A tettek mindig összehasonlíthatatlanul többet érnek, mint a szavak. A dumát hagyjuk meg a baloldalnak, nekünk a tettekkel kell bizonyítanunk, mert senki sem szeretné még egyszer újraépíteni az országot és kirángatni a mélyből a nemzetet. Nem hibázhatunk. A Medián szerint már kétpólusúvá vált a magyar politikai paletta, és bár tudjuk róluk, hogy csak az aktuális választások előtt tudnak pontosan mérni, addig a baloldalt mérik túl, mégis, látnunk kell, hogy a tendencia egyértelmű. Magyar Péter magába olvasztotta a régi, dögszagú baloldalt és ugyanazokat a célokat igyekszik átcsomagolva népszerűsíteni a magyar emberek előtt, megígérve mindent az ingyen sörtől az örök életig. Ne felejtsük, hogy a szocializmus bő negyven éve alatt rettenetesen sikerült lezülleszteni a magyar társadalmat, a gyógyulás folyamata pedig hosszú és önmagától nem megy. Azok, akik kiábrándultak a régi baloldalból, nem tűntek el, sokan vannak és amikor úgy érzik, hogy a csodavárás gyümölcsöt hozhat, aktivizálják magukat, nekünk pedig résen kell lennünk, kész válaszokkal és hiteles jövőképpel, tettekkel, nem szavakkal. Ez a mi feladatunk és nem is kevés, hiszen az újbaloldal készül, küldi a kiképzett antifákat, teljes gőzzel önti a propagandát, miközben diktatúráról hadovál. Mindezt hagyjuk válasz nélkül? Soha!
Facebook hozzászólás
matrix
2024-09-14 at 19:19
Zebegény
2024-09-14 at 17:18
Undorodom a parazita virussal fertözött és naponta itt sivalkododó agyhalott fajtádtól!
Nem a kormßány hibája,hogy te egy senki lúzer maradtál !
Bárki lesz a kormányon te akkor csak egy senki lúzer maradsz mert buta ostoba tudatlan vagy !
A parazita virus a lumpi-prolik népbetegsége és agyhalált okoz
Éljen Orbán Viktor !
2024-09-14 at 19:07
Ne féljetek ! A fajgyűlölő kormány megvédi a magyar becsületet.
quovadis
2024-09-14 at 19:06
@Zebegény
te aki egy volt fideszes juppi akit nem a fidesz választott hanem kapott a’csomagban’ szaros fenekéből kikandikáló kis tiszás provo vagy, magad vagy a hitelesség és a tisztesség? Igy kell értenünk ugye?
Ki is fizet téged szarjankó, a radnai maffia a nyugati júdáspénzből. A vén szaros komcsi radnai aki aki impexesként ügyködött meg a kis futottak még filmrendező fia…
Na lopásról csalsról pont a te fajtád ne pofázzon.
matrix
2024-09-14 at 19:02
Soros buzi 1$ hazaárulók !
Az alkesz és Doragertné mi az
” Európai Egyesült Államok ”
totalitárius soros buzi-gyarmati birodalom diktatúráraban gondolkozunk !
Paraszvakitó fake naiv buta tudatlan ostoba embereknek !Akik azt hisuzik hogy ez belépés a bezzeg nyugat EU mennyországba !
A másik … celeb geciPeti “James Bond 007” a TISZA primitivej vágyvezérelt agyhalottak vezér bikája !
Alig négyhete a soros GAROPA brüsszelben magába szivta az € -t és a soros gyaropa EU értekeket !
Mar is a muraközi csődör farkát szopatja a TISZA primivekkel !
A soros gayropa népcsere és faj keverék EU értek kényszer “kvota” az a jó !
Illegális kriminális szocialparazita fake meneküült Ghettokat kell betelepiteni az országba !EU érték!
Naiv buta tudatlan agyhalottak csicska rabszolgák lesztek !
Az anakafabeta 2- 3- 4 felesége (nekik szabad a bigámia) 7-13-23 gyerekének fizeted a teljeskörü + TB orvos korház ellátását ! Nemn nemn az EU hanem TE !
Ezek emberi jogokkal vannak felruházva család egyesités keretében akár 10 rokonát is behozhatja az EU ba ! Te meg a csicska rabszolga fizeted fizeted fizeted fizeted
Akik tudatlan ostoba és csak az “1oG meg ditatúrát” üvölti azok megérdemlik a kvota korbácsot !
hufi
2024-09-14 at 18:29
Tisztelt Zabegér!
Zebegény2024-09-14 at 17:18
Bizony, az igazság kiderül.
Idézném a Böszmét: Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.
puncuis pinatus
2024-09-14 at 17:56
RECSK nekik!!!
Demokratikusan.
Ősz Előd
2024-09-14 at 17:48
Szarok a Tiszátokba!!!!
nincs eltérés
2024-09-14 at 17:37
….4 évenként a globalista tömeggyilkos terrorista diktatúra castingoltatja az ország “politikai elitjét” -magyarul a legelvetemültebb mindere kész hazaáruló brigantik népes táborát- hogy a következő 4 évre milyen módszerekkel áll készen biztosítani az ő országkirablásának a zavartalanságát….aki a legalkalmasabb a feladatra az kapja a megbízást….van aki áljobboldali álnemzeti álkeresztény álpatriótaként áll ki a versenyre vanak akik a “istások”-ként populista globalista demokratista popularista….tehát észrevehetően a jelöltek között nem tapasztalható eltérés még minimalISTA se
huda
2024-09-14 at 17:28
Zebegény2024-09-14 at 17:18
Baszki leírtad a saját elited programját gratula!
Tudományos libsizmus
2024-09-14 at 17:27
Ungarischer Péter hatalmasat fog bukni 2026-ig.
#bántjákapetit
2024-09-14 at 17:26
Zebegény
2024-09-14 at 17:18
“Ha csaltok, loptok,hazudtok,uszítotok,hülyének nézitek a választókat”
Ironikus hogy ezt így ebben a formában próbálod felróni a fidesznek(kenjük az ellenfélre a saját sarunkat szisztéma), hisz épp ebből áll a baloldal(a tiszektáé is, ha nem lenne világos) “programja” nagyjából folyamatosan, és ezt megcáfolni sem tudod. 😉
Zebegény
2024-09-14 at 17:18
Ha elkényelmesedünk, kíméletlenül felfalnak az újbaloldali hordák .
Nem ,nem akkor!
Ha csaltok, loptok,hazudtok,uszítotok,hülyének nézitek a választókat akkor fal fel és ,nem csak a baloldal!
Az igazság előbb vagy utóbb, mindíg kiderül
Sas
2024-09-14 at 16:51
ja.akkor üzenni kell a miniszterelnöknek