nagy gáspár
„A gyilkosokat néven nevezNI!” – Nagy Gáspár verse, avagy egy újabb szög Kádár koporsójába
„egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” – így zárul Nagy Gáspár legendássá vált verse. Az 1984-ben megjelent, Nagy Imréről és a kádári megtorlásról szóló költeményből hatalmas botrány lett, maga Kádár János is olvasta. A folyóirat példányait bezúzatták, a főszerkesztőt nyugdíjazták, a költőt eltávolították az Írószövetségtől, és az ex katpolos Kardos György vezette Magvető is felmondta a vele kötött szerződést. Nagy Gáspár költeményét ezután illegálisan terjesztették, így tett az a szekszárdi tanár is, amit Nagy Gáspár egyik beszervezett költőtársa, „Havasi Zoltán” jelentett. Az állambiztonság figyelni kezdte a tanárt, ahogy végig követték Nagy Gáspárt is, aki csak „holt lelkeknek” nevezte a III/III. embereit, tisztjeit, ügynökeit. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.