Ha a halál a végső távlat, az életünk kevésbé lesz derűs – keresztény egyházak nagypénteki üzenetei

„Az emberek a napi feladatok között teljesen szétszóródnak és csupán apró sikereket élnek meg. Így azonban nem merjük fölemelni a fejünket, mert akármilyen távolba nézünk, ott valami zavaros, ott valami ijesztő van. Hátha nem lesz olyan jó, meg hát a végén csak mindenki meghal egyszer. Tehát ha ez a végső távlat, akkor az egész életünk kevésbé derűs” – nyilatkozta Nagypéntek kapcsán Erdő Péter bíboros. Az ökumenikus tanács egyházi vezetői ugyanakkor azt az üzenetet fogalmazták meg: az élő Krisztus nem hagy magunkra.

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, kereszthalálára és temetésére emlékeznek a keresztények. Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus iránt.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az élő Krisztus nem hagy magunkra

Nagypéntekhez kapcsolódóan közös húsvéti üzenetet fogalmazott meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). A dokumentumot a szervezetek vezetői mellett a tagegyházak – református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox – vezetői írták alá. Üzenetük szerint Isten „egyházára bízta azt a hírt, hogy a keresztre feszített Jézus harmadnapon feltámadt. Így lett a Betlehemben született, a Golgotán keresztre feszített és a harmadik napon feltámadott Jézus a Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk“. Hozzátették, „elmondhatjuk az egyház Szentírásra alapozott bizonyságtételeként, hogy Jézus szerzett nekünk is bűnbocsánatot a kereszten, s feltámadásával legyőzte a bűn és a halál hatalmát“. Az egyház népe bízhat abban, hogy az élő Jézus Krisztus nem hagyja magára. A keresztények mint Isten gyermekei napról napra átélhetik és megtapasztalhatják, milyen fontos az élet, „mert az élet Jézusé, s aki Jézusé, azé az élet is” – fogalmaztak. „Isten áldásaként ezt a tudást, ismeretet, hitet és vallomást kívánjuk megélt tapasztalatként minden keresztény ember életébe” – tették hozzá.

Az Istennel való találkozás átvilágítja az embert

A húsvét megélése nagyon fontos a családok számára, hiszen az ünnepnek közösségformáló ereje van – erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Ünnep Reggelén című különkiadásában. Mint fogalmazott, a kereszténységben a böjt a bűnbánat kifejezése. A legnagyobb ünnepek Istennel való belső lelki és közösségi találkozások alkalmai, de mivel az Istennel való találkozás átvilágítja az embert, erre megtisztultan kell készülni, vagyis azzal a nyitottsággal, ami ahhoz szükséges, hogy be tudjuk fogadni az isteni kegyelem gazdagságát, ennek az eszköze a böjt és a jótékonykodás is.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha a halál a végső távlat, az életünk kevésbé lesz derűs

A nagypénteki szertartás kapcsán elmondta, ez Krisztus utolsó vacsorájának – benne a keresztáldozatnak – a vérontás nélküli jelenvalóvá tétele. Hozzátette, Jézus az utolsó vacsorán az eseménysort már Isten perspektívájából szemlélte, a nagypénteki szentmise pedig alkalom arra hogy ebbe a perspektívába mi is beléphessünk. Hangsúlyozta:

Ez egy megrázó és éppen a maga csöndességében és látszólagos ürességében egy nagyon hatásos szertartás.

Azzal kapcsolatban, hogy idén húsvétkor melyek a katolikus egyház legnagyobb kihívásai, azt mondta, van egy örök kihívás, amelyre most hangosabb választ kell adni, ez pedig a reménység. Úgy fogalmazott:

Mi reményre születtünk, nem is akármilyenre, az örök boldogságra születik minden ember. Ez Istennek a terve velünk.

Úgy vélte, az emberek a napi feladatok között teljesen szétszóródnak és csupán apró sikereket élnek meg. Hozzátette:

Így azonban nem merjük fölemelni a fejünket, mert akármilyen távolba nézünk, ott valami zavaros, ott valami ijesztő van. Hátha nem lesz olyan jó, meg hát a végén csak mindenki meghal egyszer. Tehát ha ez a végső távlat, akkor az egész életünk kevésbé derűs.

Csokitojásban az élet

A bíboros a szigorú böjt kapcsán arra hívta fel a figyelmet, a modern ember étkezési szokásai alapján már akár egy rendszeresebb és átgondoltabb étkezés is megfelelhet az önfegyelem kifejezésének, mivel sok ember munka közben akkor eszik, amikor ideje jut rá, és azt eszi, ami elérhető a számára. A világi, illetve népi szokások és az egyház viszonyáról elmondta, bár az obszcén verseket az egyház sosem helyesli, egyes motívumok nem idegenek az egyház üzenetétől. Példaként említette a csokitojást, amely szerinte jelképként az életre utal. A nyúlról azt mondta, Hórusz isten szent állata volt, de termékenységi jelkép is, amely több a puszta emberi termékenységnél, hiszen Isten végtelen termékenységét is jelképezi.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nagypénteken nem mutatnak be katolikus szentmisét. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai), és általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak. Ezen a napon az oltár üres, nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartás három fő részből áll, az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása “az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg”. Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A hívek könyörgése után a pap a virágvasárnap letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik a feszületet, és térdet hajtanak előtte.

Forrás: MTI/hirado.hu; kezdőkép: MTI;

A cikk anyagát Horváth Péter Gyula (PestiSrácok.hu) készítette: Nagycsütörtöktől húsvét hétfőig az Assisi Szent Ferenc-templomban lesz látható a Máltai Szeretetszolgálat Hajléktalan Jézus szobra. Nagypénteken a liturgia után a templom elé kihelyezett szobortól indult a Sant’Egidio közösség által szervezett nagyvárosi keresztút, melyre hajléktalan embereket, szegénységben élő családokat is meghívtak.