcímmel. Megjegyzem: az elszabadult Gyurcsány-korszak idején történt ez. Tizenhét évvel ezelőtt, februárban Nagy Gáspár a Hitel című folyóiratban ezt írta:
Bizony, nem adtam interjút Stefka Istvánnak, amikor 2005 elején a Magyar Nemzetben elindította Rendszerváltók című sorozatát. Szegény feje neheztel rám azóta is. Igaz, pár szóban jeleztem: miért zavar a műfaj, és miért zavar az aktuális nemzetes környülállás. Talán megértette, mert az ajtót nyitva hagyta, mondván, ha mégis meggondolnám magam… Tudom, nem fogom meggondolni… Én úgy gondoltam, hogy jeles irodalmárok által korábban botrányverseknek titulált, később „rendszerváltó” versekké emelkedő súlyosabb lírai vétkeim önmagukban, minden fölösleges ragozás nélkül is megállnak az olvasó és a történelem ítélőszéke előtt. Nem kell párás szemmel visszarévednem a puha diktatúrának becézett szép időkre. Most már nyugodtan mondhatom: – elolvasván ( merő mazochizmusból) vagy negyven eddig megjelent interjút – jól döntöttem. Ugyanis nagyon bosszant a heveny öntömjénezés, a szándékos csúsztatás, a szelektív emlékezet vagy a totális amnézia és a sértettségből fakadó kisszerű vádaskodás… Meg az utólagos bölcsesség és jámbor képzelgés arról, aminek 15 éve sem volt valóságalapja… Ha valahai barátaim esnek ezekbe a nem éppen bocsánatos bűnökbe, az még inkább fáj. A lelkük rajta!
Eddig tartott Nagy Gáspárnak a Hitelben rólam, az interjúalanyokról szóló írt idézete. Amikor írását anno elolvastam, akkor sem, most sem nehezteltem rá, sőt, sok mindenben igazat is adtam neki. De mit tehetett volna mást egy újságíró abban a történelmi helyzetben, mint hogy rögzíti a XX. századi magyar történelem sorsfordulóját a legfontosabb szereplőkkel? Nagy Gáspárt is ezért kerestem meg, hogy legyen mit összevetniük az utókornak, hogy mi is történt valójában? Sajnos e nagyszerű, gerinces, meghatározó jelentőségű magyar költő döntött és emiatt nem tudtam beszerkeszteni a Rendszerváltók című könyvembe. Persze én is tudom, hogy az ötven rendszerváltó megszólalót meg kellene szorozni több százezer emberrel, akik nélkül nem lehetett volna szabad országgyűlési választásokat tartani. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a mai ismereteimmel jó néhány „rendszerváltót” meg sem szólaltattam volna.
De térjünk vissza Nagy Gáspár költőre, aki először vonta kérdőre verseiben a gyilkosokat, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverőit, aki elsőként írt a Tiszatáj folyóiratban a Júdás-korszakról.
A nagy költő is ember. A Hitelben, 2006 elején még azt írta, hogy nem nyilatkozott nekem és nem is fogja magát meggondolni. Aztán meggondolta magát – hála az egyre erősődő szimpátiának –, és 2006 augusztusában, a Magyar Nemzetben mégiscsak megszólalt. Független attól, hogy elfogadtam azt a megállapítását, hogy akár beszél a múltról, akár nem, a történelem ítélőszéke előtt cselekedeteivel bármikor megáll. Akkor még nem tudtam, hogy az utolsó interjúját adja. Budakeszin kerestem meg egy nyári délután, házának verandáján beszélgettünk a gyökerekről, a „puha diktatúráról”, a Júdás-korszakról, a rendszerváltás ellentmondásos éveiről és a szétszakadt szálakról. Az írás Békebeli kannibálok címmel jelent meg.
Igen, ő nem csúsztatott, nem tömjénezte önmagát, nem volt szelektív az emlékezete; fontos, máig érvényes gondolatokat fogalmazott meg. Azon a fülledt nyári napon Gazsi elmondta, hogy a rendszerváltás után mit olvasott a róla szóló III/III-as ügynöki jelentésekből, amelyben a Tiszatáj-ügyről a következő volt olvasható:
Nagy Gáspár költő, neves ellenzéki személy a Félelmen túli… és A fiú naplójából című két versében emléket állít az ellenforradalomnak, és burkoltan becsmérli rendszerünket.
A költő ennek kapcsán így folytatta:
Ahogyan a verselemzők később írták, valóban tükrözte a vers a csalódottságomat, ötvenhat elhallgatását, a Júdás-korszakot és azt a szörnyű erkölcsi leromlást, amelyet a puha diktatúra okozott. Sosem tudtam játékos költő lenni. Feltettem magamnak a kérdést: van-e jogom nekem szerelmes vagy játékos költeményeket írni, amikor olyan rendszerben élünk, amelytől megfulladok, és ezt nem mondom ki. Mondhatom, a lengyelországi események után, a Szolidarítás megregulázásával, 1981-re elfogyott a türelmem. Azt mondtam: nem lehet már a metaforák mögé bújni, ha a csapból büdös víz folyik, akkor arról beszélni kell. 1956 harmincadik évfordulójára megjelent verseim miatt a Tiszatáj főszerkesztőjét, Vörös Lászlót felállították, Annus József és Olasz Sándor főszerkesztő-helyetteseket eltávolították, majd a Tiszatáj szerkesztőségét 1986. július 1-én bezárták.
(Vörös László hithű kommunista a félreállításáról, a párt könyörtelen fellépéséről később visszaemlékezett a Szigorúan ellenőrzött mondatok című könyvében – a szerk.)
Igen, Nagy Gáspár szavaiból akkor is erőteljesen kitűnt az írástudók felelőssége. A költő nem hallgathat, ha baj van. Ez mindig is magyar specialitás volt. Ahogyan a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándor is mindent elmondott a magyarságról, szerelméről, az Alföldről, Európáról, és nemcsak írásaival vállalta fel a rá zúduló veszedelmet, de életét is feláldozta a hazájáért, a szabadságért. Ahogyan nagy írástudóink Balassi Bálinttól kezdve nemcsak költők, írók voltak, hanem politizáltak, harcoltak a haza javára. Kölcsey Ferenc is ezt tette, amikor kétszáz éve megírta nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Benne van múltunk, tragikus sorsunk, fájdalmaink, de a Himnusz megfogalmazza a jövőnket is.
Valami ilyesmit éreztem Nagy Gáspárban, ahogyan beszélt és ahogyan éreztette, hogy ötvenhat örökségét nem tékozolhatjuk el. Egyáltalán, nem tékozolhatjuk el, nem felejthetjük el több mint ezeréves történelmünket, örökségünket, hagyományainkat, nyelvünket, amit meg kell őrizni. Az ötvenedik évfordulóra készülve megjelent a Püski Kiadónál az 1956 fénylő arcai című albuma Kiss Iván rajzaival. Ott is megfogalmazta, hogy ötvenhat örökségét nem tékozolhatjuk el, emlékét át kell örökíteni gyermekeinkre. Érdemes Nagy Gáspár intéséből valamit megjegyezni, amit halála előtt nem sokkal mondott a rendszerváltás körülményeiről:
…a pártosodás sok mindent elrontott. A kegyelmi évnek 1989-et tartottam, amikor az eufória lázában sok mindent másképpen képzeltünk el. Békebeli kannibáloknak nevezem magunkat egy versben 1990-ben, mert akikkel egy asztalnál ültünk, azoktól már külön ülünk.
Milyen érdekes, megfontolandó gondolatok a költőtől. Nem ismerős ez a mából? Sőt, nemcsak külön ülünk, hanem fegyvert is fogunk, fognak ránk. Kellenének újra az ilyen költők, mint Nagy Gáspár és elődei, akik rámutatnak a bajra, bajunkra, a kivezető útra. Igazi magyar költő nem lehet meg politizálás nélkül. Ez mindig csak megerősíthet bennünket.
Vezető kép: Budapest, 1990. augusztus 30. Nagy Gáspár költő budai otthonában. MTI Fotó: Molnár Edit
Facebook
Twitter
YouTube
RSS