
A nyugati hatalmak rendkívül fel tudnak háborodni azon, ha egy nagyobb lakosságú, erősebb hadsereggel rendelkező ország megtámadja kisebb szomszédját. Igaz, csak akkor, ha a szóban forgó kisebb országban vannak gazdasági érdekeltségei az amerikai elnöknek, és ha éppen Oroszországot is lehet gyengíteni a felfegyverzésével. Ha az örményekről van szó, nos, ők legfeljebb akkor jutnak eszükbe, ha a törököknek kell felemlegetni, hogy kiirtották őket saját országukból, amikor viszont éppen az azeriek tapossák porba a hadseregüket, akkor illik elfordulni. Azért ne lepődjünk meg, hogy ezen az örmények enyhén szólva is felháborodtak és több ezren kezdtek tüntetni Brüsszelben a kettős mérce ellen.
A tüntetők azzal vádolták az Európai Uniót, hogy az azerbajdzsáni gázszállításokért cserébe szemet huny az örmények szenvedése felett. A transzparensek egyikén “Eladó 2000 év örmény civilizáció azeri gázért” felirat volt olvasható. A belga fővárosban tartott megmozdulásra Európa különböző pontjairól érkeztek külföldön élő örmények. A szervezők szerint tízezren mentek el a tüntetésre. A tiltakozó akció résztvevői etnikai tisztogatással vádolták Azerbajdzsánt Hegyi-Karabahban. Felhívásukban nemzetközi és humanitárius jelenlétet szorgalmaztak Örményországban, illetve Azerbajdzsán elleni szankciókat követeltek. Nazeli Bagdaszárján, Nikol Pasinján örmény miniszterelnök szóvivője vasárnap közölte, hogy a mintegy 120 ezres Hegyi-Karabahból Örményországba kényszerből áttelepülők áradata az utóbbi 24 órában alábbhagyott, és a folyamat a végéhez közeledik.
Az utolsók, akik még át akarnak költözni Örményországba, azt most teszik. Örményországba 100 514 kényszerből áttelepülő érkezett eddig. A legutóbbi adatokhoz képest ez minimális növekedést jelent
– fűzte hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev
Orientál
2023-10-02 at 14:50
USA brit vezetéssel a nyugat bármikor eldobhatja a vele szövetségben lévő vagy csak együttműködő országokat. Ahogy az USA a mi magyar katonáinkat is cserben otthagyta Afganisztánban.
Gokhlayeh
2023-10-02 at 10:10
chatillon r
Támadtak. A 2020-as konfliktusban is. Meg már azt megelőzően is magát Jerevánt és a Szeván tótól északra eső területeket drónókkal.
Figyelő
2023-10-02 at 10:03
Erdélyben kevesebb oláh volt mint magyar,szász. Mégis oláhoknak adták meg a magyar lakosságú terüketeket is. Karabah viszont nem kehet örmény .
chatillon r
2023-10-02 at 09:14
az a helyzet, hogy karabah hivatalosan azeri terület (igaz örmény lakossággal). más lenne a helyzet, ha alijevék örmény területet támadnának (zangezur) azt nem hiszem hogy bárki eltűrné beleértve az oroszokat és Iránt is.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-10-02 at 08:53
Kellett nekik összeugrani az oroszokkal! Most szophatnak!