Miközben ezer sebből vérzik a gödöllői önkormányzat – legalábbis az eddigi narratíva szerint, mert a gonosz kormány kizsigerelte őket –, a polgármester kabinetfőnöke a köztulajdonban lévő Királyi váró előtt vette videóra, amint egy szőke hölgy társaságában a saját maga által írt és előadott „Money, money, money” című „dalra” rázza a fenekét, szórja a pénzt és játssza el a nagymenőt.
Igen komoly ember benyomását kelti Gémesi György kabinetfőnöke, L. Péterfi Csaba (L.P.Cs.), aki ezúttal sem hazudtolta meg magát és kritikán aluli videót tett közzé a TikTokon. A felvételen egy párducmintás szőrmét viselő szőke hölgy társaságában mozog ritmikusan – a látottakat táncnak még barokkos túlzással sem igazán neveznénk –, miközben a polgármester jobbkezeként emlegetett L.P.Cs. két kézzel szórja a pénzt a „Money, money, money” című számra, amit ő maga írt és énekelt (?) fel. Úgy tűnik, az arcátlanságnak tényleg nincs határa – legalábbis L. Péterfi számára, akinek sikerült olyan szexista megjegyzést tennie egy korábbi írásunk miatt, ami még a liberális jogvédőknél is kiverte a biztosítékot. De Gémesi György határtalan oltalma alatt bármit megtehet, még azt is, hogy az egyébként „kivéreztetett önkormányzat” prominenseként egy bicskanyitogató videóban dörgölje a gödöllőiek orra alá: „Mondtam, de ti nem hittétek, hogy semmire sem volt pénzem… lalalala… Nincsen gond, végre van már pénzem.” A slágergyanús zeneszámban L.P.Cs. azt is közli: „tényleg semmire sem vittétek”. Mondjuk, legalább ő igen. Méghozzá az adófizetők pénzéből.
Emlékeztetőül: 2013-ban, amikor a kormány átvállalta az önkormányzatok adósságát, Gödöllő 7,8 milliárd forintos adósságtól szabadult meg, és azóta is folyamatosan több milliárdos tartalékkal rendelkezik. Az elhibázott vezetői döntéseknek köszönhetően azonban ez az összeg jelentősen megcsappant. A Gémesi György vezette önkormányzati testület akár egy „érthetetlen-kiadás” fejezetet is indíthatna a pénzügyi beszámolók között, hiszen nem egyszeri és nem elhanyagolható költségvetési teherrel érték el, hogy az adófizetők zsebében lehetőség szerint minél kevesebb pénz maradjon.
Mint arról korábban írtunk: L. Péterfi Csaba rejtély, miként érte el Gémesi Györgynél, hogy az önkormányzati élet vezető alakjaként debütáljon és ne csak a színpadon „jeleskedjen”. Emberünk egyébként az RTL Klubnál is megfordult, ahol szoros kapcsolatot ápolt Kolosi Péterrel – tudják, az ő édesapja az a bizonyos Kolosi Tamás, aki a Tárki igazgatója és a Líra könyvhálózat tulajdonosa volt. A csatorna programigazgatójának viszonya L. Péterfihez igencsak szorosnak mondható, bár annyira mégsem lehetett az, ha Gémesi György kedvéért Kolosit és az RTL-t hátrahagyva hirtelen gödöllői patriótává vált. Méghozzá olyannyira, hogy már nem is Gémesi, hanem ő irányítja a várost. És ez még nem minden…
Képzeljék, a gödöllői polgármester és kabinetfőnöke annyit utazgatott „hivatalból” a világban, hogy 2019-ben négy hétig tartott összesíteni a gödöllői önkormányzatnak az utazások listáját. Több baloldali polgármester is visszaélt a veszélyhelyzet adta lehetőségeivel, de talán senki sem úgy, mint Gémesi György, aki sorra hozta az arcpirítóbbnál arcpirítóbb döntéseket a kritikus időszakban. Gödöllő vezetője, miután csökkentette a városi alkalmazottak fizetését és a városi intézmények költségvetéseit, saját hivatalának egymilliárd forint értékű felújításáról és egy több millió forint értékű hivatali luxusterepjáró beszerzéséről is döntött. A rendkívüli jogrend megszüntetésével nem adta alább: kabinetfőnökével, L. Péterfi Csabával egy önkormányzati esemény apropóján a horvát tengerpartra utazott nyaralni – természetesen közpénzből. De közel ötmillió forint értékben vásárolt székeket az önkormányzat, miközben az ott dolgozók fizetésének megtartására nem jutott pénz. És ha azt gondolnánk, hogy ez már jóval túlmegy azon a határon, amit megengedhetőnek jellemezhetnénk, tévednek. A gödöllői polgármester-duó – nevezzük így a nagy párost – ugyanis előszeretettel fenyeget vagy zsarol meg önkormányzati alkalmazottakat, akikről titokban hangfelvételt is készít. A gödöllői visszásságokkal Az Ügy című műsorban részletesen foglalkoztunk, amit ide kattintva nézhet vissza.
A művész-kabinetfőnök L.P.Cs. által készített videót itt tudják megnézni. Feltéve, ha nagyon akarják…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS