Vannak olyan önkifejezési kontraproduktumok, mint ez is, amelyeket a kijózanodás után nem igazán örömmel vállalnak az alkotók. Ez sajnos nem ilyen, ezt teljesen öntudatuknál lévő emberek követték el, akik legfeljebb a forradalom hatása alatt álltak. A Forradalmi Dalárda a legszebb munkásőr-hagyományoknak megfelelően adja elő a művet, amelyet bizonyosan a munkásmozgalmilag involvált nagypapa Lenin-kötetének üres utolsó lapjaira skicceltek fel eredetileg. Fülhallgatóval fogyasszuk a művet és az egeret a biztonság kedvéért az oldalt bezáró gombra pozícionáljuk. És az a szomorú igazság, hogy az előző jobb volt.
Hont Andrásra is rossz hatást tett a mű, neki még a demokratikus elkötelezettségét is kikezdte:
Amennyiben a többpárti választás formális eltörlésének az az eredménye, hogy nem lesz több kampánydal, akkor szerintem megéri.
Facebook hozzászólás
Rózsa Zoltán
2022-03-09 at 20:56
Gondolom összeszedték az ELTE összes muciológia szakát és a komplett Free-SzFE is csatlakozott – plusz TASZ, Helsinki Bizottság, Labrisz stb.
Hiányoltam azonban a két muzikális terrorista tömeggyilkost: Lang Györgyit és Falusi Mariannt (gy.k.: Pa-Dö-Dö)
Ezekkel lett volna végképp okádék a produkció…
Lel
2022-03-09 at 20:54
és ezekből mindegyik miniszter vagy minimum álamtitkár akar majd lenni,mert ők a nép,tehát ők a hatalom,de ki fog itt, ki akar majd dolgozni???? a nép vagy a hatalom,vagy egyik sem??? bruhahah-talán 5 percig is tarthatott még ezt a FOST kiprodukálták,mert diktatúra van….
FER
2022-03-09 at 20:31
Ezek a nagy gyerekek azt se tudják mit beszélnek!
A hatalom a népé!- éneklik önfeledten.
1990 előtt az volt a szlogen: Minden hatalom a dolgozóké! /miközben annyi se volt, mint köröm alatt a piszok/. Ne tudjátok meg, hogy kommunisták alatt kié a hatalom. Sajnálom ezt a burokban élő, libsik által nevelt, beszűkült fiatalokat.
Dobrovolszky Ágnes
2022-03-09 at 19:38
Mindegy mi mit mondunk de sok a fiatal akik láthatóan jól érzik magukat és tetszik nekik.
Sajnos.
időgyógyász
2022-03-09 at 18:51
A Varju Pista Bácsit, és a Korozs Lali bácsit is bevehették volna háttér vokálnak !Ők legalább még tudják hogy mi kell a népnek !!!
időgyógyász
2022-03-09 at 18:43
Ej amikor a Csablecsacsit forgatták, de jó lett volna ez betétdalnak! Amugy jó a szám, csak hetven évet késett
pampafu
2022-03-09 at 17:46
Nagyon hit gyülisre sikerült. Ott a hang nem számit,
csak a hangerő.
Legalább a Bródyt kérték volna fel értelmes szövegre és
és zenére.
TS
2022-03-09 at 17:23
Szerintem igazuk van azért: a hatalom a népé, ezért már háromszor egymás után nem kért a nép belőlük, és remélem, negyedszerre sem fog kérni.
vidar
2022-03-09 at 17:18
Pedig még mielőtt írtam volna, el se olvastam a felvezető szöveget. Egy kis Che Guevara még elfért volna benne.
vidar
2022-03-09 at 17:16
Ezzel embereket is lehet ám kínozni! Fülest ragasztani az “értő” fülekre, aztán nyomatni ezerrel.
Orientál
2022-03-09 at 16:03
Inkább ezek takarodjanak el az EU-nak abba a bármelyik részébe ahol már a hozzájuk hasonló muszlim migránsaik a saját szélsőséges törvényeik szerint élnek és ott ők irányítanak mára mindent.
Nahát
2022-03-09 at 15:43
Ez nagyon égés, és látványnak is rémes. Ki az a férfinak öltözött, mell nélküli banya?
Gábor lovag
2022-03-09 at 15:06
Egy könnyű kényszermunka szibériában … rögtön tudnák mi a való világ, csak amolyan bolsebik módon
Horváth Piroska Rózsa
2022-03-09 at 15:02
Gagyi a dal + a sok lefizetett statiszta.
Rajongó
2022-03-09 at 15:01
A hatalom a népé…mondták már párszor a történelem során és utána szépen legyilkolták a népet
Uncle Ment
2022-03-09 at 14:53
bolsevisták
Kovács Pityu
2022-03-09 at 14:46
Ettől a bugyuta daltól, papagájszerűen ismétlődő refrénjével „a hatalom a népé” meg a kétakkordos gitár kíséretével.
Hát ettől még ez is ütősebb.
https://coub.com/view/2wt8r8
Értelmi szinten, és mondanivalóban ugyan az a szint. Van még lejjebb, lesz is lejjebb. Igen megmutatja hogy milyen értelmi szinten van a ellenzékünk, és hogy óvodások kezét azt meg tudnák fogni, óvó néni szerepében, és elvezetgetni, csak hát ez egy ország vezetéséhez nagyon kevés. Ezek a fiatalok, akik ehhez adják az arcukat, nagyon gáz…., óvodai értelmi szint sugárzik az egészről.
Nagy Péter
2022-03-09 at 14:31
Hogy egy klasszikus kommentet idézzek a facebook-ról: otthon ha belép anyám a szobába, inkább a pornora váltok mert az kevésbé ciki!
Feri
2022-03-09 at 14:27
MaciLaci
2022-03-09 at 14:18
Ezek dolgozni??????
Na neeeee!
Egyszer egy ismerősöm (onnan a másik oldalról) azt mondta:
– Tudod Feri, ésszel kell pénzt szerezni. – így ő.
– Jellemtelenségre gondolsz? – kérdeztem.
– Rád bízom, mit érts ész alatt.- válaszolta.
Hát ennyit ezekről….
???
MaciLaci
2022-03-09 at 14:18
Én már nem tudok ehhez mit hozzátenni! Mindent elmondtatok! Szétröhögtem magam ezen a videón, de leginkább a kommenteken! Köszönöm, hogy visszaadtátok a reményemet, hogy van még elég értelmes, fejlett igazság- és humorérzékkel rendelkező magyar választópolgár, akik miatt április 3-án Zajos választási csalásról picsogva elhúz a sunyiba, és feleségéhez hasonlóan kitanulja az asztalos szakmát, hogy végre szófosás, és hazudozás helyett, becsületes, kétkezi munkából éljen.Nincsen abban semmi rossz, vagy szégyellnivaló!
Ferenc
2022-03-09 at 14:00
Ez szánalma. Lagymatag lábvíziszap. Nemcsak végtelenül álságos de mint “produkció” is végtelenül unalmas! Semmi átütőerő.Csak így tovább ellenzék! Jó lesz ez így…
GiczeiyTünde
2022-03-09 at 13:43
(Kéretik az írottakat nem félreérteni!)
Nekem „tetszett”. Pont annyira, mint amikor kölyökkoromban a munkásmozgalmi nótákra úttörő egyenruhában, piros nyakkendőben ütemesen meneteltünk. Akkor azt csinálta mindenki, az volt az összetartozás. Még mindig tudom a szövegeket.
Van az emlékeknek egyfajta romantikája, ezt kár lenne eltagadni!
Értem, hogy mitől éneklik olyan lelkesen a szivárvány-pólós lányok (fiúk?)…
ÉLETVESZÉLYES TUDATSZENNYEZÉS!!!
Narancs
2022-03-09 at 13:41
Szégyeljék magukat.
A zenészek!
Kovács Pityu
2022-03-09 at 13:37
1918 – ban is hasonló lehetett, amikor a nép fellázadt és megválasztották Károlyi Mihályt, mert, hogy elég a háborúból. A több százezres hadseregünket leszerelték, majd elindultak a Románok, a Szlovákok, meg a Szerbek. Elvesztettük az országunk több mint 70% – át, meg 5 millió magyart, és az ezt követő Magyarírtás következtében több százezer kisebbségben maradt Magyar embert gyilkoltak le. A proli nép megmutatta, hogy övé a hatalom. Csak úgy sugárzik ezekből is az értelem (ja nem) buta öntudatukra ébredt prolik. A hatalom kellene mi? Mégis ki, meg mi fölött? Majd amiért megdolgoztál az a tied lehet, a másikéhoz semmi közötök.
Zolee
2022-03-09 at 13:33
Remélem a Szigetfesztiválon is eléneklik majd 🙂
Cassandro
2022-03-09 at 13:29
Ne szennyezd be a Műegyetem előtti teret, hanem dúdolj egy új mesét a genderista kommunizmusét, de ne feledd Meseorzság nem a tiéd!
Cassandro
2022-03-09 at 13:24
Előtte a Szabd Nép félórán miről beszéltek? A hatalom soha nem volt a népé! Amikor erről beszéltek, akkor a nép hallgatott, mert elnyomták.
Rendszeres
2022-03-09 at 13:14
Javaslom küldjék el Brüsszelbe, mert ott komoly kérdéseket vet fel már a dal címe is…
Ügyesek vagytok csak hagyjatok minket élni.
Nyugi lesz gáz meg áram és mindenféle földi jó.
Köszi
Theo
2022-03-09 at 13:06
Van egy kis Hitgyulis afterparty beutese is az eloadasnak. Csak elfelejtettek feltenni a kezuket es lengetni.
ibolya
2022-03-09 at 13:01
Ez olyan mint a vidám vasárnap című műsor az ATV-n.HÁTBORZONGTATÓ!!!
Cser Borbála
2022-03-09 at 13:00
Hogy miért borzasztó az a sok fiatal?Minden nap elvisz az utam, egy patinás gimnázium előtt. A gimnázium kapuja melletti kerítésre tanári kar, a mostani sztrájk után kifüggesztette.
“habár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr”- idézik Petőfit látszólag.
Mit is tetszenek hallani Karácsonytól , mit is csasztuskáznak a tiszta képű fiatalok???
Karácsony.sk
2022-03-09 at 12:47
Világ lumpenproletárjai egyesüljetek-reinkagnációja ez a dal a 21. században!
Már megint a hatalom a népé, csak azt nem mondják, hogy a demokráciában a vesztes kissebség (nép) elfogadja a nyertes többség (szintén nép) akaratát!
Ezek a lumpenproletárok abban a tévhitben élnek, hogy a vesztes kissebség, aki a hangos töbségnek kiálltja ki magát, azért vesztes, mert a győsztes elnyomja, miközben az a kőkemény valóság hogy nem akarja őket senki s ezt nagyon nehéz beismerni!
Ez a választás tétje nagyon egyszerűen definiálható!
Élet-az eddigi fejlődés, amivel mindenki jól jár, még az ellenség is megkülömböztetés nélkül!
Vagy Halál- a nyomor, amivel mindenki rosszul jár, még mi is megkülömböztetés nélkül!
Szlovákiából….
Dobos Róbert
2022-03-09 at 12:39
Ez mérgező!
Plágium-Lopirájt
2022-03-09 at 12:13
És még ez a “lázadó-nóta” sem saját kútfőből, hanem mástól jött!
Érdekesség, hogy pont a 24.hu-tól származik a leleplezés:
.
“…Apró érdekesség, hogy a dal nemcsak címében, de szövegében és dallamában is kísértetiesen hasonlít Patti Smith 1988-as People Have the Power című dalára…”
.
És valóban: a refrén 100% egyezést mutat!!!
https://24.hu/belfold/2022/03/07/ellenzeki-kampanydal-a-hatalom-a-nepe/
Csipollino
2022-03-09 at 12:01
Úgy látom Feriék a választásokig egy jó kis proliforradalmi hangulatot akarnak gerjeszteni ezekkel a szánalmas figurákkal! Szerintem többségük jól megfizetett provokátor, aktivista és LMBTQ-s propagandista!
Ilyen kiélezett háborús helyzetben csak a hülye emberek gerjesztik a társadalmi feszültséget!
sd
2022-03-09 at 12:00
engem nem zavar, hogy ezek a mindenre alkalmatlanok danolgatnak, csak ne találják ki, hogy majd ők akarják a zemberiséget megmenteni. Van hülye most is elég, nem kell több. Danolgassanak csak tovább…
sanyó
2022-03-09 at 11:52
Ez egy újabb csasztuska? Bródy-Komcz munkásmozgalmi dalait már megunták?
Girolámo
2022-03-09 at 11:45
Semmi “tudjuk jól”?
Csuri Fuori,hallga csak,bszrsz!
McMondo
2022-03-09 at 11:43
Ez a klipp 50’es évek üzenete:
A hatalom a népé! – de majd mi vezénylünk nektek mikor kell felállni, leülni, zúgni, vagy kussolni.
A klipp csócspontja, mikor a karmester leunti a tömeget, hogy csitt, mert a szinpadról most fogják megmondani a tuttit.
Ráadásul az egész egy kommunista úttörőtábor gyenge emlékét sugallja.
Asszem nyugodtan hátradőlhetünk a választásokig.
Rolo
2022-03-09 at 11:35
🙂
Megnézném hogy vigyorognának meg énekelgetnének ha a csótány kezében lenne az irányítás!
Szegény fogalmatlanok… 🙂
Feri
2022-03-09 at 11:28
Cser Borbála
2022-03-09 at 10:48
Nincs ebben semmi borzasztó. Az ifjúság ilyen. Különösen az a része manipulálható, amelyik nem rendelkezik valós(!) történelmi ismeretekkel. Ilyen volt a proletariátus is, akinek annó megígérték (ugyanezek elődei!), hogy a hatalom az övék lesz.
És mi lett? A prolik szopták a legnagyobbat, amikor ezek hatalomra kerültek: csak a megbízható, kiválasztott spiclik kaptak morzsákat és az új ideológia hirdetői, az azt fegyverrel védelmezők. Prolik 100 milliói hullottak porba, mert követelték az ígéretek megtartását. Akkor is az volt a sláger, hogy
“A hatalom a népé!”
?????
Az akkori ideológia – mint mézesmadzag – urai és azok utódai, most ott ülnek a City-Wall Street tengelyen, tömött zsebekkel. A proletárok megszűntek létezni, új ideológiát kellett kitalálni új tömegek bepalizásával, újfajta mézesmadzaggal.
Meghallgattam a dalt. Olyan, mint az Internacionálé, új köntösben. Mint a régi mozgalmi dalok, mint pl. a “Sej a mi lobogónkat fényes szellők fújják”.
Hasonlítsa össze az ifjúság, mielőtt szavazni megy!!!
kati
2022-03-09 at 11:21
Ja már tudom, hogy Kamugeri miért írta a legújabb fb posztjában, hogy a hatalom a népé!Innen lopta! Vajon mennyit fizettek a kórusnak?
Etel
2022-03-09 at 11:18
Cser Borbála,
Ez egy produkció. Az összeg lehet borzasztó inkább, amit a statiszta ügynökségek kifizetnek nekik.
Ancsa
2022-03-09 at 11:12
Szomorú, hogy Fiatalokat tudnak butitani, akik azt ” eszik, amit a szájukba tesznek, és azt teszik, amire utasítják őket”, ez a videó ékes példa, a ” vezető int, bólogat”, és a fiatalok teszik, amit mondtak nekik! Szörnyű! Mit tudnak ők a Múltról,talán még azt sem tudjak: mi zajlik napjainkban, és mi vár RÁJUK a jövőben, mikor nem lesz, aki majd ” int, és bólogat ” nekik, na akkor fognak talán észhez térni, mikor magukra maradnak ! Mert maky és slepje , na meg az egész színtársulat sz….rik rájuk majd egy nagyot ! Nagy a baj, nem kicsi egyesek fejében ! SAJNOS
Puskás Mária
2022-03-09 at 11:09
olyan mint egy szekta – szektadal – aztán előbb-utóbb boldogan mennek az öngyilkosságba, mert viszi Őket a mantra….a szektavezetők elfogultsága! Sajnos (“Mi kommunista ifjak indulunk,mert bennünk apáink reménye!”)
Nobozmeg
2022-03-09 at 11:04
Kik ezek a fő/előéneklők? Csak nem a “freSzFE”-brigandi???
.
Olyan genderfluid-leszbika kórusnak tűnik…a puszi a végén elég gyengécskére sikerült, ilyenkor legalább leszbi-csóknak kell elcsattanni a “szenkjuh-szómács” mellett!!!
.
No, és a zárójelenet…lehetett volna egy közös, szabad “joint-ozás”…”le a szüleinkkel!” felkiáltással!!!
Szegény agyamentek, szegény Magyarország!!!
Inkább mentetek volna szemetet szedni, ha már kapálni nem tudtok, nem akartok…
Contrabass
2022-03-09 at 11:03
Siralmas! Nekem is valami munkásmozgalmi, kommunista sör-virsilis, dalárdás összejövetelre hajazott, a kis piros zászlókat hiányoltam. A közönség (kórus?) soraiban feltűnt egy-egy valódi párttitkár fazon és néhány ifjabb (lázadó?).
Anno, mikor nekünk derékig érő hajunk volt, abban volt politikai tiltakozás, rebellió a fennálló rendszerrel szemben, vegzáltak is a rendőrök, a gimiben sem nézték jó szemmel, de ezek(?) a nyavalyás műhippik ezek mit akarnak ezzel a szerencsétlenkedéssel? Ócska proli, mozgalmi szöveg és ócska, a legsz@rabb polbeat hagyományokat felelevenítő zene(?). Mit akarnak egyáltalán, tudják vajon? Vagy csak O1G? A fiatalokat nem értem – mármint, ezeket – mi nem jó nekik, miben szenvednek hiányt? Valahol sajnálom is őket, hogy ennyire behülyítették őket a Maki-sz@rok, meg a párttitkár kinézetűek. Remélem hamarosan kigyógyulnak ebből a libsi kórságból!
Papa Lima Papa
2022-03-09 at 11:02
Éljen Május Elseje!
ZUGLÓBA NEMMEGYEK MERT ELÁSNAK
2022-03-09 at 10:59
Csóri gyíkok. ????????
Cser Borbála
2022-03-09 at 10:48
A borzasztó az a sok fiatal !!!